Kutyavásár IV.

… bekövetkezett a várva várt áttörés!

- Igen, Uram!

És ez az „Igen, Uram” most a valódi alázat (és persze B) hangján szólalt meg! – olyan érzés töltött el, mintha a mitológia összes szirénje kórusban csak nekem énekelt volna.

Persze nagy ostobaság lett volna kimutatni az elégedettségemet és a várva várt győzelem felett érzett örömömet, így csak odaléptem hozzá és fejét megemelve az ajkához tettem a tálat.
Olyan elszántan koncentrált a végrehajtandó feladatra, hogy egészen addig nem is vette észre, mit iszik, amíg az első korty a szájába nem ért.
Az áttörés ezen a ponton érett igazi győzelemmé: B, amikor megérezte, hogy éppenséggel nem pont az a folyadék van a tálkában, amire felkészült, olyan hálával és megkönnyebbüléssel sóhajtott fel, amit csak az érthet meg, aki maga is – még ha csak nézőként is – átélte azt a szituációt.
Az első korty után mélyen a szemembe nézett – és az, amit láttam a tekintetében, igazán kellemes kilátásokkal kecsegtetett …

Természetesen az egészet megitattam vele … „ … az utolsó cseppig …” – aztán eloldoztam és kiengedtem mosakodni.
Persze nem bírtam megállni, pár perc múlva kiosontam utána … B ült a zuhanyozóban, nagyterpeszben és keserves arccal folyatta a megkínzott alkatrészére a vizet.

Hagytam élvezkedni egy darabig, aztán rászóltam:

- Dolgod van!
- Igenis Uram! – ez már kedvemre való volt, annál is inkább, mert valóban szívből jött és őszinte volt.
- Befelé!

Már indult volna is, de ekkor utána szóltam.

- Térden!

Azonnal letérdelt és így folytatta az útját. Mögötte mentem – és mondhatom felettébb kellemes látvány volt, ahogy combfixben, neccharisnyában és tűsarkú cipőben, térden csúszva beküzdötte magát a szobába.
A blúzra immáron végképp semmi szükség nem volt, mögé léptem és levettem róla.
Mikor beért a szobába, eléálltam – a szája épp a megfelelő magasságba esett – és ráförmedtem:

- Tedd a dolgod!

Engedelmesen kigombolta a nadrágomat és kiszabadította a félszemű törpét, amely időközben meglepő átváltozáson ment keresztül: fél úton járt a daliává válás felé.

B lelkesen „tette a dolgát” és igazán méltó daliát varázsolt a félszeműből – a legnagyobb örömömre. Belemarkoltam a hajába és olyan mélyen hatoltam az ajkai közé, amilyen mélyre csak tudtam. Két-három döfés után a legmélyebb ponton megálltam és élveztem B torkának, szájának simogató forróságát.

B persze egy idő után törvényszerűen öklendezni kezdett és kétségbeesetten kapkodott a levegő után. Kiengedte ajkai közül a szerszámot és próbálta rendezni a sorait – ám ebben a pillanatban belemarkoltam a hajába és oda-visszakézből két kemény pofont kentem le neki.

- Hogy mered abbahagyni a szopást az engedélyem nélkül, lotyó?!

B elkövette azt a hibát, hogy megpróbálta megmagyarázni a dolgot, amivel persze csak tovább rontotta a helyzetét … a hajánál fogva felrántottam a földről, villámgyors mozdulatokkal rácsatoltam a bőrbilincseket a csuklójára és mielőtt feleszmélhetett volna, máris felemelt kézzel a galériáról lelógó kötelekre bilincselve találta magát.

Egy szót sem szóltam, a háta mögé álltam és a kedvenc szerszámommal korbácsolni kezdtem. Ez a korbács nem túl hosszú, nem is túl nehéz, de a szálai kellően súlyos, vastag bőrből készültek ahhoz, hogy a lendítés sebességét a légellenállás ne fékezze le túlságosan.
A korbács suhogott a levegőben, majd gyönyörűséges csattanással landolt B meztelen hátán. Nyomában étvágygerjesztő csíkok jelentek meg B bőrén és B félig gyönyörteljes, félig fájdalmas sikkantással nyugtázta működésemet.
Csapásaimmal egyenletesen beszíneztem B hátát – ennyi volt az alapozás – aztán hozzákezdtem közelebbi ismerkedéshez B erogén zónáival.
A korbács elég hosszú volt ahhoz, hogy ha közelebb lépek, a hóna alatt átlendülve a szálak vége B cicijein landoljon.
Közelebb léptem és nagyjából vízszintesen lendítve lecsaptam.

A hatás frenetikus volt. B lassan kezdett hozzászokni a hátát ritmikusan beterítő csapások fájdalmához – ez azonban valami egész más volt, ráadásul jól céloztam: a korbács szálainak egy része egyenesen a mellbimbóját találta el.

B keservesen felnyögött – most világosan hallatszott a hangján, hogy az élvezkedésnek vége, a fájdalom vette át a hatalmat.

Még többet akartam! A cicikre így hátulról kimért néhány csapás után abbahagytam és feltettem B bokáira a lábbilincset. A bokái közé terpesztő rúd került és szembe álltam vele, egyik kezemben a korbács, másikban a lovagló pálca.
B elképesztően megejtő, ugyanakkor kívánatos látványt nyújtott, amint meggyötörten, de láthatóan mégis izgatottan állt - szinte mozgásképtelenül. Húztam egy kicsit a galériáról lógó köteleken – csak addig, amíg B lábujjhegyre emelkedett, aztán lelettem a szerszámokat a kezemből, átkaroltam a derekát és csókolni kezdtem az ajkait, közben ujjaim felfedező útra indultak a combja között és nagy megelégedéssel tapasztaltam, hogy B legalább annyira izgatott volt, mint én.
Felvettem a korbácsot, mélyen a szemébe néztem – megláttam benne a rettegés és a várakozás kicsi lángjait – és újra meg újra lecsaptam a korbáccsal hol az egyik, hol a másik cicijére.
B keservesen nyögdécselt és amikor úgy láttam, már kellőképpen felcsigáztam az érzékeit, megkérdeztem:

- Szeretnéd, ha abbahagynám?
- Igen, Uram!

Leoldottam a kezét a galériáról.

- Akkor most abbahagyom a korbácsolást – Te pedig felkínálod nekem a cicidet, kéred, hogy csapjak rá és számolsz. Nem mondom meg, hányat kapsz, de ha eltéveszted a számolást vagy más hibát követsz el, megduplázom az adagot!
Kezdheted – szóltam és kezembe vettem a lovagló pálcát. (folyt. köv.)