Cikkek idő szerint
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Spontán 2.

Törölt felhasználó
2012. 11. 18. 19:13 | Megjelent: 965x
Főnököm egész héten annyi munkával bízott meg, hogy azt sem tudtam, hol áll a fejem.
Nem baj, örültem is neki, mert amint pár szabad percem volt, egyből Márk jutott eszembe.
Az a szombat este... Ahogy rám nézett, a farka íze, az ereje, és ahogy bánt velem... Napról-napra egyre jobban vágytam rá, hogy érezzem újra a dominanciáját. De emellett féltem is. Mindig hosszabb (2-3) hetes ismeretség előzött meg egy szeánszot. Azalatt volt időm valamennyire megismerni domjaimat. Tudtam bennük bízni.
De Márk... Odaadtam magam neki úgy, hogy azt sem tudtam, ki Ő.
Féltem is tőle.
De találkozni akartam vele megint.
Azon a héten még péntek délután megejtettem heti bevásárlásomat, így másnap délelőttre már nem volt más programom, mint egyik kedvenc sportomnak, a futásnak hódolni.
Kellemes, napos idő volt szombat reggel. Felvettem a szabadidő-ruhámat, a sportcipőmet és a baseball-sapkámat, és fülhallgatóval a fülemben elindultam futni.
Szeretek futni. Kikapcsol.
Átadtam magam a mozgás örömének, és nem gondoltam semmire sem.
De az élet mindig tartogat nekem meglepetéseket...
Félúton lehettem, mikor egyszer csak megláttam Márkot. Az én drága Uramat...
Az egyik kirakatot nézte, és telefonált.
Ledermedtem.
Nem sok kellett, Ő is meglátott engem. Láttam a meglepettséget rajta is. És az örömet...
- Legyenek meg hétfőre a papírok, nem érdekel, ha rámegy az egész napod is! - mondta, majd kinyomta a telefont. - Üdvözlöm, kisasszony - köszöntött.
- Én is üdvözlöm, Uram. Hogy van? - kérdeztem.
- Most már jobban, hogy láthatlak.
Sikerült zavarba hoznia...
Nézett, nézett, hosszasan nézett. Ettől még jobban zavarban voltam. Azt akartam, hogy amikor ismét találkozunk, kívánatos, szexi ruhában lásson viszont, nem pedig szabadidőben, baseball sapkával...
De a következő mondatából rájöttem, hogy egyáltalán nem zavarja.
- Kívánatos kis ribanc vagy, akárhonnan is nézzük. Van kedved most eljönni hozzám?
Spontán jött ez a kérdés is. Nem tudtam, mit feleljek. Akartam, de nem így. Este, felkészülve. Úgy terveztem.
- Gyere - mondta, majd megfogta a kezem, és a legközelebbi lépcsőházba benyitott. Nem volt mozgás a lépcsőházban; vagy pihentek az lakók, vagy a dolgaikat intézték.
Egyszer csak levette a sapkámat, megfogta a hajam, és térdre kényszerített.
Kivette a farkát a nadrágjából és a számba dugta. Kőkemény volt...
De bárki megláthatott volna... Bár Őt ezt sem zavarta. Engem annál inkább...
- Nem válaszoltál, kis ribanc. Eljössz hozzám? - kérdezte, de nem tudtam válaszolni, hisz' addigra már erőteljesen dugta a számat. Mikor abbahagyta, felemelte a fejemet, és adott két akkora pofont, hogy elvesztettem egy pillanatra az egyensúlyomat is.
- Felelj! - parancsolta.
Sajgott egy kicsit az arcom, de inkább azért, mert hirtelen értek a pofonok.
A válasszal viszont tovább nem várathattam.
- Igen, Uram - mondtam, már nedves pinával, és vággyal a szememben.
Bármilyen váratlan volt, élveztem ahogy érezhettem ismét a farkát, erejét, Őt magát... Akartam.
- Akkor gyere - utasított, majd visszarakta a farkát és felhúzta a sliccét. Egy gyors hajigazítás után követtem az autójához.
Mikor már a házban voltunk, ismét megfogta a kezemet, és bevezetett a fürdőszobába.
- Fürödj le. Ha végeztél, fenn várlak. Meztelenül gyere fel, és ne törölközz meg. Megértetted? - kérdezte.
- Igen, Uram - feleltem.
Nem időztem sokáig a kádban.
Ahogy Uram kérte, úgy állítottam be a szobájába.
Az ablak előtt várt.
- Gyere ide - szólt halkan.
Odamentem. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy, bár a redőny le volt engedve, a függöny félre volt húzva. Két kötél lógott lefele...
A kezeimre pántokat tett, és átfűzte rajta a köteleket. Addig húzta, amíg a lábam már éppen hogy csak súrolta a földet.
- Számold! - parancsolta, és akkor már sejtettem mi fog következni...
De az aznapi tortúrám nem pálcával kezdődött.
Koráccsal...
Vizes fenekemen fokozottan éreztem a csapásokat. És nem csak a fenekemen. A korbács nyelvei körbenyalták egész testemet. Hátam, combjaim és karjaim is ki voltak téve Uram kedvének, és élt is a lehetőséggel.
Bár a pálca jobban csípett, a korbáccsal most mégis erősebbeket ütött Uram, ráadásul érzékenyebb felületekre is.
