Smaragdrózsa 1. rész

A szobában félhomály volt, csak néhány fénypászma törte meg, ami a redőny résein át tolakodott be. A lány szeme próbált hozzászokni a fényviszonyokhoz. Egy pillanattal korábban került le a kendő a szeméről. Egyelőre csak a fénycsíkokban táncoló apró porszemeket látta. Teljesen meztelen volt. Karjai a feje fölött, megfeszítve a csuklóin levő széles bőr bilincseknél fogva. Bokáin szintén bilincsek, egy rúddal összekötve, ami terpeszbe kényszerítette a lábait. Mielőtt a férfi levette szeméről a kendőt, egy nyakörvet csatolt a nyakára. Lassú, ráérős mozdulatokkal visszaigazította a lány hosszú haját a hátára. Bele-beletúrt, úgy tűnt elégedett volt. Aztán hirtelen belemarkolt, határozottan inkább, mint fájdalmasan, és hátrafeszítette a fejét. A lány érezte fülén és a tarkóján a férfi leheletének borzongató érintését. Egy pillanatig azt hitte, megcsókolja. De a férfi, mintha csak az illatát akarná magába szívni, beletúrta arcát a lány hajába, aztán a vállait perzselte végig a leheletével. Egy lánc csörgése hallatszott, amit a nyakörvre kapcsolt, és gondosan lány mellei közé igazított. A hideg fém érintésétől libabőrös lett, a férfi kezének alig sejthető érintésétől a mellén, pedig tüzes villámok cikáztak végig a gerincén. Érezte, ahogy mellbimbója ágaskodni, öle nedvesedni kezd. Ekkor oldozta ki a férfi a kendőt, amivel a szemét kötötte be, mielőtt ebbe a szobába vezette. Mire a lány kinyitotta a szemét, és kezdte megszokni a félhomályt, a férfi már elfoglalta a helyét úgy két méterre tőle, egy fotelban. Aztán tapsolt egyet, és a lány feje fölött egy lámpa kezdte ontani a fényt, de úgy, hogy csak őt világította meg. A férfi alakja továbbra is sejtelmes homályba burkolózott. A lány újra nem látott semmit, becsukta a szemét és még csupaszabbnak érezte magát, mint eddig, és bármikor életében. Hosszú ideig nem történt semmi, csak állt a fényben, és érezte a férfi tekintetét a testén. Csak állt, és hagyta beúszni gondolataiba az elmúlt hetek eseményeit.

Egy könyvesbolt kávézójában üldögélt, előtte egy toronyban könyvek álltak, mellette egy csészében tea gőzölgött. Olvasott. Mindig beleolvasott a könyvekbe, mielőtt megvette őket. Most is ezt tette. Teljesen belemerült, fel sem nézett, mikor egy mély hang megkérdezte tőle, hogy leülhet-e az asztalához.
- Parancsoljon! – válaszolta, és máris újra alámerült a történetbe.
Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett így el. Mindig ez van, ha olvasni kezd, megszűnik a világ. De mire becsukta a könyvet, és a megvásárolni szánt kupac tetejére tette, a teája már nem gőzölgött. A férfi viszont még mindig vele szemben ült, és nézte őt, kutatóan, és teljesen fesztelenül. A lány zavartan a füle mögé tűrte a haját, és belekortyolt a teájába. A csésze pereme mögött próbálta szemügyre venni a férfit. Lezseren elegáns volt, borvörös ingben, fekete nadrágban, lazán keresztbevetett lábakkal ült. Hihetetlenül hosszú végtagjai voltak. A lány úgy gondolta, legalább két méter magas. Hosszú ujjú, ápolt kezében egy kávéscsészét tartott, és továbbra is leplezetlenül bámulta őt. A negyvenes évei elején járhatott, míg a lány harmincas volt, de jobbára fiatalabbnak nézték.
- Üdvözlöm ismét a Föld nevű bolygón, kisasszony! – hangzott a férfi mély hangja.
- Szép napot Önnek is, de bocsásson meg, mennem kell, nagyon elszaladt az idő, mindig így járok. – ezzel a lány felkapta a könyvkupacot, és elindult a pult felé, kifizetni a teáját, mielőtt a pénztárhoz megy.
- A vendégem volt, kisasszony, és kérem, engedje meg, hogy segítsek.
A lány zavarba jött ismét, de valami megmagyarázhatatlan okból mégsem ellenkezett.
- Nagyon kedves. – mondta, és engedte, hogy a férfi kivegye a kezéből a könyveket.
A könyvesbolt pénztárosa régi ismerősként köszöntötte a lányt, és fizetés után kedvesen utána szólt.
- Remélem, hamarosan újra jössz, Ada! Szép napot!
- Most, hogy már a nevét is tudom, kedves Ada –szólt a férfi-, mit szólna, ha elkísérném egy darabig?
- Nos, igazán kedves …
- Ákosnak hívnak, bocsássa meg a faragatlanságom, kérem!
- Igazán nagyon kedves Öntől, Ákos, de nem szeretném rabolni az idejét, köszönöm a teát, innen már egyedül is boldogulok.
- Erről szó sincs, boldoggá tenne, ha elkísérhetném. Messze lakik?
- Nem, néhány száz méterre innen, a parkon túl.

