Szép új Világ ?! 2.

Farkad marokra fogja az egyik és csövet dugva fel hólyagodig, vizeletmintát nyer ki belőled. A másik egy hosszúszárú eszközt fog. Segglyukadra síkosítót ken és feltolva benned, székletmintát gyűjt. Aztán egy csövet dug beléd és többször alaposan átmosnak belül. Enyhe fertőtlenítő szag terjeng. Egy vastag, kerekített végű gumiborítású rudat tolnak beléd, érzed amikor ütközik benned. Valamit feljegyez az egyik, majd a másik kihúzza a rudat. Most valami mást helyeznek beléd, de csak a segged lyukába szinte és pumpálni kezdenek egy kézipumpával. Egyre jobban feszít az érzés. Néha megmozgatják. Egyre gyakrabban állnak le a pumpálással és amikor már úgy érzed szétrepedsz és ennek hangosan hangot is adsz, akkor válnak óvatosabbá. Ezt az értéket is feljegyzik majd leengedve az eszközt kihúzzák belőled. A gyűrűizomzat csak lassan záródik, hiába próbálod összehúzni. Izzadtság csorog a tarkódon is már és még mindig nincsen vége. A hólyagod is feltöltik szenvtelen arccal. Kétszer feszítésig lassan és megmérik az eredményt. Majd utoljára a fertőtlenítővel. Nem törődnek vele hogy farkad belsejét végigmarja a folyadék. Hiába vergődsz, ordításod nem hatja meg őket.

Szinte egyszerre végez a három asztal. Mintha versenyben lett volna a három páros.
Majd a műszeres tálcát az ágy lábához húzzák.
Az egyik feltámasztja a fejed, hogy lásd mit csinálnak.
Zacskód alá apró kis asztal kerül. Lemossák valami hideg csípős anyaggal. Rémülten ordítasz fel. Kánonban a másik két társad is. Ám hiába próbálsz szabadulni, a kötelékeid tartanak szorosan.
Érzéstelenítő sprayből fecskendeznek rá, majd az egyik a golyóidra fogva kifeszíti az asztalkán a zacskót. A másik pici bemetszést ejt és behelyez valamit egy csipesszel, aztán két varratszemmel lezárja a nyílást. A zacskóra eztán könnyű fémgyűrű kerül rajta a szám „28”. Lábaidat leengedik. A műszereket és a kinyert mintákat egy kiskocsira rakják.
Távoznak szó nélkül.
A távolabbi társad zokog, a közelebbi az átkozódást keveri a fohászkodással. Benned munkál a düh, szemed sarkaiból keserű könny szivárog.
Kísérőd érkezik. Nyakadra bőrpántot csatol, ahogy csuklóidra és bokáidra is felkerül a széles fekete bőr. Kezeidet egyenként eloldja és mindkét csuklópánt karikáját nyakörvedre lakatolja.
Pórázt csatol rád. Bokáid közé vékony, erős, ám rövidke lánc kerül. Leoldja a lábad, a derekad és a nyakad is.
Felállít az ágyról, de lerogysz a földre.
Talpra állít és magával húz. Nem törődik a kínjaiddal. Hiába beszélsz hozzá, nem válaszol, se a fenyegetésre, se a könyörgésre.
Végigvonszol az épületen és a végén már nem érdekel hogy hova visz, csak lerogyhass végre.
Egy, a számoddal ellátott ajtót nyit ki. Bevezet. A póráz lánchosszából rafinált megoldással szabadabbra engedi a kezeid. Ám se egymástól se a nyakadtól nem tudod jobban eltávolítani, mint fél méter. A szobában látsz egy falról lehajtható fém lapot. Azon egy vékony gumilap, melynek fejrésze picit emelt. Se lepedő se takaró. A padlóhoz csavarozott szék és asztal. A sarokban zuhanytálca, mellette wc csésze.
- Később hozok enni! – int az ágy felé.
Lerogysz a gumilapra és felsírsz a lehetetlen helyzeted érezve. Innen már nincs menekvés!
A csend és a nyugalom lassan hozzásegít, hogy kimerült tested elpihenjen. Tudatod a semmibe hull.

Valaki megrázza a vállad.
- Huszonnyolcas! Ébredj! – szólít a hang.
Eszméleted visszatér és mosolyogva ébredsz, azt gondolva csak rossz álom volt.
Ám moccansz és altestedbe fájdalom nyilallik. Kinyitva a szemed felordítasz. Nem álom volt. A szobában vagy és tested elgémberedett a kényelmetlen ágyon. Kísérőd egy tálcára mutat az asztalon.
Rajta két tálka. Egyikben valami fehéres massza a másikban víz.
- Van öt perced és elviszem! – mondja nyugodtan. Nem segít felállni, így az öt perc jórészét erre fordítod. Mire az asztalhoz ülsz, már csak arra van időd, hogy belapátold a nem tudod mit és megidd a vizet. A kísérőd bólint és megfogja a tálcát.
- Reggelig pihenj! – mondja és távozik.
Visszaheveredsz és álomba sírod magad.

Néhány napig csak onnan tudod hogy múlik az idő, hogy napjában kétszer enni kapsz. Ha kedved és igényed úgy tartja, akkor lezuhanyozol, ám ezt is csak esetlenül a megláncolt kezeid miatt. A víz sem kellemes, mert tested és a szoba levegője megtelik fertőtlenítő illattal.
Talán ha egy hét telik el így. Aztán egy reggeli után nem a tálcát viszi el a kísérőd, hanem a nyakörvedre csatolja a csuklód és a láncból újra póráz lesz.
Kivezet a cellából és visszavisz a háromágyas orvosi szobába. Felkiáltva lépsz hátra rémülten, de ő rövidre fogja a pórázt és a szemed közé sziszeg.
- Ha nem maradsz nyugton, nem csak a varratot veszik ki! – fenyeget meg.
Az ágy végére ültet és nem kötöz le.
A másik két ágy üres. Odapillantasz és kérdés nélkül jön a félt felelet.
- Már nincsenek köztetek! – mondja szenvtelen hangon.
A két fehérruhás jön. Beléd a rémület villan.
- Terpessz! – szisszen rád a kísérőd. Félve engedelmeskedsz.
Az egyik férfi felemeli az útból a farkad, a másik pedig egy fogóval fájdalom nélkül kihúzza bőrödből a két kis damilhurkot, miután átvágta azokat. Majd érzéketlenül áttapogatja a zacsidat, ami téged kissé fájdalmasan érint, de elviselhető az érzés.
Bólint és elengedve visszavonulnak.

Kísérőd a láncodra fog.
- Kövess! – mondja halkan, de keményen.

folyt. köv.