Kezdő Versek 1.

Olvas

Csöndes szőke leány, elpirulva térdel,
Apró melleit, borotvált dombocskáit,
Vékony, fehér fehérnemű rejti el.
Unja már, hisz nem csinálhat semmit,
Csak várni, térdelnie szabad, a földet lesni,
Felmerült benne, haza kéne menni.

Ifjú mester, gonosz fiatalember,
Puha székében ül, ül csak csöndben,
A kezében tartott, vastag regényben elmerülve.
Néha lepillant, figyeli a lányt, meddig vár?
Meddig bírja, mozdulatlanul a páros magányt?
Egy szót sem szólnak, a mester csak tovább vár.

„Tedd már le! Figyelj rám!” – kiállt némán,
Magában üvölt a lány, unja már, a várakozást.
Lassan, csöndbe, vékony ujja egyre feljebb jár.
Végighalad gémberedett combjain, sóhajt,
Végre, egy kis változatosság! Kis rosszalkodás.
Végigsimít vékonyan borított vonalán. Sóhajt.

Pelyhedző szakáll, mint egy túlérett kamasz,
Kócos, rövid haj, arcán megannyi hiba,
De mégis, az ifjú mester, szolgáját kockáztatja.
Tudja Ő, se nem erős, sem nem délceg dalia,
Csak egy komisz ifjú, ki lányt kaparintott karmaiba.
Tovább olvas, pedig látja, mit rosszalkodik a szolga.

Hangos sóhaj törne fel, nehézkesen visszatartja,
A lány ujjai nyomán, bugyija egyre nedvesedik,
Nem szól rá, nem törődik fele! A bitang kutya!
Mit gondol, a magát mesternek képzelgő kis…?
Nem néz fel, úgysem figyeli, ujjai lassan behatolnak.
Többet ide sem jön, minek? Magát simogatni?

Halkan csukódik a vastag kötet, az asztalon pihen,
Kávébarna ing, fekete nadrág, melyre már,
Itt senki sem figyel, a kis szuka egyedül kéjeleg.
A lány, ura kezét érezte mezítelen vállán.
Hátra fordul, elpirul, szólna, de egy ujj szorul ajkaira,
Puncija egyre türelmetlenebb, de most kíváncsi.

Kíváncsiság hajtja, vajon ez az ifjonc, ez a senki,
Ez a magát mesternek tituláló kis ficsúr, vajon,
Vajon, képes úr lenni, mester s gazda? Ez hajtja.
„Támaszkodj az ágyhoz.” – halkan beszél, türelmesen.
Hangjában nem érződik tekintély, nem parancsoló.
A szolga kaján mosollyal, pimaszul tolja ki fenekét.

Várja, várja, vajon mit mer ez a gyerek? Még hogy mester!
Nyugodtan támaszkodik az ágynak, úgyse veri el.
A fiú kezei ügyetlenül, tapasztalatlanul meztelenítik le.
Formás, feltárulkozó, fertály, csábító a szemnek,
De még csábítóbb a kéznek, s az övnek, vesszőnek!
A bugyi a bokáig hull, kis terpeszbe tolt lábak. Na?

Halk léptek, szemtelenül hátra fordul, a neveletlen,
De ura ennél ügyesebb, vagy csupán gumiért ment?
Pillanatnyi bizonytalanságát elkergeti, úgyse meri!
Hogy verné el, gyáva, senki, nem lehet ezt tisztelni!
Behunyja szemét, szélesen mosolyog, elkalandoz,
Máshol jár, más férfival hál, aki bele is hatol!

Ez dom? Ez úr? Ez a gyáva, most is csak simogatja,
Meg sem szólal, nem szidja, nem korholja, nem ócsárolja.
Nem takarja le szemét, bilincseli össze kezét, semmi!
Hol a korbács, az ostor, a büntetés? Még hogy elveri!
Tiszteletlenül, kirívón ingatja meg meztelen hátsóját,
Így próbálva provokálni, ifjú, kedves, fiatal urát.

Ismét unja, mindjárt feláll, elköszön, felöltözik,
Itt hagyja, verje csak ki magának, „Hihi!”
Jót kacag magában, egy percet ad még neki.
Puff! Puff! Puff! Meglepetésében, felsikolt,
Ágyra rogy, dühösen fordul hátra. Meglátja.
A könyv az a vastag kötet, melytől kikapott.