Számoltam, ahogy utasított, de közben patakokban folytak a könnyeim. Erős volt, nagyon erős... És kíméletlen. Túl kíméletlen...
Emlékszem, pontosan emlékszem, hogy a harminckettedik csapásnál már nem feszült meg a testem... Már nem tudtam, ki vagyok, hol vagyok, csak ezt a számot tudtam: harminckettő. És akkor elsötétült minden.
Mikor magamhoz tértem, az ágyban feküdtem.
Uram mellettem ült és nézett. Nem szólt semmit. Egy kis időbe beletelt, mire teljesen észhez tértem. Felültem.
- Miért nem szóltál? Hogy vagy? - érdeklődött aggódó tekintettel.
Magam sem tudtam. Idáig még sosem jutottam el... Minden testrészem sajgott, amely megtapasztalta Uram erejét a korbács által.
De emellett... Nedves is voltam.
- Hazavigyelek? - kérdezte.
Gyengén nemet intettem a fejemmel.
Megsimogatta az arcom, majd belemarkolt a hajamba.
- Jutalmat érdemelsz, kis ribanc - mondta, majd benyúlt az éjjeli szekrényébe és kivett egy vibrátort. - Elélvezhetsz, ha akarsz.
Visszafeküdtem az ágyra. Felhúzta a lábaimat, és először gyengén ujjazni kezdte
a pinámat, majd betolta a vibrátort. Egyre erősebben csinálta.
Egyszer csak megfogta a nyakamat és megszorította. Élveztem...
Látta is rajtam. Nem engedte el a nyakamat, de figyelt rám.
A testem mozgott. Minden mozdulatnál éreztem a korbács utóhatását, de az a fájdalom már más volt... Kéjjel társult.
És ennek köszönhetően orgazmusom nem váratott sokáig magára.
Átjárta testem a remegés, és olyat élveztem, amelyet előtte még soha.
Uram elengedte a nyakamat és kivette a vibrátort belőlem.
- Köszönöm - szóltam neki halkan.
Mosolygott.
- Kiérdemelted - mondta, majd kiment a szobából, és hamarosan egy pohár vízzel tért vissza.
- Idd meg.
Úgy tettem. Mikor végeztem, letettem a poharat a szekrényre.
Ekkor Uram fölém mászott, és leszorította a kezeimet.
- Most én jövök - mondta, majd nemsokára már a számban éreztem a farkát.
Ahogyan a múltkori alkalommal is, most is durván dugta számat.
Én pedig hálásan nyaltam, szoptam, szeretgettem a szerszámját.
Éreztem, hogy nincs sok hátra neki.
De még mielőtt elélvezett volna, felállt, megragadta a karom, és leráncigált a fürdőszobába.
Letérdeltetett és egy kicsit még szopatott ott is.
- Négykézlábra! - parancsolta.
Engedelmeskedtem. Hajamnál fogva hátrahúzta a fejemet és a következő pillanatban az arcomra spriccelte édes nedűjét.
Azt hittem, ezzel vége az aznapi szeánszunknak, de tévedtem.
A kőre lökött, és a lábával lenyomta a fejemet.
- Mindent megteszel és elviselsz az Uradért, ribanc? - kérdezte.
Ekkor már sejtettem, hogy tartogat nekem még aznapra meglepetést...
- Igen, Uram... - feleltem neki, bár féltem, hogy ami ezután következni fog, az talán még az én határaimat is túlszárnyalja.
Ezúttal nem tévedtem.
Gyengének nem mondható mozdulattal felhúzott a földről, és a wc-hez ráncigált.
A fejemet a kagylóba nyomta, és... És lehúzta a vizet.
Még időben sikerült visszatartanom a levegővételt, így nem nyeltem a vízből.
De utána... Ezt nem bírta a gyomrom... Nagyon megalázónak éreztem ezt a helyzetet... Hánynom kellett. Nem tudtam visszatartani.
Fogalmam sem volt, hogy Uram addig mit csinált; de abban a pillanatban nem is érdekelt.
Mikor végeztem, nem volt a fürdőszobában. Megengedtem a vizet a kádban, és lemostam magamról mindent, majd felöltöztem.
Kiléptem az ajtón. Ott várt rám.
- Hogy vagy? - tudakolta.
Ránéztem. Szégyenérzet, undor kevergett bennem. És még émelyegtem is egy kicsit.
- Hagyjuk... - feleltem neki.
Megsimogatta az arcom.
- Akarsz még találkozni velem ezek után is? - kérdezte.
Én pedig néztem, néztem megint azokat a barna szemeket, és tudtam, hogy akármit is csinált, akármennyi kínt kellett kiállnom érte, bármennyire is megalázott, de... Akartam Őt.
- Igen, Uram.
Mosolygott.
- Gyere, hazaviszlek - mondta, de már gyengéden.
Mikor megálltunk a lakásom előtt, odaadott egy névjegykártyát.
- Ha elérkezettnek látod az időt, hívj fel - közölte.
- Rendben - feleltem neki.
Azt még nem tudtam, mennyi idő múlva leszek képes ilyen, vagy ennél durvább szeánszon részt venni, de tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis felhívom.
Bármi is történt, éreztem, hogy vigyázott rám. Már nem féltem tőle...

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.