Második szeánsz, III. - Melljátékok

Folytatom a melleid gyötrését. Miután piros csíkokat rajzoltam a hófehér bőrödre, összezárt ujjaimmal paskolni kezdem a lágy szövetet. A kötél továbbra is feszesen tartja, és minden egyes apró ütésre hullámzásba kezd.

Egyre nagyobbakat ütök. Előbb oldalól, majd - ahonnan érzékenyebb - alulról náspángolom a feszes halmot. Egy-egy nagyobb ütésre apró sikkantás hagyná el az ajkaidat, de lenyeled, mert tudod, hogy ha hangosan sikítanál, megbüntetnélek érte. Hátrakötött kezeddel védekezni próbálnál, de tehetetlenségedben csak a vállaid mozdulnak.

Most a bimbók következnek. Két ujjam közé megfogom, érzékien morzsolgatni kezdem, majd ujjaimat karmokká görbítve körmeim közé fogom a vékony kiálló sötét színű pöcköt. Enyhén megszorítom, a körmeim belemélyednek a húsba. Végigfut a hideg a hátadon. Kifelé húzom, a bimbó megnyúlik, elvékonyodik. Körmöm elindul kifelé, végigkaristolva az idegekkel sűrűn ellepett hajszálvékony bőrt. Visszatartod a lélegzeted. Teljesen az uralmam alatt tartalak.

Most gyors, apró, célzott ütésekkel ingerlem a bimbóudvart. Bőröd egyre forróbb lesz, amint a véredények megtelnek, és lassan lüktetni kezdenek. Most két-két csipeszt csíptetek a felpuhult bőrre, a bimbóudvarba, a bimbó két oldalára. Erre nem számítottál, hangosan feljajdulsz.

- Mi volt ez?
- Jaj, Uram, ez nagyon fájt!
- Pedig ez a gyenge csipesz volt! Ki kell bírnod!
- Rendben, igyekszem, Uram!

Most a lábad közé nyúlok, és hirtelen belenyúlok a puncidba. Nem ütközök akadályba, azonnal sikamlós puncinedves lesz az ujjam. Te is meglepődsz, de megnyugtatnak az ujjaim. Vagy éppen felizgatnak? Nem is tudod... de az, amikor egy kötelet vetek át a derekadon, és áthúzom a frissen feltárt szeméremajkak között, már határozottan izgat. A kötél végét elöl a derekadra kötöm, majd hirtelen megrántom:

- Gyere!

A kötél erősen bevágott, elszorítja a kisajkakat, és dörzsöli a csiklódat is. Jobban teszed, ha megmozdulsz. Először előre megyünk, majd hirtelen balra irányítalak e rögtönzött póráz segítségével. Az irányváltozás összezavar, nem látsz semmit, csak a puncidon át érkező ingerekre tudsz támaszkodni az irány meghatározásánál. Teszünk még néhány kanyart, ezzel végképp elvesztetted a tájékozódási képességedet. Most megállást parancsolok, és leveszem a fejedtől a szemfedőt:

- Nyisd ki a szemed, és nézd meg magad!

Meglátod magad - a tükörben! A fürdőszobában állsz, szemben a mosdóval és a tükörrel. A látvány határozottan tetszik :) Valami ilyesmit akartál mindig is. Feszes, kiálló a melled, rajta két fityegő csipesszel, finom kötél foglalja keretbe a tested. Különösen tetszik, hogy a tested fölött nincs hatalmad, csak nekem - de ezt a hatalmat boldogan adod át.

Miközben magadat nézegeted, én a vezetőpóráz végét a csaphoz kötöm. Most hátrébb parancsollak, hogy feszes legyen a kötél, majd a szemedre visszarakom a takarót. Leveszem a csipeszeket, erre kicsit megkönnyebbülsz, majd azt suttogom a füledbe:

- Most állj itt, és emlékezz vissza arra, hogy hogyan néztél ki a kötéllel a testeden! - és meglepetésedre két füldugót dugok a füledbe.

Mostantól sem képi, sem hanghatások nem érnek. Állnod kell. Kezded elveszíteni a függőleges irányt, előredőlsz. Korrigálsz, de a hátrakötött kezed hátrahúz, és hirtelen megfeszül a kötél, a lábad közt fájdalmasan emlékeztetve a megfelelő pozícióra. Erről ismét eszedbe jut a kötélbe burkolt valóság, a kép, ami a tükörben retinádba égett. Elgondolkozol, ám ismét megbillensz. Előrébb nem mersz lépni, mert megtiltottam, hogy elmozdulj, így néhány percig egyensúlyozgatsz.

Egyszer csak csípés éri a melledet. Hátramozdulnál, de a kötél nem engedi, kisajkaid tiltakoznak az újabb nyomorítás ellen. Újabb csípés, ezúttal a másik melleden - ez biztosan a kis korbács lesz. Jól tippeltél: apró, célzott ütéseket helyezek el a két vízszintesen kiálló hegy csúcsára. Minden egyes ütésre megpróbálsz hátralépni, de a kötél mindannyiszor ellentart.

Egy idő után kezded megszokni a kicsi ütéseket, ezért ritkábban, de nagyobbat ütök. Csak néhány ilyet kapsz, de mindegyikre nagyot ugrasz hátra. Bár várod az ütést, az mindig váratlan időpillanatban és helyen érkezik. Hiába próbálnál, nem tudsz menekülni: vagy a cicid, vagy a puncid húzza a rövidebbet.

Végül abbamaradnak az ütések. Mögéd lépek, kiveszem a füldugaszt, majd azt mondom:

- Lépj egy kicsit előrébb, majd dőlj hátra!

Előrelépsz, de nem mersz hátradőlni, pedig ott vagyok mögötted. Átnyúlok a hónod alatt, belemarkolok a frissen korbácsolt melleidbe, és erőteljesen hátrahúzlak. Megijedsz, de kiállod a bizalompróbát: nem emeled fel a lábad. Ez azt jelenti, hogy bízol a szavamban, tudod, hogy jó helyen vagy.

Megsimogatom, morzsolgatom, dögönyözöm a kezem ügyébe eső tornyokat. Különös figyelmet fordítok a bimbóudvarra és a bimbókra, hiszen azokat most gyötörtem meg. Kényeztetem, lágy érintésekkel finoman cirógatom az érzékeny, még mindig izgatott, vérbő területet.

(folyt.köv.)