FURIOSO

Két tűz volt aznap Altogabarro főterén: kivégezték lassú, alattomos máglyán Lanna Marquestát, hamvakban halt, kegyetlen lángokból éledt tüzes sárkány tombolt, megroppantak a templom gerendái; izzó üstökösként leszakadt harang zuhant a jámbor oltár elé. Gyors halált halt alatta Angelica Cortoni, a templom szolgája.

Éppen egy esztendeje foglalt szállást, talált hitbéli hivatást itt őszülő fővel pádre Paolo Grassi, ki előbb elhalt elődje sírjánál tett fogadalmat a jó pásztorkodásra. Sivár, cellányi lakhelyére Angelica Cortoni várta kenyérrel, borral, vizslató, vallató tekintettel, e templom szolgájaként. Valamely Politanón túli zárdából érkezett világi, spanyol gallérú fekete ruhákban. Főkötője dús, hófehér kontyot rejtett, termete királynőt, mozgása gőgöt és dacot: nem a templomot és nem engem szolgál, gondolta Paolo Grassi, hanem Mennyei Hatalmat a Hit rettentő erejével.
- Legalább ötven esztendős,- mormolta a harangozó, nekifeszülvén a vecsernyére hívó harangozásnak.
- Én is annyi vagyok,- mondta Paolo atya.

Gyöngyszem az öreg fenyvesek közt Altogabarro tava, Paolo Grossi siheder fényben fürdetve öreg arcát a parton üldögélt. Borzas lovacskán angyal érkezett: gyönyörű leány, arca tavirózsa hamvas, fehér szirma, benne ragyognak smaragdzöld kövek.
- Jó napot, Pádre!
- Isten hozott, kicsi tündér, hideg már a tó fürdeni.
- Gyógyfűért jöttem. Lanna vagyok. A dombokon túl lakom, a Marquesta házban.
- Minek gyógyfű neked, hiszen ragyogsz a szép egészségtől,- ültéből feltérdelt a pádre, így épp a leány válláig ért, keze elindult, hogy közelebb csalja, hisz eleven angyalt még nem ölelhetett, faragottat meg miért is.
- Sebeimre kell Vincola Rubritus főzete: nevelőnőm kegyetlenül megvesszőzött...
- Bocsáss meg néki, Atyám!
- Ne bocsásson meg, Pádre! Lócára kötözött és százat vágott rám semmi vétség okán!
- Valamit csak vétettél, bűn nélkül nincs büntetés.
- Hybinett énekeskönyvét olvasgattam. Istenkáromló versek, kiabált Agnes De'Palma és megvesszőzött és eldugta a könyvecskét magánál. Magának!

Sírva fakadt Lanna Marquesta, átkarolta a térdeplő pap nyakát, könnyes, selyem arcát annak őszülő borostás, vérvörös képéhez illesztve; pillangó selyem, kemény daróc egymásnak hegyében.
- Hybinett versei valóban istentelenek,- benne szakadt a megrovás, hiszen zamatos bortól részegedett gyorsan a lány illatában, kalodába zárták a bársonyos karok, pont, ahogy az átkozott versekben gyönyörű démonok rabsorba lökik az elgyöngült férfit.
- Holnap meggyónok neked,- suttogta a lány.
- Várlak a templomban vecsernye előtt...
- Oda én nem megyek! Maga a sátán lakik ott veled Angelica Cortoni képében, elemésztette már a jóságos Civiale atyát is, lassú méreggel kínozta halálra...
Ellökte magától a térdeplő férfit, repült borzas lovacskán a dombokon túlra.
- Akkor itt várlak,- suttogta Paolo Grassi, felállt, megmosta égő arcát a tó rózsáktól áldott kristály vizében.

Este cellányi szobájában bibliás megnyugvást keresve üldögélt asztalánál.
- Merre járt délután, Pádre?- Angelica cseréptányéron sózott halat, hófehér kenyeret tett elébe.
- Köszönöm, Angelica nővér. A tónál sétálgattam.
- Már nem vagyok nővér. Találkozott-e valakivel?,- árnyéka fekete holló lobogó gyertyafényben.
- Mi jogon vallat, soror Angelica?- megpróbált felállni, de lábai elgémberedtek alacsony asztalánál, alacsony széken kuporogva.
- Mondtam,nem vagyok soror. Gyónjon nekem, Pádre! Ez az Igazak Temploma.
- Találkoztam egy lánnyal,- a pap nem bírt nem vallani,- gyógyfüvet szedett a sebeire, mert megvesszőzték.
- A nevelőnő, Agnes De'Palma. Az egyetlen, aki barátságomra, bizalmamra méltó ezen a pokoli vidéken.
Paolo Grossi úgy gubbasztott az asztalkánál, mint a körmösre váró diák. Bágyadt őszi légy kóstolgatta zavartalan a sózott halat.
- Ugyanazon zárdából lettünk elbocsájtva. Halálra korbácsoltunk egy novíciát.
- Maga ily' megbocsájthatatlan bűnnel él?!- Paolo pádre megpróbált felállni, de görcsben zsugorodott izmai a falhoz taszították háttal, malom sarkában félredobott zsák.
- Engedetlen volt,- a pap fölé hajolt, ősz haja, a fekete ruha illata zörgő avarra emlékeztetett, hollóárnyék szárnya betakarta a férfit:
- Nem viselt kellő alázatot!- elvitte az érintetlen tányért. Félelem és éhség keserítette Paolo Grossi álmatlan álmát.

