Cikkek idő szerint
2023. 02. (15)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Vallatás

Törölt felhasználó
2009. 02. 18. 13:45 | Megjelent: 941x
Vallatás

Este jöttek érte. Már több mint tíz órája ült a sötét, nyirkos cellában. Az idő lelassult, elveszett. Fegyelmezetten, egyenes háttal ült priccsén. Kecses nőiesség volt mozdulataiban, ahogy felnézett az ajtó csikorgására. Az őrök beléptek a cellába, és körbeállták a lányt. Ő is felállt. Sudár, büszke tartása volt, fejét felszegte, mintha egyedül akarna szembeszállni az őérte jövőkkel. Hosszú haját copfba fonta a várakozás hosszú órái alatt, ez kiemelte gyönyörű arcát, hatalmas szemeit. Fekete, matt színű, szűk bőrnadrágján lágyan megcsillantak a fáklya pislákoló fényei. Fehér inge szakadtan, piszkosan lógott vállain, félig takarva csak el feszes, gömbölyű melleit.
Az őrök körbeállták, és hátrakötözték kezeit. Elindultak kifelé a cellából, súlyos lépteik vészjóslóan visszhangzottak a falakon. Lassan haladtak, az út egy véget nem érő, ismeretlen borzalom felé vezető rettenet volt. A lány bátor volt, de félt. Eltökélte, hogy semmi áron sem adja fel kedvesét. Érte fog szenvedni, az ő boldogságáért. Tudta, hogy minden boldog pillanatért, amit együtt töltöttek, ezerszeresen fog megszenvedni. Nem reménykedett.
Egy tágas terembe érkeztek, amelyet fáklyák világítottak meg. A levegő a koromtól és az évek alatt a falra lerakódott penésztől volt nehéz. A terem végében egy nagy asztal volt, mögötte szigorú ábrázatú emberek. A lányt az asztal elé vezették.

- Marion grófnő, mindent tudunk az összeesküvésről. A vezért akarjuk. – szólalt meg egyikük, aki a kihallgatás vezetőjének tűnt. – Nevezze meg, vallomását figyelembe vesszük a tárgyalásán.

A grófnő nem válaszolt. Hosszú, nyomasztó csend telepedett a helységre. Az urak az asztal mögött a lányt nézték. Elbűvölte őket fiatal szépsége, törékenysége. A lány állta a tekintetüket. Életének tizennyolc éve alatt volt alkalma megtanulni, hogyan nézzen magasrangú uraságokra.

- Marion grófnő, kérem, beszéljen, ez Önre nézve is jobb. Nincs értelme a hallgatásának – próbálta könyörgőre fogni a kihallgatás egy másik vezetője.

A lány tudta, hogy nem fog megszólalni. Szemeiben összegyűltek a könnyek, de tartani akarta magát. Nem akarta, hogy a gyengeség jeleit lássák rajta. Azt túl megalázónak tartotta volna. Annál bármilyen fájdalom elviselhetőbb. Már kívánta, hogy elkezdjék. Néhány perc múlva az egyik őr mellélépett és letépte róla a fehér ingét. Félmeztelen volt, de ez furcsa mód felbátorította. Most még erősebbnek érezte magát, mint előtte. Kezét eloldozták, és elől újra megkötözték, felhúzták a feje fölé. Terpeszbe állították, térdcsizmás lábait a földben lévő kampókhoz kötötték. A hóhér előlépett az egyik sarokból. Hatalmas, izmos férfi volt, fején csukja, kezében korbács.

- Kérem, grófnő – hallotta a vallatók könyörgését. – Ezt mi sem akarjuk. Kérem, csak egy nevet mondjon.

Az ostor lecsapott. Élesen belevágott testébe, körbefogva, rácsavarodva. A lány megrándult, de hang nem hagyta el ajkát. Megfeszítette testét, ahogy a korbács suhogását hallotta, fogait összeszorította és tűrte a rá mért ütéseket.

- Grófnő, kérem, beszéljen – hallotta a vallatók újra és újra, monoton hangon feltett kérését.

A kín egyre fokozódott. A tizenötödik ütésnél nyögött először halkan. A huszadiknál gördült végig az első könnycsepp elkínzott arcán.

- Állj! – kiáltotta hirtelen az egyik vallató, és közelebb ment a lányhoz. – Ismételje meg grófnő, kérem!
- Ó, istenem, kérlek, adj erőt, hogy elbírjam ezt a kínt, amit rám mérsz! Adj méltóságot, türelmet, hogy büntetésedet elviseljem! Adj gyors halált és nyugalmat! – fohászkodott halkan a grófnő.

A férfiak csendben nézték a lány szenvedését.

- Folytassa – intett csalódottan a vallató a hóhérnak. A korbács megint lesújtott. A kérdések most már elmaradtak.

A fohász egyre hangosabb lett. A lány már hangosan sírt. Nem bírta magát tartani, lábai rogyadoztak. Aztán a fohász abbamaradt, a grófnő teste ernyedten lógott a terem közepén. Feje lekókadt, mintha csizmája orrát szemlélné. A hóhér abbahagyta a kínzást. Mindenki a lányt nézte. Az egyik őr vizet hozott, és ráöntötte az élettelen testre. A lány megmozdult, fejét lassan felemelte, ránézett a vallatókra. Még mindig lógott, nem tudott lábra állni.

- Kérlek, istenem … - és megint elájult.
- Térítsék magához! Tartunk egy óra szünetet – szólt oda az őröknek a vallató, és a többiekkel együtt kiment a teremből.

A lány néhány újabb vödör víz után már magához tért annyira, hogy lábra tudott állni. Arca maszatos volt az izzadságtól, a kín könnyeitől. Testén patakokban folyt le a rózsaszínűre festett víz, végigszaladt bőrnadrágján, térdcsizmáján és tócsává növekedett a padlón. Kikötözve, egyedül álldogált fájdalmával. A megváltó vég még nagyon messze volt.



Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.