Szolgasors4

A következő hetekben többször is szolgálatra jelentkeztem Lilla úrnőnél. Egyik megalázóbb és megerőltetőbb volt mint a másik, én mégis egyre jobban csodáltam Istennőmet. Gyönyörű volt és fenséges, megtisztelve éreztem magam, hogy a szolgája lehetek.
Tudtam, hogy több szolgája is van. Ezek közül volt egy, aki minden nap felkereste. Ő volt a házi cselédje, rendben tartotta a lakást, elkészítette az Úrnő ebédjét, vacsoráját, és legalább egyszer végigcsókolta mind a tíz lábujját.
Mi többiek csak alkalmi szolgái voltunk. Két naponta térdelhetett le lábai elé egyikünk. Ezen kívül volt egy nap, amikor egyszerre hat szolgáját rendelte Istennői színe elé, de én ilyenen még nem vettem részt.
Szerencsésnek tartottam magam, hiszen kevés ilyen úrnő van, rengeteg szolgajelölt, és én mégis újra és újra lábat csókolhatok Lillának. Pedig szigorú volt, ha egy csicskája hibázott, többé nem hívta, hanem keresett helyette mást...

Eszter barátnőjét nem láttam azóta az alkalom óta, amikor úgy elbánt velem. Ha létezett nő, aki szépségben és gonoszságban egyaránt felvette a versenyt Lilla úrnőmmel, akkor az a szőke bombázó volt.
Már négy hét telt el az ominózus délelőtt óta, amikor egyszer munkából hazafelé tartva jelzett a telefonom. Rgy addig ismeretlen számról jött sms:
"Szia, Eszter úrnőd vagyok, mit szólnál, ha találkoznánk ma este hatkor a west end szökőkútnál?"
Én meg mit felelhettem volna erre, visszaírtam, hogy természetesen ott leszek.

Tartottam ettől a találkozástól. Már jó tíz perccel hat előtt ott tébláboltam. Most hogy viselkedjek? Hogyan köszöntsem egyáltalán? Vajon mit vár el? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, és akkor megjelent...
Gyönyörű volt, egy csinos zöld top volt rajta miniszoknyával, lábain pedig elegáns szandál, melyből kilógtak tüneményes lábujjai. Körmeit átlátszó körömlakk borította. Észrevehette, ahogy eláll a lélegzetem egy pillanatra megjelenésétől, ahogy azt is, hogy kicsit hosszabban időzött a tekintetem szandáljából kilógó lábujjain, mint egy átlagemberé tette volna. Fölényesen elmosolyodott közeledtében.
- Üdvözlöm, Eszter úrnő! - köszöntöttem olyan halkan, hogy reményeim szerint csak ő hallotta.
- Szervusz kis talpnyaló - viszonozta Ő is meglehetősen halkan. - Láttam milyen áhítozva néztél a lábaimra. Azt nem, de egy kézcsókot talán engedélyezhetek. - Alázatosan kezet csókoltam neki.
- Beülünk az egyik kajáldába? Szeretnék veled beszélgetni.
- Örömmel. Meghívhatom esetleg vacsorára - elmosolyodott, valószínűleg számított az ajánlatra.
- Igen, de te nem ehetsz... - most már szélesen mosolygott. Nyilván neki is eszébe jutott legutóbbi találkozásunk. A mosolya gyönyörű volt, szinte elvarázsolta az embert.
Beültünk egy gyorsétterembe, hoztam neki vacsorát, és leültem vele szemben.