Elindultak. A férfi egy nagy táska könyvvel a kezében, a lány kis kézitáskáját szorongatva, kusza gondolatokkal a fejében. Miért is nem tud szabadulni ettől a teljesen idegen férfitól? Miért hagyta, hogy vendégül lássa? Miért cipeli helyette a könyveket? És miért lépdel mellette engedelmesen hazafelé?
Csupa-csupa kérdés, és mégis megmagyarázhatatlan nyugalom, amit a társaságában érzett.
Kora tavasz volt, de a meleg napsugarak már a nyarat idézték. A parkban érezni lehetett az ébredő természet zsongító illatát. A férfi megállt egy padnál.
- Ada, kérem, ha nem túl sietős a dolga, megtenné, hogy leül velem ide egy kicsit? Szeretném még élvezni a társaságát, mielőtt hazaér.
Leültek.
- Tudja, néztem, ahogy olvasott. Nyilván nem én vagyok az első, aki észreveszi, hogy Ön nagyon szép.
- Ne hozzon zavarba kérem!
És csak beszélgettek, beszélgettek, megszűnt idő és tér. Már alkonyodni kezdett, mikor végre felemelkedtek a padról, és elindultak a lány lakása felé.
Fura módon, az egyébként zárkózott lány hamar feloldódott a férfi társaságában. Rövid idő alatt komoly mélységeket érintő társalgást folytattak. És a lány némi szomorúsággal vette tudomásul, hogy elszállt a délután, pár lépés, és hazaér, és talán soha többet nem látja Ákost.
A kapuban elbúcsúztak, kölcsönösen megköszönve az együtt töltött időt, és a lány bement a házba.
Hát, ennyi volt, gondolta. Gyorsan összedobott egy könnyű vacsorát, aztán elmerült egy kád vízben az egyik új könyvével. Később a csodás délután képeivel a gondolataiban aludt el.
A derűs délután még reggel is kísértette. Frissen ébredt, letusolt, feltette a kávét. Leszaladt a kapuhoz, hogy behozza a postát. Ahogy a helyre esett a pillantása, hogy tegnap este a férfi elköszönt tőle, összeszorult a szíve. Beletörődött, hogy nem látják többet egymást, most mégis hiányzik? Mi történik vele?
A postaládából egy csomó reklámanyag és számla között egy furcsa csomagot talált. Egy aprócska, lapos doboz, rátűzve egy aprócska, lazacszínű rózsabimbó. Se címzés, se feladó. Ahogy forgatta a kezében, a doboz hirtelen rezegni kezdett. Kis híján eldobta ijedtében. Levette a tetejét, egy telefont talált benne, a kijelzőn a következő felirat: Ákos hív.
Remegő kézzel tolta szét a telefont, és alig hallhatóan szólt bele. Közben a környéket pásztázta, de nem látta a férfit. Pedig az nyilvánvaló volt, hogy ő figyelte őt.
- Jól aludt, kedvesem? – hallotta a már jól ismert hangot.
- Nagyon jól, és Ön?
- Megbeszélhetjük egy kávé mellett?
- Ó, éppen most fő a kávém.. meghívhatom?
- Megtisztel, máris ott vagyok.
És valóban, ahogy kimondta, bontotta a vonalat, már elő is tűnt magas, izmos alakja a park fái közül.
Ismét felejthetetlen órákat töltöttek együtt. Mikor a férfit elszólította a munkája, nem beszélték meg a következő találkozást, de Ada már tudta, nem most látta utoljára a férfit.