„Felállni. Még hét, mit mondtam neked?
Ennyit kérek, várj meg, várj nyugton, csöndben.
Használhatatlan, lucskos szuka, itt én parancsolok.
Semmirekellő állj fel! Vagy már nem kell, te korcs?
Neveletlen kutya, a kertemben sem tűröm az ilyet!
Ez az, mint az előbb, ne pityeregj még, nincs ideje!”

A meglepetéstől egy könnycsepp gördült végig arcán.
Minden második csapástól megrogyott, melyet a kötet adott.
Térde remegett, feneke sajgott, szeme elárulta bánatát.
Fiatal volt még, kis kezdő, kevesebbre számított.
Egy pillanatra elhatározta, többé nem pimaszkodik, szótlanul sem.
De aztán tudta, nem bírná ki, egy napig se, hogy ne sajogjon a feneke.

Haragszik

Szorul, egyre szorul hátra tett kezén a kötés.
Tapasztalatlanul, de felkészülten, végzett gyötrés.
Ellenőrzés, jó szoros, oldhatatlan gubanc.
Gonosz kezek húzzák le testét az ágyról,
Le a szőnyegre, ahol mást nem szabad, mint feltérdelnie.
Leül, vele szemben, kigombolja ingét, nadrágját.

Lassan veti le minden ruháját, gatyáját, zokniját,
Karba tett kézzel figyel, amint a kis vakarcs,
Tapasztalan, ifjú szolga, feltérdel, és hozzá hajol.
Nyelvével bátortalanul kezdi kóstolgatni, zacskóját.
Megragadott haj, befogott orr, betömött száj.

Kényelmetlen érzés, de most nincs ellenkezés.
Szidalmazza, kritizálja, közben levegőt enged neki,
Vigyáz rá, semmi baja sem eshet, az Ő védencének.
Felizgatja az ügyetlen lány, az övé, csak az övé!
A szolga lelkesen szopja, nem akar több szidalmat,
Dicséretre vágyik, jutalomra, kényeztetésre, bizalomra.

A lány viszont ügyetlen, ifjonc, tapasztalatlan,
A fiú szuszog, szívverése gyorsul, vágya nő,
A lány szorgoskodik, nyelvével szórakoztatja,
De a fiú, kéjrúdja elélvezni, így sem hajlandó.
Abbahagyja, ijedt tekintettel nézi urát, várakozva,
Haragosan letekint, az ügyetlenség, bosszantó.

Sötét van, a földön hideg, a szőnyeg is kemény,
Egy szem kispárna, feje annyin pihenhet, csupán.
Arcáról letörölgette ura nedveit, morcos élvezetét,
Mellette fekszik, az ágyon, kényelmesen, betakarózva.
Fel akar menni, be akar bújni, fázik, kielégületlen,
Kezével lenyúl, rosszalkodik, csöndben elélvez.

Vessző

Vékony, peckesen suhanó, mellyel nevel,
Ijesztően süvít, a büntetésre, váró szolgára.
Vékony és hajlékony, hosszú és kemény,
A vessző, vagy a lány a mester játéka?

Se lát, se mozdul

Fekete kendő, bársonyos puha, eltakarja,
Kék kötél, bár nem durva, karjait szorítja.
Csak nézi, nézi őt ura, testét soká csodálja,
Figyeli idomait, mozdulatlanságát, bámulja.

Sír

Vállára dőlve, remegő testel, zokog, sírdogál,
Vigaszt remél, most nem verést, boldogítást.
Megértően, fejét ingatva, kezét buksijára teszi,
Most, ennek van ideje, simogatja, ez kell neki.

Gyertya

Felszisszen, a folyékony gyorsan szilárdul,
Beleremeg, bájos combjainál, egy csepp virul.
A viasz cseppje lehull, fájdalmas kéjét hozza,
Milyen igaz, most is jobban örül az, ki adja.

Lassan beborítja, a két vöröslő, elvert popsit,
Ragyogó sárga viasz, forrón, gonoszul boldogít,
Az úr élvezettel figyel, nadrágja feszül, türelmetlen,
A szolga már ríja, ne büntesse, tegye be, rögvest.