- Furcsa téged így látni. Ruhában vagy és két lábon jársz. Még a méltóság jeleit is mutattad azzal a halk köszöntéssel... - mosolyogta. Én csak némán néztem rá. Nehéz volt állni megigéző kék tekintetét. Ez neki is feltűnhetett. - Figyelj csak, amikor a szemembe nézel, hajtsd lejjebb a fejedet, hogy felfelé kelljen rám nézned. Igen, így-így. És nagy kiskutya szemekkel nézz, alázatosan. - Engedelmeskedtem.
- Sokat gondoltam rád. Ahogy a földön csúszol mászol, visszahozod nekem a labdát, a lábaimat csókolgatod, aztán pedig órákig térdeltél éhesen az ebédlőasztal mellett... - mosolygott kéjesen. - Annyira szánalmas vagy. Nem tartod magad annak?
- Egyszerűen csak tudom, hol a helyem úrnőm közelében - válaszoltam. Megint mosolygott.
- Férfinak tartod magad?
- Igen.
- Igen, úrnőm! - javított ki szigorúan.
- Igen úrnőm. - Hatalmasat nevetett. - Hát ez nem volt valami férfias.
Én csak néztem rá, alázatos kutyatekintettel, ahogy parancsolta.
- Érdekel a szánalmas életed, a szánalmas gondolatvilágod. Mi visz rá egy férfit, hogy letérdeljen előttünk? Hogy képes megcsókolni a lábunkat?
- Nem tudom, egyszerűen izgat. És természetesnek érzem olyan fenséges úrnők esetében, mint Ön vagy Lilla úrnő - próbáltam bókolni neki.
- Lilláért mennyire vagy oda? - kapott a témán.
- Egyre jobban. Úgy érzem egyre durvább dolgokat is megtennék érte, egyre inkább az életem részévé válik. Ő az én Istennőm.
- Ez szomorú, tudod, hogy csak úgy el szokta pöckölni maga mellől a csicskáit...
- Igen, de remélem, ez velem nem fog megtörténni - ő negédesen elmosolyodott.
- Attól tartok, rossz hírt kell közölnöm - nagyon élvezte a helyzetet. - A fenséges istennőd rám bízott a következő egy hónapra... És a hónap végén, Én döntöm el, hogy visszamehetsz-e hozzá. Ha úgy döntök, nem, akkor soha többé nem látod... - mondta szemembe a negédes mosoly kíséretében.
- Ön dönti el, hogy visszaad-e hónap végén? - kérdeztem alázatosan.
- Nem voltam elég világos. Hónap végén eldöntöm, hogy visszamehetsz-e hozzá. Ha nem, akkor én sem tartalak meg, hanem kidobunk. - Láttam rajta, mennyire figyeli az arcomat. Igyekeztem eltitkolni, mennyire megdöbbentem.

- Tehát Ön az úrnőm erre a hónapra - néztem rá alázatosan.
- Úgy látom, sikerült megértened. Azt találtam ki, hogy játszani fogunk egy jót. Mivel négy hét áll rendelkezésünkre, minden héten más feladatot kell teljesítened. Kezdhetjük az első hét feladatának ismertetésével? - kérdezte, s megint fölényesen rám mosolygott.
- Igen, Eszter úrnőm.
- Meg kell csókolnod mind a tíz lábujjamat. - Ez nem hangzott valami nagy feladatnak elsőre... - A szabályok pedig a következők: Minden este találkozunk itt a városban. Sétálgatunk, kávézunk, vacsorázunk, beszélgetünk, akármi, mintha szerelmesek lennénk és randiznánk. Ezután elmegyünk hozzám, te a lépcsőházban minden lábnyomomat megcsókolva kísérsz föl a lakáshoz, majd odabent játszunk egy fél órát. Idekint a városban bármikor megcsókolhatod egy lábujjamat, a lépcsőházban és a lakásban csak engedéllyel, ha kiérdemled... A lábcsók úgy néz ki, hogy letérdelsz, az összekulcsolt kezeidet lábaim előtt a földre helyezed, majd előrehajolva alázatosan hosszú csókot lehelsz valamelyik lábujjamra. Érthető?
Értettem kristály tisztán. Biztos voltam benne, hogy a lakásán csak nagy szadizás árán juthatok majd lábcsókhoz. Viszont közterületen elképzelni se tudtam, hogy ilyet tegyek...
Ráadásul azt is tudtam, hogy nem lesz könyörületes. Ő nem az a nő, aki kiröhög, mennyire szánalmas vagyok, hogy nem tudom megenni az asztalra rakott leves, majd nagylelkűen leteszi elém a földre, Ő az a nő, aki kinevet, aztán kiönti és még egyszer kinevet. Már előre láttam a fölényes, gúnyos vigyort, amit azután villant rám, hogy közölte, nem mehetek vissza Istennőmhöz...