Kezdő Versek 2.

Vérivók

Elveszem

Ülsz a fotelben, hátrabilincselt kezekkel,
Kényelmes ugye? Nem szorítja az ered?
Nem, nem szorít, nem mintha számítana,
Nem is lazítanám meg, miért ne fájhatna?

Én is, egy szál nadrágban guggolok előtted,
Leveszem a melltartód, kissé sután, nemde?
A bugyi is követi, száraz, mintha unatkoznál,
Gondolkozol, betömöm vele azt a nagy szád?

Orromhoz emelve szimatolom, igazán finom,
Nyújtom, reakcióra meddig kell vaj, várnom?
Kinyitod, nem kell ide durvaság, felesleges,
Te kis engedelmes, benyomom, finom ugye?

Mosolyogva teszem öledbe a kis fehér tálcát,
Figyelem elfehéredő, gyönyörű árnyalatát,
Arcodnak, összes édes, bájos, félős vonalát.
Körbenyalom ajkaim, várom, végre, bólints!
Megteszed, remeg a tálca, formásak a lábaid,
Vacak asztal, nyugalom, némi gyakorlás segít!

Egy percig szöszölök, ujjaimmal vacakolok,
Nyamvadt kis zacskó, jöjjön már ki a piszok!
Végre, szemed elé emelem, vigyázz szúrok!
Csinos kis gilette penge, tiszta, új, türelmetlen,
Fiatal, kislány húsra vágyik, enni fog belőled,
Beléd hasít, megkóstol, finom leszel, hidd el!

Vigyázva, óvatosan nyesek, érre vigyázni,
Szép, sima, fehér melled, megjelölöm, enyim!
Bélyeget kapsz, idővel elmúlót, egész kicsit.
Az N könnyű, a G már kevésbé, drága vászon,
Az éltető veres nedű, végigpatakzik, felnyalom.
Éhező vámpírként fallak, a pengék eldobom.

Átadom

A tálca még nem üres, fájó cicid, kicsit lemosom,
Belé borzongsz, ahogy végigjárok a vérnyomon.
Szádba nyomott, illatos bugyid, átázott már ugye?
Halkan kuncogok, újra megremegsz, te kis édes.

A rideg, gonosz jégkocka nyomán, végignyalok,
Nyelvem újra megízlelhet, mint én, úgy imádod?
Kedvem támadna itt hagyni téged, órákig bámulni,
Köt egy ígéret, nincs mit tenni, kiveszem a bugyit.

Egy másik penge kerül elő, újra tiszta, gyorsabban,
Magam ellen fordítom, két ujjam végét megvágva.
Apró nyelved kinyúlik, vágysz édes nektáromra?
Eléd tartom az ujjaim, kissé előrehajolsz, nyalod,
Alig várom, hogy végezz, és a nadrágomhoz hajolj,
Mohón szívod, én közben némileg elvonatkoztatok.

Közben figyelem, szépen kivehető, monogramom,
Ügyes munka lett, amit a ruhád pont takarni fog.
Majd pár hét múlva, frissítjük a billogod, akarod?
Felesleges feltenni ezt a kérdést, hiszen jól látom,
Vérengző kismadár vagy, csak nyugodtan falatozz!
Jó volt? Felállok, előre hajolsz, nyúlok a cipzárhoz.

Szeresselek?

Mit művelsz? Mond már! Hisz te se tudod!
Szolgálni szeretnél? Én is csak erre vágyom!
Vigyázzak, védlek, megnevellek, megadjam?
Többet ne vágyj! Vigyázz! Szívem szerelmetlen!

Ki vagy te? Bárki lehetsz, ha magadnak érzed,
Ha annak érzed magad, kinek szól ez a vers.
Kéjre vágysz? Én is! Ne csak vágyjunk, tegyük!
Élvezet? Nem bűn, fiatal leány, vágysz? Menjünk!

Szívvel szolgálj, szeress, szenvedéllyel, szívem…
… szívem, mit nem kapsz meg, ki kell érdemelned.
Legyél te az enyém, meg nem bánod, ez nagy ígéret.
Ha el is fogadlak, várj annyit, amennyinél csak több lehet…
De szerethetlek.

Kutyus

Becézett, édes, kis kedvenc, lihegő, elkényeztetett blöki.
Ilyenek ezek, kéz alá bújnak, simogatásért kujtorognak.
Mit tegyek, cirógatom, dédelgetem, a lábamnál fekszik.
Lehet ezt nem szeretni? Ugyan? Pár csattanós? Mi baja?
Pirul a fenék, csíkos a comb, édesen vinnyog, elhúzódik,
Parancsra gyere, mit késlekedel? Hisz hív a kedves gazda!
Kell a nevelés, ha nincs verés, anélkül, hogy fogunk kinézni?
Komisz kölyök, maradsz pusztán akkor. Te bájos, butus kutya.

De-Talán

Talán, túl sokra tartom magamat, azt mondod.
Talán, nem vagyok izmos, jóképű, romantikus.
Talán, csalódik, aki sokat vár, nem gondolod?
Talán, nem adhatok többet, csupán ennyire jut.

De, őszintén, hisz csak ötletekben bővelkedem!
De, nem is ígértem többet, figyelmeztetés nem?
De, nem hallgattál rá? Ne maradj akkor velem.
De, lesz más, aki az enyém-tiéd, de talán nem.