Pina láncon II.

Ott fekszik előttem az ágyon meztelenül, a keze hátul összeláncolva, a melleit, a nyakát és a derekát is fényes lánc övezi. Korbácsolást kért - most megkapja. Felveszem az asztalról az odakészített korbácsot, amely vékony valódi bőr szálakból van összefonva: a nyél fonott, de a végén a szálak különállóak. A pinájára húzok vele, a vékony szíjak egy pillanatra beterítik az édes rés környékét.
Helyes, hogy szőrtelen, így a félhomályban is jól tudok célozni.
Összerándul, zárná a lábát, de a kezem a térdén, tudja, hogy nem teheti - vagy nem is akarja.
A következő ütés egy kicsit nagyobb az előzőnél. Újabb rándulás, összehúzódás, de aztán megint kitárja az ölét a következő ütésnek. Szereti, ha a pináját verem. A korbáccsal most kap ki először.
A harmadik ütést próbálom akkorára igazítani, mint az előzőt, a hatása is hasonló. Nem akarok nagyobbat ütni, mert úgy beszéltük meg, hogy tízet kell kapnia.
Vagy mégis nagyobbat adjak ? Nem olyan könnyű meghatározni az ütés erejét. Ha gyenge, az nem ér semmit, ám, ha túlságosan erős, nyomot is hagyhat, és azt nem lehet.
A negyedik ütés kicsit nagyobb az előzőnél, ezért néhány másodpercre összezárja a térdeit.
- Nana !
Ki kellett volna kötnöm a lábát, hogy ne húzódhasson össze, de nem volt mihez kikötni.
Az ötödik csapás kisebb. A száját nem tömtem be, reméltem, hogy nem lesz szükség a pecekre, meg az előbb szopattam, és akarom is még, de jó így: teljesen csendben marad, csak a sóhajtozás hallatszik. Aztán a hatodik csattanás. Az ilyen panziókban persze vékonyak a falak, és ez kissé zavaró, de nem lehet mit tenni.
A hetedik ütésre egy kis sziszegés a válasz. Megsimítom a finom, sima pináját, és érzem, hogy forró.
A nyolcadiknál jut eszembe, hogy az előbb kissé rosszul viselkedett, tiszteletlenül beszélt, ami azt jelenti, hogy legalább három korbácsütéssel többet kell kapnia a pinájára, mint amennyit várna.
Gyors egymásutánban adok neki hármat, és bizony közben már erővel kell tartanom a térdét, nehogy összezárja a lábát. Még egyet adok neki, aztán az utolsót egy kicsit nagyobbra méretezem.
Felszisszen, megemelkedik, de aztán mégis nyugton marad.
- Jól van, ügyes kis kurvám vagy !
Mosolyog, elégedett. Én is az vagyok, és hálás: igazán köszönöm a Domoknak - hm, vagy talán a Domináknak is, ki tudja -, akik ilyen szépen beidomították ezt remek a kurvát: kiválóan szopik, imád kikapni, engedelmes, és tud még sok más érdekeset is…
- Gyerünk baszni !
- Jó - lendül máris, és felül.
Megvárja, amíg a hátam mögé teszem a párnát, és nekitámaszkodom az ágytámlának. Aztán, amikor látja, hogy kész vagyok, az ölembe ül.
Már tudja, hogy így szeretem.
A pináját széthúzom, és ráfeszítem a faszomra, amely már a szopás óta kemény és merev. Először lassan csúszkál előre-hátra a faszomon. A pinája belül nem éppen szűk, de nagyon jó nedves. Teljesen magába tud fogadni, jól esik felnyársalnom.
Végre, végre az enyhet adó pinában lehetek ! Már nagyon vártam ezt. De csak lassan, nyugalom ! És egy kis só, bors, paprika ?
Adok neki egy pofont. Nagy levegőt vesz, de nem fordítja el a fejét, a másik oldalról is kap egyet, aztán még néhány pofon csattan az arcán. Tudom, hogy élvezi, hiszen egyre jobban liheg. Közben erősen és már gyorsabban dolgozik a faszomon, ahogyan kell, ölelve simogatja a lucskos pinájával.
Kétfelől belemarkolok a melleibe, jól összeszorítom őket, a számba veszem, és a nyelvemmel dörzsölöm a bimbókat.
- Szívd erősen a cicimet ! - búgja.
- Öhöm...
Nyalom, szívom, markolom és szorítom a szép nagy melleket, de nem tudok betelni velük - a szó szoros és az átvitt értelmében sem.
Hát, nem könnyű ekkorákkal, az biztos, de édes a gond.