Térden állva várakozott a parton, mintha imádkozással foglalatoskodna, pogány lélek a Tó Istennőjéhez beszél. Imába foglalta milliomodszor az Urat hívek karéjában, Angelica zenélt az apró orgonán. Imába foglalta a lányt összekulcsolt ujjakkal, haladva lassan a part felé. Minap Altamirano barátra gondolt, kit megégettek átkozott írásáért hitről, szerelemről: La moglie del prete, A pap felesége.
- Nem gyógyulnak a sebek,- mondta Lanna Marquesta, elveszett egészen a medvekarokban. A szerelem a sátán csábító angyala, írta Hybinett; megszállta e lény rögtön a papot:
- Vezekelnem kell a más bűnéért, hogy levegyem rólad a kínt,- elengedte a leányt, fekete ingét levéve a porban hasalt:
- Látom nyergeden a kutyakorbácsot.
- Rám támadó kóbor, nyomorult ebet hajtok el vele.
- Az vagyok magam is,- lehunyt szemmel tűrte a csapásokat, százat.

Dézsából, esővízben mosdott félmeztelen a templomkertben. Korsóból öntött friss vizet fejére, nyakára.
- Ki korbácsolta meg?!- Angelica hangja épp oly szikár, közömbös, mint mikor tóparti sétáról vallatott. Nem várta meg a választ:
- Lanna Marquesta. Máglyán végzi az a lány!
- Tizenhét esztendős!
- Ezért gyalázat a bűne igazán!

Másnap délután hiába térdelt a parton, hiába fohászkodott Lannát zsolozsmázva, tóba fulladt a Nap, véres hidat vert előbb a vízre.
- Lambotte püspök börtönében van,- Angelica Cortoni fekete kenyeret, hófehér sajtot tett az asztalára:
- Talán már kínozzák, talán már bevallotta boszorkánykodását. Boruljon a püspök elé holnap, talán megkegyelmez.

- Bűnös vagy magad is,- Lambotte püspök elégedetten nézte a lábainál fekvő papot, forró láz rázta annak testét a hideg kövön,- kitaszítalak templomodból, elűzlek a hívek közül, méltatlanná lettél az Úr szolgálatára. Törvényen kívül helyezlek, menekülj, amíg lehet. Kelj fel tehát és jer velem a kémlelőnyíláshoz.
Lanna gyönyörű, fiatal, makulátlan teste a kínpadon. Hóhéra szép, fiatal férfi, izmai faragott szobrot mintáznak; fáklyafény holdudvarában álló, fekete nőalakhoz lépve:
- Micsoda préda!- Paolo Grossi, a kiátkozott pap eltántorgott a kémlelőnyílástól, nem látta, amint a szép hóhér megcsókolja Angelica Cortoni kesztyűs kezét:
- Köszönöm, Mádre!

A kivégzés órájában lefeküdt az oltár elé, tenyerét fülére tapasztva sírt, imádkozott, forró homlokát a jeges kőhöz verdesve, mert rettegett, hogy Lanna sikolya beszakítja a templomkaput, bezúzza a templom falát, lerombolja tenyere bástyáit.
- Bevégeztetett,- Angelica állt fölötte, kezében pásztorbot, mit a földre dobott:
- Napszálltáig elmenekülhet.
Recsegő, otromba sikoly szakadt ki a nőből, amikor a pádre lesújtott a bottal. Elhamvadt a máglya, égett a templom: tűzben megroppant erős gerendáról izzó üstökösként zuhant vonagló testére a harang.

Paolo Grossi a parton imádkozott, elbocsájtotta magától az Urat, elengedte Lanna Marquesta kicsi, meleg kezét. Elindult a vízre feszült véres hídon napnyugat felé.