Az Inkvizíció markában - 2. rész

A következő novella sértheti egyes olvasók vallási, vagy hitbeli meggyőződését. Kiemelem, hogy nem vallásgyalázó, vagy sértő szándékkal készült. Egy alternatív középkori világban játszódik. Tehát ez egy teljesen kitalált, valósághoz legkevésbé sem kötődő fantasy.

Az éjszaka végtelenbe nyúlónak tűnt, hiszen ki tudott volna összehajtogatva, kifeszítve elaludni, miközben a máglyahalál képe lebeg bekötött szeme előtt? És közben fantáziája is elszabadult, vajon mi fog vele történni? Tüzes vasakkal kínozzák, vagy lecsipkedik a bőrét, kitépik a haját? Kínpadon szakítják ketté? Ilyen és ehhez hasonló elképzelhetetlen fájdalmak gyötörték képzeletét, melyek leginkább a korábban hallott rémtörténetek alapján születtek benne. Közben halk motoszkálások, rettenetes nesze kínozta a fülét, bár inkább figyelt arra, mint nagyon is valós éhségére és szomjúságára.
Halk nevetés törte meg az éjszaka viszonylagos csöndjét, és csizmás léptek zaja. Máris reggel lenne? Nem, még biztos nem. Hát akkor? Máris kivégzik?
- Oh, itt a kis boszorkányunk! – hallatszott egy kissé rekedtes férfihang, szavai csengésében érezni lehetett az alkohol összetéveszthetetlen bódultságát.
- Nehm… vagyok boszorkány… - lihegte, elhaló hangon Anna, szája teljesen kiszáradt és szemei is karikásak lehettek a sok sírástól. Most érezte csak igazán, milyen szomjas is.
A férfiak, mert hogy többnek is lennie kellett, egyike már mögé került és egy kesztyűs kezet érzett a fenekén csattani. A hirtelen inger, furcsa meglepetésként érte zsibbadt testét. Felnyögött, sikoltani nem volt ereje.
- Ha már ennyit sem bírsz, holnap a tüdőd is kisikoltozod. – mondta nevetve, közben elkezdte simogatni az ütés nyomát, mely valóban nem volt erős. Anna elpirult és újra sírdogálni kezdett tehetetlenségében. Eközben a katona már mindkét kezével a popsiját markolta és a cselédlánynak, szörnyű gondolata támadt, a szüzessége elvesztését illetően.
- Mit csinál? Kérem ne! – hangja nyöszörgős volt, kissé rekedt a kiszáradástól. Két még erősebb tenyércsapás volt a válasz a hátsóján. A formás, fiatal fenék remegve táncolt az erős tenyér alatt. Aztán elengedte és újra léptek hallatszottak. Meg is tudta, hova jött, mert ezúttal az arcán húzódott végig két kesztyűs ujj. Talán pofonok következnek?
- Pedig igazán csábos egy hátsód van! Boszorkányt, úgysem raktunk még meg. Vagy a szádba kéred, mindkettőnkét? – kérdezte röhögve, Anna nem értette egészen mit is, akarnak vele csinálni és már a boszorkány megnevezés ellen sem volt ereje tiltakozni. Újra csak egy erőtlen kérem ne jött válaszul. – No idefigyelj, libacombon, mindkettőnk farkát beveszed és adunk előtte egy kis vizet, sőt talán utána is. – az éltető víz gondolatára Anna bármire hajlandó lett volna. De még mindig nem tudta, mit akarnak ezek a katonák, naiv kislány volt ő ehhez.
- Mit akarnak? – kérdezte erőtlenül. – Nem értem… - szipogott, aztán a következő pillanatban egy kulacs ért a szájához és folyni kezdett belőle a csodás nedű. Mohón nyelte, amíg engedték és az nem tartott sokáig. Szaporán lihegett. Aztán valami egészen meleg, sőt forró ért az arcához. Először azt hitte a kulacs, de aztán rájött, hogy ez csak valami egészen más lehet.
