Az első alkalom

Az első alkalom

Péntek este 6 óra volt, amikor becsengettem a Lawrence Drive-on lévő házba. Szívem a torkomban dobogott, még mindig nem voltam benne biztos, meg akarom-e tenni. Enyhe borzongás futott át a testemen, amikor belülről zajt hallottam, majd kisvártatva kinyílt az ajtó. Egy hatalmas, nálam két fejjel magasabb, csupa izom férfi állt előttem. Karjain tetoválások, arca vad, elsőre egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő.

- Kegyetlen Johnny? – kérdeztem félszegen. – Én Susie vagyok.

Kitárta az ajtót, habozva beléptem. Megálltam vele szemben, nagyon gyengének, törékenynek éreztem magam. Kivette a kis kézitáskámat a hónaljam alól, és egy kisszekrényre tette az ajtó mellett.

- Nos… - kezdtem, de nem tudtam, mit mondjak. Egyik kezével megfogta a vállam, és megfordított. Éreztem, hogy vizslat.
- Milyen formás popsid van – szólalt meg most először, és egy nagyot rácsapott a fenekemre. Szűk, fekete bőrnadrág volt rajtam, nagyot csattant az ütéstől.
- Azt hiszem, én … - kezdtem újra a mondandómat, de belém fojtotta a szót. Hirtelen megragadott, kezei mint egy satu, úgy fogtak közre, és egy asztalra leszorított. A kötél előre el lehetett készítve, mert el sem kellett engednie, csak a kezeimet csavarta hátra, és villámgyorsan összekötözte.
- Szóval újságíró vagy. Ki küldött és mit akarsz? – kérdezte.
- Tessék, nem értem – válaszoltam, és tényleg nem értettem.
- Nem? Na, majd mindjárt megérted, kislány – hangjában éreztem a fenyegetést.

Felkapott vállára, mint egy zsákot, és elindultunk felfelé a házban. Most már nagyon meg voltam ijedve. A legfelső szintre mentünk, egy tágas szobába. Letett a szoba közepére, és a hátrakötözött kezeimet szinte azonnal a magasba húzta, hogy előre kellett dőlnöm. A lábaimra terpeszbilincset tett, a nyakamat egy szíjjal ehhez kötötte. Közben amennyire tudtam, körbenéztem. Egy jól felszerelt kínzókamrában voltam. A plafonból vaskarikák, kampók meredeztek ki, a falon különféle szerszámok, korbácsok lógtak. Uramisten, mit akar ez velem csinálni? Körbesétált, jól megszemlélt.

- Milyen dögös kis picsa vagy! És milyen vagány ebben a bőrszerelésben! – ijesztő volt, ahogy mondta. Kezével jól belemarkolt a melleimbe. – Kicsit beleizzasztalak a bőrnadrágodba. Tehát, melyik újságnak is dolgozol?
- Összekeversz valakivel, nem vagyok újságíró – mondtam nagyon-nagyon kétségbeesve.
- Ahogy akarod.

Megállt mögöttem, nem tudtam, mi fog következni. Szerintem még életemben nem féltem ennyire. Hirtelen suhogást hallottam, majd egy csattanást. Fenekembe égető fájdalom hasított.

- Aaauuuuuuuuuuuuuuuhh – kiáltottam fel fájdalmasan. Aztán rövidesen jött a második, majd a harmadik ütés. Az újabb és újabb csattanás jelezte, hogy a szerszám, amit használt, célba ért a bőrnadrágos fenekemen. Visítottam a fájdalomtól, térdeim rogyadoztak. Nem tudtam menekülni, elhajolni, kivédeni az ütéseket, amik kíméletlen pontossággal találták telibe égő, fájó, lassanként zsibbadó popsimat.
- Huszonöt – hallottam Johnny hangját nagyon messziről a zokogásomon keresztül.
- Hagyd abba, kérlek – könyörögtem, remélve, hogy nem kezdi újra.
- Tehát, beszélsz végre?
- De hát mit mondjak? Fogalmam sincs, mit akarsz tudni – sírtam tovább.
- Úgy tűnik, ez nem használ. No, hát akkor…
- Neeee, kérlek! Aaaaaaaaaaauuuuuuuhh – sikítottam, de hiába. Még rám húzott tízet.

Mindvégig kérdezősködött, de igazából már nem is hallottam. A fájdalom mindent elnyomott. Miután jó alaposan elfenekelt, levette a nyakörvet és a lábamról a terpeszvasat. Aztán felkapta a bal lábamat, és addig feszítette hátra, ameddig a csuklómig nem ért. A bokámat a csuklómhoz kötözte. Ugyanígy tett a jobb lábammal is. Arccal lefelé lógtam a végtagjaimnál fogva, homorítva, körülbelül másfél méterre a padlótól. Emelgetni kezdtem a csípőmet, hogy a feszülést enyhítsem. Johnny azonban nem elégedett meg ennyivel. Kigombolta a bőrtopomat, szabaddá téve melleimet, és a bimbókra rácsíptetett egy-egy mellcsipeszt. Üvöltöttem a fájdalomtól, főleg azután, hogy a csipeszekre még súlyt is tett. Ekkor már nem igazán tudtam a csípőmet emelgetni, igyekeztem nyugton maradni. Minden egyes mozdulatra a súlyok kilengtek, és eszelős fájdalmat okoztak.

