Az Úrnő kegye (elképzelt történet)

Sötétedéskor érem el az Úrnő házának a kapuját. Felnézek az épületre. Szinte szétveti az isteni lény mindenhatósága, a falakból áradó földöntúli erő érzetétől szinte megfulladok.
Megpróbálom elképzelni, milyen lehet. Szánalmas életem végre értelmet nyert, mikor jelentkezett a hirdetésemre. Negyven feletti, erős testalkatú, domináns hölgyet kerestem hosszú távú kapcsolatra. A beszélgetéseket – természetesen – Ő irányította. Alaposan kikérdezett, elvette amit akart. Minden alkalmat megragadott, hogy neveljen, kijavítson, ha nem a megfelelő hangnemet használtam, vagy ha nem volt megelégedve a válaszommal. Minden alkalom végén megparancsolta, mikor legyek elérhető. Ha a megadott időben nem voltam a gép előtt, napokig nem jelentkezett. Ilyenkor csak némán könyörögve meredtem a képernyő elé, magamba fohászkodva, hogy végre jelentkezzen. Amikor végre megjelent, csak annyi időt töltött az oldalon, amíg megadta az új időpont idejét. A következő alkalmat pedig kíméletlenül megragadta, hogy leszidjon. Boldogan viseltem. Boldog voltam, hogy szemtelenségem után mégis leereszkedik hozzám.
Aztán, a sokadik üzenetváltásunk alkalmával megadta a telefonszámát és szigorúan megparancsolta, hogy mikor hívhatom fel. Mikor összeszedtem minden bátorságom, felhívtam.
Mielőtt beleszólhattam volna, kíméletlenül lerakta a kagylót. Most mit csináljak? Hívjam újra? Mégsem engedi meg, hogy a színe elé járuljak? Összezavarodtam.
Remegő ujjakkal nyomtam meg a hívásismétlő gombját. Az eredmény ugyanaz. A vonal megszakadt.
Újra hívom. Ezúttal nem veszi fel. Sokadik csengetésre szétkapcsol.
Nem tudom, meddig próbálkozom. Időérzékem elveszett, nem látok, nem hallok. Hányinger tör rám, le kell üljek.
Végre fölveszi. Sokáig nem szól bele. Összeszedem minden bátorságom és elmondom az előre betanult szöveget. Természeten Ő írta be nekem az utolsó üzenetbe. Az utolsó szavam után hosszú csend. Végül megkönyörül rajtam és jéghideg hangon megszólal. Erről az időpontról határozott, megadta a címét és ellentmondást nem tűrő utasításokat adott arra nézve, mit mondhatok, hogyan viselkedhetek.
Alig vártam, hogy eljöjjön első találkozásunk ideje. A napok heteknek tűntek, az órák évezredeknek. Nem tudtam aludni, nem tudtam enni. Egyetlen vágyam volt, hogy itt lehessek végre. Az első Úrnőm. Nem akarok csalódást okozni.
Reszkető kézzel nyomom meg a kapucsengő gombját. A térdeim megremegnek, a várakozás nyomasztó légköre elszívja minden energiám. Legszívesebben berontanék és a földre vetném magam az Úrnő előtt, kezébe tenni életem, hadd döntsön róla kénye–kedve szerint.
Halk búgás hallatszik a hangszóróból.
– A szolgád bebocsátásért esedezik, Úrnőm! – szólok áhítatos hangon a beszélőbe. A kapu halk berregéssel feltárul. Nem szól bele. Megválogathatja, kivel akar beszélni és mikor. Nem érdemlem meg, hogy a hangját halljam. Nem érdemlem meg, hogy egyáltalán levegőt vegyek, mikor ő létezik.
Végigmegyek a fehér murvás úton. Az Ő lába érintette előttem ezt a földet. Nem vagyok rá méltó, hogy cipőmmel érintsem ezt a szent területet.
Remegő kézzel kopogok be ajtaján. Érzem közelségét. Léptei zaja betöltik hallójáratom. Megint megrohan az érzés, ami azóta kísért, mióta a hangját meghallottam a hangpostán. Én vagyok a világ mocska. Méltatlan vagyok figyelmére, méltatlan vagyok, hogy lélegezni engedjen.
Mégis, valami isteni kegynek köszönhetően foglalkozik velem, méltatlan szolgájával. A nap minden másodpercében érzem figyelő tekintetét, s noha nem láttam még soha, csodálatos hangja a fülemben cseng. Szavak nem írják le, jelzők nem érzékeltetik, mint ahogy Őt Magát sem. Szavak még nem teremtettek, mondatok még nem alkottattak, amelyekkel elmondható lenne Lénye. A Szája. A Szeme. A Haja. A Teste. Az Íze.
Mindene. A Lába Nyoma.
Lennék eső, mely lemossa a szennyet Lábaid előtt. Lennék szél, mely lefújja a port az útról, melyet megszentelsz Lépteiddel. Én vagyok a szolgád. A maradék a Tányérod szélén. Az utolsó korty Poharad alján. Por a Lépteid után. Sár a Csizmád talpán.
A Tiéd. Mindenestül. A tulajdonod.
Óh, Úrnőm! Örökké félem isteni neved! Örökkön uralkodj rajtam, szánalmas és méltatlan szolgádon! Hatalmad terjeszd ki felettem! Örökké uralkodj!