Olimpia

Egy gyönyörű Úrnőt szolgáltam. Már négyszer is találkoztam vele, mely találkozóknak minden perce maga volt a mennyország. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy létezhet ilyen fenséges tekintet, ilyen méltóságteljes járás, ilyen fényes haj, ilyen gyönyörű bőr és nem utolsó sorban ilyen csodálatos kezek és lábak ápolt, fényes körmökkel.
Egy nap újabb találkozóról kaptam e-mailt Istennőmtől. Ez azonban más lesz, mint az eddigiek. Királynőmnek ugyanis több szolgája is volt. Hetente vagy két hetente találkozott velük, ám most úgy döntött, kinevez egy napot, amikor az összes szolgáját színe elé rendeli. Tudtam, hogy korábban is csinált már ilyet, de én még nem vettem részt hasonlón. Meg voltak a különleges szabályai a rendezvénynek. Istennőnk engedélye nélkül a szolgák nem nézhetnek egymásra, nem szólhatnak egymáshoz. Némán térdelnek hátul összekulcsolt kézzel. Tudtam azt is, hogy lesz egy koordinátor a szolgák között, az ő feladata lesz irányítani minket, amikor Istennőnk épp nincs a szobában.

Eljött a nagy nap. Szombat. Reggel fél nyolckor halkan kopogtam Gyönyörű Királynőm ajtaján. A koordinátor nyitott ajtót. Adott pár utasítást, meztelenre kellett vetkőznöm, a ruhámat egy kis helységben pakolhattam le. Én a földet nézve, némán bólintottam, majd elfoglaltam a helyemet. Istennőm még aludt a hálószobájában. Nekem az ebédlőben kellett letérdelnem. Tízen-tízen térdeltünk két oldalt, közöttünk vörös szőnyeg vezetett az ajtótól a nappali végében trónszerűen elhelyezett fotelig. Nem tudtam, pontosan hányan vagyunk. Voltak még mások a folyosón is. Megint mások az Úrnő ébresztésével, reggelijével voltak megbízva.
Csak vártunk és vártunk egymásra sem nézve, némán. Ezt nem élveztem annyira, hihetetlen kényelmetlen és kellemetlen volt ott térdelni egy csomó meztelen férfi mellett. Aztán megjelent az ajtóban...
- Jó reggelt Zita Úrnő! - skandáltuk egyszerre Istennőnkre nézve. Aztán alázatosan továbbra is hátrakulcsolt kézzel előrehajoltunk és egyszerre csókoltuk meg a vörös szőnyeg szélét húszan. A Nagyságos Királynő elégedetten mosolygott. Gyönyörű volt. Emelt fővel sétált végig közöttünk. Minden lépte szinte azért kiáltott, hogy még a lábnyomát is alázatos csókokkal illessük. Mi összehangoltan újabb és újabb csókokat leheltünk a földre léptei mentén.

Elfoglalta az Őt megillető helyet, a trónt. A szolgák mind felé fordultak. Bejöttek a kintiek is. Mint később kiderült összesen harminckét szolga térdelt a teremben hátul összekulcsolt kézzel, áhítatos tekintettel nézve imádatuk tárgyát, Zita Istennőt.
- Jó reggelt, szolgák! - mosolyogta ránk.
- Üdvözöljük, Istennőnk! - válaszoltuk, majd újabb alázatos csókot leheltünk a földre.
- Egy hónap múlva nyaralni megyek Olaszországba - mondta Úrnőm. - És közületek magammal viszek valakit. Tehát egy szerencsés kutyus egy egész hétig szolgálhat majd engem a tengerparton. Azért hívtalak ide titeket, hogy a mai nap során kiválasszam, melyik egyed legyen az.
Kis szünetet tartott. Elképzeltem, ahogy a tengerparton napozik, én meg bekenem a hátát, majd a lábát csókolgatom.
- Rendezünk ma egy olimpiát, ahol összemérhetitek az alázatotokat és az ügyességeteket. A győztest viszem majd magammal. Ha minden igaz, koordinátor kutyuskám már elkészítette a sorsolást - nézett a mellette térdelő koordinátorra.
- Igen istennőm. - Egy nagy papírt ragasztott ki a falra, ahol tényleg ott volt a sorsolás. Láttam a saját nevem egy másik szolgáé mellett. Ezek szerint majd vele kell megküzdenem.
- Minden meccs egyetlen versenyszámból áll majd. Aki egyszer kikap, az kiesett...