- Vedd szépen a szádba, pont ilyen kis boszorkáknak való, már jó kemény. – a katona közben minden második szónál elröhögte magát – Ha rá mersz harapni, lenyúzom a hátad! – figyelmeztette. Anna kénytelen-keletlen bevette a szájába, aztán azonnal meg is próbálta elhúzni a fejét. Ami kalodába zárva nem volt könnyű. A férfi farka büdös volt és rosszízű, ha lett volna valami a hasában biztos, felkavarodik tőle a gyomra. És ezzel az imént még meg akarták hágni! De a menekülési kísérlet hiba volt, a katona dühös lett és megragadta a haját. – Gyerünk te szuka! – durván betolta a falloszt, közben a társán volt a röhögés sora – Jól szorítsd azzal a csinos pofáddal! – durván dugta a száját, fejét erősen tartotta, hogy ne ütődjön a kalodának és ne is, tudja elhúzni. Anna félelmében igyekezett is teljesíteni az utasítást, amit nem egészen értett. Nehéz volt, a fogaival nem haraphatott rá, de nem is táthatta ki a száját. Öklendeznie kellet az erőszaktól és ezt még percekig, folytatta a kegyetlen férfi. Aztán valami forró töltötte el a száját. A férfi halkan felnyögött élvezetében, de elernyedő farkát még nem húzta ki a lány szájából, aki kénytelen volt lenyelni a keserű folyadékot. Keserű volt, ismeretlen a szagát pedig nem érezte a mocskos katona bűzétől, de valahogy mégis ízlett neki. Talán mert az éhség a legjobb szakács, ízlelőbimbóinak jól esett a forró kéjnedv. A katona végre kihúzta magát, eltette a nadrágjába, ami oda való, aztán röhögve távozott. Talán a részegség volt, amitől hirtelen ilyen álmos lett. Még adott két is pofont a fogolynak, ami ismét váratlanul és fájdalmasan érte.
Anna csak egy pillanatra reménykedett a további nyugalomban, hiszen volt ott még egy részeges őr, akinek már nagyon türelmetlen lehetett a vesszeje. Ami a következő pillanatban végig is simult a lány fülétől az ajkaiig az arcán.
- Szeretnéd ugye? – kérdezte némileg józanabb hangon – Te lucskos, kéjenc szuka.
- Nem! – vágta rá a víztől és talán a lenyelt ondótól is kicsit erőre kapva.
- Dehogynem! Látom én rajtad, sok örömlányt láttam már, szereted az ízét, a te fajtád direkt erre lett teremtve. – a könnyező vádlott ereje már nem tellett a tiltakozásra.
- Vizet… khérem… - lihegte és meglepetésére kapott. Ezúttal még jobban meghúzhatta a kulacsot.
- És most szépen meg tanulsz rendesen szopni. Néhány nap múlva úgyis máglyán végzed. – Anna erre azonnal hangos zokogásban tört ki – Nyugalom-nyugalom, esetleg szólhatok az érdekedben, a méltóságos úrnál. Nyalogasd egy kicsit, szeresd. – egyáltalán nem szerette, de muszáj volt. Nyelvével a hímvessző makkját kezdte ízlelgetni, mely meglepő módon messze nem volt olyan borzalmas, mint az előző, bár azért érződött rajta valami különös, izzadt szag. Ez a katona sokkal lassabban tolta csak be a szájába, az előzőnél jóval nagyobb férfiasságot és közben igyekezett tanácsokkal, utasításokkal ellátni. Hogy szívogassa, szorítsa, kényeztesse a nyelvével. Közben a haját markolva mozgatta a lány fejét. Egyre szaporábban lélegzett, aztán egy jó fél óra elteltével ő is teleélvezte a fogoly száját. – Nehogy egy csepp is félremenjen! Ízlelgesd! – Különös módon a kesernyés íz egyre jobban magával ragadta Annát. – Jól van, látom én már mi lesz veled.
Ezután ő is kiment, bár előtte még egyszer vizet adott a cselédnek. Anna végül aludt is néhány órát, végig a szájában a különös, bódító ízzel. A férfiak kéjnedveinek magával ragadó aromájával, amitől a legtöbb lány úgy viszolyogna. Különösen így elsőre.