Albatrosz

Albatrosz

Furcsa, de jobban szerettem, mint a Yamaha XRZ-t a garázsomban.Nem voltam szerelmes belé, a minősége vonzott.Szép bőre, simán csengő hangja, kifinomult modora, előkelő gondolatai.Sokat ígért, de elképesztően gazdálkodott adottságaival.Igazi gyémántbánya volt, tonnákat kellett felemelni s elaprítani a legkeményebb gránitból, hogy aztán rálelj egy mogyorónyi ragyogásra.

Furcsa fétise volt: az illat.No persze nem a rothadó almáé; az ámbrával cserzett bőr illatát vágyta.(Goethe azért tudott valamit a fenntartható fejlődésről.)Vettem hát egy vékony szíjat neki egy fél vagyonért.Igazából táskát akartam, de az utolsó pillanatban felmerült bennem, hogy táskával nehéz lesz fegyelmezni. Maradt az öv, s a vágy, hogy megkapja amire eredetileg gondoltam.

Imádtam amikor eljött hozzám.Csak nálam voltam hajlandó találkozni vele.Többször láttam, hogy az időpontja előtt elsétál a ház előtt, majd hajszálpontosan becsenget.Talán kétszer késett a három év alatt, mióta ismerjük egymást.

Sokat időt töltöttem a kerti műhelyben.Készítettem már kaput, totemoszlopot, néha még bútort is elvállaltam, ha izgalmas feladatnak ígérkezett.Fémmel, fával, kővel volt már dolgom.S mint Személyében, időnként lehetőséget kaptam, hogy a legnemesebb anyaggal, a Női Lélekkel dolgozhassak. A fájdalma néha jobban gyötört engem, mint őt magát.
Valami újpénzes olajossal élt együtt, aki a délszláv háborúban mágnássá csencselte magát.Nem igazán érdekelt. Bár tudott rólam, de egyszer sem találkoztunk.Két hímcsillag körül kerengett a gyönyörű bolygócska: Albatrosz.

Volt egy kedvenc hegedűse, akitől néha meg kellett hallgassam Beethoven egyik hegedűversenyét. Nálam nem ő nyerte a futamot.Bár a játéka olyan volt mint madárkám bőre, finoman bársonyos és hibátlan, ÉN mégis inkább az Iron Maiden mellett maradok, ha már zenéről van szó.

Egyszer megkért, hogy csókoljam meg.Tudtam, ha megteszem, elvesztek valamit, s amit cserébe kapok, avval egy újabb világot perzselek fel.Szótlanúl a széke mögé álltam, beletúrtam a hajába, s előrebiccentettem a fejét.Elővettem a zsebemből nyakörvét, s finoman ráhelyeztem.Megremegett, amint a bőréhez ért.Soha többé nem kért ilyet tőlem.Abban a pillanatban távolabb volt, mint a Plútó holdjai, s végre újra biztonságban tudhatta magát szubsága álarca mögött.

Miként is adtam neki szolganevét?Amikor először kötöttem fel, s végeztem a vele való foglalkozással, elsírta magát.Azt mondta, hogy időtlen időkig tudná élvezni, s ha így felejteném, boldogan halna bele.
Persze alaposan megkorholtam: hogy lehet ilyen önző!Nem akartam ezt hallani Tőle.Valójában megdermesztett a gondolat, hogy milyenné válna az életem az odaadó perverz vonzalmai nélkül.Kincsemként szerettem, s úgy is viseltettem iránta.Mihez kezdenék egy halódó szivardobozzal, vagy kösöntyűvel...Szóval az én madárkám imádott kifeszítve lebegni.Egy szép nap azután megláttam Őt egy tengerekről szóló filmben.Azóta csak így szólítottam: a-l-b-a-t-r-o-sz.

Egyszer arra gondoltam, hogy próbára teszem.Szeretkezésünk előtt kevéske kék kamilla olajat csepegtettem a teájába.Azt mondtam, hogy nagyon erős altató, amitől órákra öntudatlan állapotba fog kerülni, s ÉN végre igazán kiélhetem a legnagyobb perverzióimat rajta.
Gondolkodás nélkül kortyolni kezdte, a félelem vagy kétely legkisebb jelét sem mutatva.Rám mosolygott, mikor kiitta a csészét.(Mindig jázminteát kért.)
Szeretem a kamillát, mert olyan keserű! - mondta.
Mosolyogva csóváltam meg a fejem, elöntött valami forró, zsibbasztó jóérzés, amitől örömkönnyek tolultak a szemembe.Egy húron pendülünk.Tudja amit ÉN, érzi amit ÉN.Nem kellett ennél több.Egyenlőre...