- Na még egyszer. Kinek dolgozol, és mit akarsz tudni rólam? – kérdezte immár sokadszor.
- Úristen… aaaaaaaaaauuuhhh… nem bírom tovább. Engedj le…aaaaaaaaaaaaahh.
- Na jó, akkor itt hagylak egy kicsit gondolkodni – mondta nyugodtan és kiment.
- Neeeeeeeeee…gyere visszaaaaaaa – kiabáltam kétségbeesve. De nem jött vissza.

Nem tudom, mennyi ideig hagyott ott lógni, de nekem óráknak tűnt. A fájdalom és kimerültség egyre nőtt. Csorgott rólam a víz, az amúgy is szűk bőrnadrágom teljesen átázva tapadt rám. Mellbimbóim égtek, és a súlyok minden egyes mozdulatára olyan fájdalom hasított beléjük, hogy a könnyeim kicsordultak. Hosszúnak, nagyon hosszúnak tűnő idő múlva hallottam meg Johnny lépteit. El nem tudtam képzelni, ennél mi borzalmasabbat tud kitalálni, és azt sem, mit akar ezekkel a kérdésekkel. Megállt mögöttem, kezében valami berregő szerkentyűvel. Megrémültem. Próbáltam alulról hátranézni, de csak a lábait láttam. Betette a berregőt a lábaim közé és hozzányomta a vaginámhoz. Felsikítottam. Egy vibrátor volt Johnny-nál. Elkezdte mozgatni, nyomkodni a lábam között, miközben a műpénisz vadul vibrált. Rövidesen enyhe áramütésszerű ingereket éreztem a vaginámban, ami egyre fokozódott. A fájdalom kezdett eltűnni, a fenekem megindult körbe-körbe, előre-hátra. Istenem, mennyire kívántam, hogy belém nyomja azt a hatalmas vibrátort.

- Ah…aaaah…aaaahh…ah…ah…ah…ah – nyögdécseltem a kéjtől, teljesen elveszítve időérzékemet. – Tedd be, kérlek, tedd már be! – kérleltem Johnny-t, de az mintha meg se hallotta volna.
- Megkapod, ha beszélsz – incselkedett.
- Tedd már be, te szemét! – kiáltottam. – Azt akarom, hogy húzd le a bőrnadrágom, tépd le a tangámat, és told belém azt a faszt!!!! – üvöltöttem magamból kikelve.
- Nem.
- Te rohadék! Basszál már meg!!! Nem bírom tovább!!!! – fenekem már örült tempóban járt.
- Nem.
- Aah…ah…aaaaaaahhhh…gyerünk!!!...Aaaah…ah…ah…ah – lihegtem és az elélvezés szélén voltam. De ekkor Johnny abbahagyta.
- Valami hatékonyabbat találtam ki neked – mondta. Szó nélkül leengedett a földre és kiment a szobából.

Egy darabig ott hasaltam, és nem tudtam, mi fog következni. Borzasztóan ki voltam merülve, a melleimen még mindig ott voltak a csipeszek. Próbáltam a kezeimet kiszabadítani, de kezdtek elzsibbadni, ráadásul lábaim is oda voltak kötve. Oldalamra fordultam, de ekkor a súly felemelkedett a földről és a mellembe hasító fájdalom vágott bele. Kitartóan lazítgattam a köteleket, egyre inkább pánikszerűen. Éreztem, hogy több kínzást már nem tudnék elviselni. Talán egy negyedórás küszködés után a bal csuklómat sikerült kicsúsztatnom. Ezek után a jobb már simán kijött, szabad voltam. Az első, amit tettem, óvatosan levettem a melleimről a csipeszeket. Igyekeztem nem ordítani, így csak a fogaimat szorítottam össze. Felültem, eloldoztam a lábaimat, majd begomboltam a bőrtopomat, ami újabb két perces szenvedést jelentett. Remegő lábakkal felálltam, és az ajtóhoz osontam. Kikukucskáltam, de senkit sem láttam, semmit sem hallottam. Leszaladtam a földszintre amilyen halkan csak tudtam. A kistáskámat megtaláltam a szekrényen, ahová Johnny tette. Felkaptam, közben imádkoztam, hogy a bejárati ajtó nyitva legyen. Nyitva volt. Kiszaladtam, beültem a kocsiba, és tíz perc múlva már a 101-esen hajtottam LA felé. Miden porcikám sajgott, főleg a fenekem meg a melleim. Aztán hirtelen jó ötletem támadt, és lehajtottam az egyik parkolónál. Előkaptam a mobilomat és tárcsáztam. Kicsengett.

- Tessék – jelentkezett egy mély hang.
- Johnny-val szeretnék beszélni – csicseregtem.
- Az beszél.
- Susie vagyok. Szeretném megköszönni az anyagot a cikkemhez. Kiváló címlap sztori lesz.
- Hmm…szóval sikerült megszöknöd. Szerencséd van. Bár tudtam volna még pár érdekes dolgot mutatni. Miért nem kérdeztél!
- Lehetett volna kérdeznem??
- Hát persze. Szeretnél egy interjút?
- Azt hiszem, igen, az jó lenne.
- Gyere el jövő hét pénteken hatra. Várlak.
- Ott leszek – mondtam és letettem.

Elégedett mosollyal tapostam a gázba. Este 8:20 volt, a lemenő nap aranyszínűre festette az utat hazáig.