Smaragdrózsa 2. rész

Két nap múlva egy rövid üzenet érkezett a telefonra. Kérlek, hozz el egy nevemre szóló csomagot, este hétre érted megyek! Az üzenet végén egy üzlet címe volt. Ada fejében meg sem fordult, hogy ne engedelmeskedjen a szokatlan utasításnak.
Az üzletben kezébe adták a dobozt. Hazafelé elintézte még a dolgait, de izgatottan várta, hogy kettesben maradjon otthon a csomaggal, amire egy levelet is tűztek. Nem akarta út közben elolvasni.
A levél néhány szóból állt. „ Ebben szeretnélek látni este! Ákos”
Izgatottan bontotta ki a csomagot. Egy csodás zöld selyemruhát talált benne. Éppen azt a színt, amit annyira szeretett, ami olyan jól állt vörös hajához. Sebtében felpróbálta, mindenhol passzolt… mintha rá szabták volna.
Elég ideje volt még estig. Úgy gondolta, addig csak magával foglalkozik, pihen, szépítkezik, hogy ragyogjon, mire a férfi megérkezik.

Este hétkor Ákos állt az ajtóban. Nem szólt, de Ada látta a tekintetén, hogy elégedett. Autóba ültek. Ákos vacsorázni vitte, és minden bizonnyal jól mutattak egymás mellett, mert sok fej megfordult utánuk, amerre elmentek. Ada ragyogott.
Vacsora után még sétálgattak a langyos estében. Aztán Ákos hazavitte a lányt. A kapuban maga felé fordította, kezét a vállára tette. Ada várta a csókot, de nem jött. Helyette a férfi lecsúsztatta kezeit, aztán egyik kezével hátul összefogta a lány csuklóit, a másik kezével a hajába túrt, hátrafeszítette a fejét, és fölé hajolt. Arcát a lány nyakába fúrta, és csak annyit mondott, elégedett vagyok, kedvesem. Elengedte, jó éjt kívánt, és elhajtott.

Ada remegő lábakkal ment végig a járdán, be a lakásba. Mindennél jobban vágyott a férfi közelségére, érintésére. A mód, ahogy a férfi közeledett hozzá, eddig még soha nem tapasztalt módon korbácsolta fel az érzékeit. Soha ilyenben nem volt része, de most, ahogy apránként megtapasztalta, érezte, hogy mindig erre vágyott.
Alig valamit tudott a férfiról, de minden zsigerében érezte, hogy ő az, akit egész életében keresett. Ő az, aki szinte szavak nélkül is ráérez a lényére. Tudta, hogy bármire képes lenne érte. És alig várta, hogy ezt végre be is bizonyíthassa neki. Vágyott az elismerő bólintására, a szigorú-becéző pillantására, egyáltalán arra, hogy elégedett legyen, hisz érezte, saját gyönyöréhez ezeken keresztül vezet az út. De mégis, ki ez a férfi? Honnan tudja, amit a többiek nem?
Testében a lüktető vággyal ment aludni. Most nem könnyített magán, úgy érezte, mióta Ákos belépett az életébe, őt illeti a gyönyöre. Nem volt képes meglopni őt.
Mióta ismeri, csak körülötte forognak a gondolatai. Ha vele van, boldog, és minden békés. Ha nincs vele, várja a következő találkozást. Azon kapta magát, hogy bármit tesz, azon gondolkodik, Ákosnak vajon tetszene-e. Elégedett lenne-e vele?

Ólmos lábakon járt az idő. A másodpercek unottan taszigálták maguk előtt a perceket Már két nap is eltelt, és a férfi nem hallatott magáról. Ada tette a dolgát, ahogy eddig. És várt.
Három végtelenül hosszúnak tűnő nap után, pénteken végre megszólalt a telefon.
- Este hétre érted megyek. Szabaddá tudod tenni magad a hétvégére?
Ada szíve a torkában dobogott. Végre! Egy egész hétvége, csak vele! Azért igyekezett nyugodt hangon megszólalni.
- Igen, nem terveztem semmit erre a hétvégére.
- Remek, akkor hétkor. Nem kell semmi különöset hoznod, csak a nélkülözhetetlen személyes dolgaidat. – és már bontotta is a vonalat.

