Nem megtiltottam? – 1. rész

A történet kitaláció. (Pontosabban vágyálom.)

Ahogy meghallom a csöngetést, szép komótosan felveszem a bakancsom és kimegyek eléd. Kulcsod nem volt a kapuhoz, láttam az ablakból, hogy mosolyogva vársz rám. Ahogy kiérek alaposan, körülnézel, mielőtt köszönnél.
- Jó napot, uram. – láttam, hogy kicsit nehezedre esik még mindig a magázódás, elvégre semmivel sem voltam idősebb a te tizennyolc évednél. De azért elégedetten mosolygok, miközben kinyitom a kiskaput. Egyből összeölelkezünk, megcsókollak, bár korábban már mintha tettél volna rá, burkolt említést, hogy nem csókolok túl jól. Nagyon finoman kellett mondanod, hogy ne kapj ki érte, annak ellenére, hogy igazad volt.
- Örülök, hogy látlak, szolga. – viszonoztam a köszönést a csók után, közben egyik kezem már rövid szoknyád alatt ellenőrizte, hogy mit rejt a kevés ruha. – Jó kislány voltál?
- Igen uram. - Egyszerű bugyit tapogattak ki ujjaim, emlékeztél már, hogy vagy így gyere, vagy inkább ne is legyen a szoknyád alatt semmi. A tangának nem sok értelmét láttam. Leheleted illata erősen mentolos volt, de még nem kellemetlen, arcodon pedig nem láttam semmilyen feltűnő kenceficét, amiket szintén nem viseltem jól. Csak természetesen! Úgy az igazi! Legalább látom, hogy ha nem aludtad ki magad rendesen, vagy valami bajod van és el, sem kenődik semmi, esetleges könnyeidtől. Rúzsnyomokat sem kívántam sehova. Egymás derekát átölelve álltunk a kapuban, közben végigcsókolgattam az arcod, a nyakadig. Érzem, hogy lezuhanyoztál még otthon, de más is feltűnik. Ahogy a nyakadhoz érek, fogaimmal kicsit megszorongatom a bőrt és a lábadra is, rálépek, nem kell fájnia igazán, csak legyen kellemetlen. Jobbra itt a „nyílt” utcán nem tellette hirtelen.
– Hány szál volt, te mihaszna szuka? – kérdeztem tőle összevont szemöldökkel, a szemébe nézve. Lehet, hogy csak korábbi dohányzásából maradt hátra a bőre szaga, de ebben kételkedtem. Zuhanyzás után elszívhatott pár szálat, aztán valami mentolos rágóval elnyomta a szája szagát.
- Én nem… - kezdtél bele, közben megragadom a füled és behúzlak az udvarba. A kaput becsukom, bár kulcsra zárni nincs türelmem.
- Múlt héten azt mondtad, teljesen leszoktál. – korábban mindig alaposan kikapott, utáltam a cigarettát. – Hazug szuka!
- Útközben találkoztam egy barátnőmmel… - kezdett bele és közben fülét húzva jött velem a házba, nem akartam, hogy valaki meglásson – megkínált egy szállal és nagyon megkívántam, - kicsit jobban megcibáltam a fülét - uram. Sajnálom, csak két szál volt.
- Gyerünk a szobámba! – parancsoltam rá és sürgetésként rácsaptam egy jólesőt a fenekére. – Mire beérek, fehérneműig vetkőzz!
Nem kellett volna sietnie, bár én biztos voltam benne, hogy kapkodni fog. Egy könnyű kis szerepjátékkal és sok szexel szerettem volna ma megörvendeztetni a kis haszontalant, de így inkább körülnéztem a konyhában. Én is „megkívántam” valakit.
Mikor beértem, már félig átlátszó melltartóban és bugyiban térdeltél a dohányzóasztalon. Igazán édes látvány vagy ilyenkor, te is tudod, ahogy karjaid behúzod magad alá, kezeid az asztalon pihennek és előre hajolva, mint ha csókolnád a bútordarabot, aminek te is része vagy. Az én szépséges, egzotikus műtárgyam. Szerencsére nem nézel fel, így van időm eltenni a szemed elől egy-két apróságot. Az anyagi helyzetem nem javult az utóbbi időben, de azért egy fantáziadús fiatalember sok mindent talál az anyja konyhájában, amivel megnevelhet egy ilyen vakarcsot.
- Szóval megkívántad, mi? És még tagadni is próbáltad? – kérdeztem tőle, választ sem várva, miközben kiterítettem egy lepedőt a földre. Kár lett volna összepiszkolni a szőnyeget. – Hazug ribanc!
- Sajnálom, mester. – motyogtad kissé remegő hangon, nem szoktalak ribancnak és hasonlóknak nevezni, csak ha igazán büntetésben vagy.
- Majd csak fogod. – melléd lépek, hajadba markolva felhúzom kicsit a fejed, hogy a szemembe nézz - Ne feledd egy szavadba, se kerül és hazamehetsz. Ne is lássalak, akkor többet te lotyó! Nem kötözlek meg sehol, sőt, lehet nem is kéne az időmet pazarolni, ilyen hazug szukákra!
- Kérem mester, büntessen meg. Nagyon rossz szolgája voltam! – tudtad, hogy szeretem hallani a hangod, különösen, amikor ilyen szépeket mondasz.
- Mássz négykézláb a lepedőre, meglátjuk nevelhető-e egy ilyen kotorék. – engedelmeskedsz. Melléd lépek és fejedre lépe, leszorítalak a földre, bár a bakancsom már nincs rajtad. – Így maradsz és becsukod a szemed! Tudod én is megkívántam most valamit, nagyon alaposan. Megéheztem. – teszek egy lépést, aztán kicsit belerúgok az egyik lábadba, éppen csak azt jelzem, hogy nagyobb terpeszben tartsd. Valami hideg fémet érsz a hátadhoz érni. Ha meg is próbálnál lesni, onnan nem láthatod a hátad közepénél lévő kis barátod.
- Tudod mi ez, te ribanc? – kérdeztem, aztán rácsaptam vele a fenekedre, ötször-ötször mindkét felére. Valami kis felületű tárgy volt, nagyon érdes, fém és ki is pirosodott a nyomán a popsi.
- Nem, mester. – válaszolod, közben elkezdem vele dörzsölgetni a hátad. Az is egyből kipirosodik a kis folton, és én várok, hogy kicsit a véred is kiserkenjen.
- Szép! Milyen haszontalan kurva lennél te? Még egy sajtreszelőt sem ismersz fel! Mit kezdenél a konyhában? Az egész mocskos tested, csak arra jó, hogy belenyomjam a farkam, igaz? – kérdezem, közben már látszik a reszelő nyoma.
- Igen mester, - válaszolod szipogva, majd rájössz, hogy milyen választ várok – kérem, büntessen meg, amiért a haszontalan ribanca vagyok. – miközben ezt mondod, minden szóközbe belenyögsz. Fáj mi? Szeretnél elhúzódni tőle, de tudod, hogy megérdemled, nagyon kihangsúlyoztam, mennyire haragszom a titkolózásért és a hazudozásért. Mennyivel könnyebb lett volna bevallani és némi vesszőzéssel megúszni? Hát erről már lekéstél, kedves kis vacsorám.