Cs. története XXVII.

Odabent Cs. egy kéjes sóhajt hallatott – és gyorsan ledobta a malaclopót, hogy aztán a satukkal folytassa.

- Mit merészel?! – olyan zord hangon mordultam rá, ami egyáltalán kitellett tőlem, pedig a legkevésbé sem voltam morcos kedvemben, sőt, a folytatásban várható események kifejezetten kellemes hangulatba ringattak.

Suzy megint felnyihogott félhangosan.
Cs. elvörösödött. Nyilván az előbbi eset is benne volt még a memóriájában és ezt csak fokozta a tőlem frissiben elszenvedett megaláztatás – és az, hogy Suzy kiválóan szórakozott a rovására.

- Most megkapod,amit megérdemelsz, pimasz ringyó! – rivallt rá céklaszínű fejjel
- Uram, ha megengedi, ennek a kis cafatnak a megneveléséhez kölcsön venném az eszközeit.
- Csak tessék, szolgálja ki Magát! – mosolyogtam

Cs. kéjes mosollyal lépett oda a kegyszerekhez és vészjósló arccal vette kézbe egyiket a másik után. Ahány eszköz a kezében volt, mindegyiknél jelentőségteljesen ránézett Suzyra, aztán megsuhogtatta a levegőben.
Természetesen pontosan tudta, mit akar – csakhogy jó nevelő lévén igyekezett jó előre felmérni a subbie-ja várható reakcióját, nem utolsó sorban azért is, hogy ennek ismeretében hozhassa meg a döntést az éppen kiszabni kívánt büntetés mértékéről.
Végül láthatóan döntésre jutott – bár úgy tűnt, a döntéshozatalnál nem Suzy lelkesedése vezérelte – ugyanis a nádpálcát választotta. Ez talán a legkevésbé barátságos eszköz az egész kínálatban …

- Mire vársz?! Talán írásban nyújtsam be?
- A parancsára várok, Úrnőm – Suzy hangjából sok mindent ki lehetett hallani, alighanem a rettegés és az alázat volt a két kivétel.
Cs. arca még egy árnyalattal sötétebb padlizsánszínre váltott és a hangja is mintha kicsit mélyült volna.
- Igazad van, nem adtam részletes utasítást … Te pedig – ugye?! – ártatlan vagy, mint a ma született bárány?!
- Igen, Úrnőm. Mint mindig, most is teljesen igaza van.

Lassan kezdtem Cs.-t félteni a gutaütéstől – közben viszont remekül szórakoztam … „Hm … mmm … amikor a hóhért akasztják” – gondoltam magamban, miközben terepszínű pléhpofával figyeltem az eseményeket.

- Nos, Hófehérke! Akkor tisztázzuk a helyzetet! – A hangja olyan vészjósló volt, hogy az én hátamon is elkezdett futóedzést tartani a hideg.
- Egy: kárörvendően szórakoztál rajtam! – Valósággal köpte a szavakat.
- Én neeeeeeeeem, Úrnőm!
- Kettő: pofátlanul a szavamba vágsz, ami a legsúlyosabb, egyáltalán elképzelhető neveletlenség egy magadhoz hasonló kis ribanctól.
Suzy láthatóan megszeppent és lakatot tett a szájára.
- Nos, folytatom …
- Három: a kifejezett rosszallásom ellenére megismételted ugyanezt a szemtelenséget.

A Kedves arcszíne egyre jobbban kezdte megközelíteni a hétköznapit és érdeklődő képpel várta Suzy reakcióját – ő azonban lehajtott fejjel állt, mintha össze is ment volna pár centit Cs. haragja hatására.

- A hallgatásod beleegyezés.
- Khm … - ez Cs. volt úgy egy perccel később
- Igen, Úrnőm! Neveletlen voltam. Kérem, bocsásson meg! (folyt. köv.)