Pontos volt, mint mindig. Ada kissé félszegen állt az ajtóban. A férfi felkapta az előszobaszekrényről a kis utazótáskát, megvárta, míg a lány bezárja az ajtót, és a kocsihoz mentek.
Félórás autózás után egy csendes környékre értek. A városnak ebben a részében Ada eddig még nem járt. Rendezett utcák, igényes lakóházak, jobbára szemérmesen megbújva magas sövénykerítések mögött.
A férfi bekanyarodott egy felhajtóra, a kapu engedelmesen kinyílt, majd ugyanolyan hangtalanul becsukódott az autó mögött.
- Hát, itt lakom. Ha nincs ellenedre, itt töltjük a hétvégét.
- Szép. – Ada csak ennyit tudott kinyögni, azt is halkan. Vágyta, ami rá várt, de tartott az ismeretlentől. A férfi, ahogy eddig számosszor, mintha megérezte volna, mi tombol a lelkében, átkarolta a vállát, és magához húzta.
- Csak bízz mennem! – mondta, és minden álmod valóra váltom, azt is, amit még ki sem mertél mondani.

És most itt van. Teljesen pucéran, kötelekkel kifeszítve, megvilágítva. A fénypászmákban már nemcsak a táncoló porszemeket látja, hanem látni véli egymás iránt érzett, hetek óta dédelgetett vágyaik apró szikráit is. Érzi, hogy a férfi se kék, se zöld, igéző szemei egyenként lobbantják lángra ezeket a parányi szikrákat, és borítják lángba egész testét.

Eddig javarészt a szavaké volt a főszerep, most az érzékelésé. A férfi némán ült, és centiről centire pásztázta a lány testét. Már ruhában is kedvelte telt formáit. Most élvezte, hogy a tekintete szinte égeti a lány bőrét, és szítja fel a vágyait. Elégedett volt azzal, ahogy a lány fenntartások nélkül fogadta az utasításait. Magától értetődő természetességgel hagyta, hogy kikösse. És most itt áll, és odaadóan, engedelmesen simul az ő ölelő tekintetébe. Élvezte a lány bizalmát, és tudta, hogy kiérdemelte azt.
Ahogy meglátta először, a könyvesboltban, tudta, hogy ő az. Hamar megtalálta a lelkéhez vezető utat is. Tudta, hogy már egy ideje birtokolja a lány lelkét. Most hatalmában van a teste is. A NŐ-t pedig tisztelte. Úgy érezte, ebben a lányban minden együtt van.

A férfi felállt, és Adához lépett. Egy ujjal végigsimított a lány arcán, végig a nyakán, a melléig. Telt melleit a tenyerébe fogta, és két ujjával a mellbimbóit morzsolgatta. A zsebéből előhúzott két csipeszt, és rácsíptette a mellbimbókra. Ada gerincén végigcikázott egy fájdalmas villám, de annyira vágyott már a férfi érintésére, hogy ez a fájdalom is izgalommal töltötte el. És már érezte is a férfi kezeit a testén kalandozni. Egyik kezével végigsimított a gerincén be a farpofák közé, a másikkal a szeméremdombján siklott végig. Elégedetten nyugtázta, hogy a lány öle nedves. Ada érezte, ahogy a hosszú ujjak a testébe hatolnak, és kitöltik mindenhol. A kezek összeszokott táncukat járták, és a lány csípője követte a ritmust. Ölét hullámokban öntötte el a forró nedvesség, és tudta, hogy rögtön robbanni fog. Már semmi nem tudta visszatartani. Sikolyszerű sóhajjal útjára engedte a gyönyört…