Sári szuka regéje - avagy Hidd el, nem éri meg megdugni a varázsló lányát

Sándor szép szál legény volt. Nem is volt csoda, hisz a kovácsmester fia volt, s szerencséjére apjára ütött. Csak sajnos esze az nem sok volt neki. Ahogy cseperedett a büdös kölke, egyre nagyobb bajkeverő lett belőle. Már-már olyan magasságokba emelte eme mesterségét, hogy még akkor is reá talált a baj, ha csak csendben heverészett kedvenc barackfája alatt. Ám a szerelem, mint idővel minden férfi embert, őt is megérintette. Remélhetnénk, hogy ez jobb útra terelte ostoba fejét, de hát sejtheti, aki hallja, hogy közel sem így esett. Történt ugyanis, hogy ez csupán testi szerelem volt részéről. Viszont annyira megtetszett neki Margitka, a szomszéd faluban élő varázsló lánya, hogy más leányra rá se bírt nézni. Eleinte nem sok sikerrel próbálta magára felhívni a leány figyelmét, de idővel csak kitanulta valami furmányos módon, hogy hogyan kell megszédíteni a női szíveket. Egyik este végül szegény Margitka csak beleszédült az istálló végibe, reá meg Sándor szédült. Másnap a legény úgy eltűnt, hogy a király minden katonája se talált volna rá, még ha kutyákkal keresik, akkor se. Össze is tört szegény Margitka szíve, hogy ilyen csúfan kihasználták. Szaladt is az apjához, a szelek szárnyán, hogy bosszulja meg a csúfságot, amit vele tettek. Gerjedt is iszonyatos haragra a vén bájital keverő. Villámokat szórt haragja, s egyre csak azt üvöltötte:
-SÁNDOR, GYERE ELŐ! KERÜLJ AZONNAL A SZÍNEM ELÉ! - s abban a pillanatban berepült az ajtón.
-Sándor! Igaz-e, amit drága leányom állít rólad?! - dörrent ismét haragja az öregnek.
-Hát ha a drága leánya aztat tetszette mesélni, hogy a nagyságos Sándor milyen ügyesen bánik a kalapácsával, akkor az szent igaz - gúnyolódott a legény. Bár ne tette volna. A varázsló elővette porosodó pálcáját, kettőt suhintott, s nyomban egy ódon várkastélyban találták magukat, a varázsló és Sándor.
-Hát rendben van fiam. Ha így mersz szólni a király régi varázslójához azután amit a lányával tettél, akkor nincs remény, hogy megváltozz. De adok neked egy lehetőséget, az utolsó szó jogát. De jól beszélj, s talán kegyes leszek.
-Elmész te bús pokolba, nem félek az olcsó trükkjeidtől - mondta Sándor, de ahogy kimondta, már meg is bánta.
-Ám legyen, te fattyú! Többszörösen kapod majd vissza azt, amit a lányommal tettél. Az egész királyság ágyasává teszlek majd, meglásd. És hétszer hetvenhét férfi tegyen magáévá, mielőtt újra önmagaddá lehetsz! - szólt a nagy erejű varázsló, s hozzá is látott a varázsláshoz. Eközben a rémült Sándor szökni próbált.
-Nem mész te sehová! Így nem fogsz kelleni a férfiaknak. Majd miután végeztem veled, csak akkor mehetsz el - pálcák, szíjak, ostorok kerültek elő a varázsló pálcájából, kötelek és méreggel töltött poharak. Amíg a pálcával kikötözte és levetkőztette, addig kezeivel a mérget keverte Sándornak.
-No, idd meg ezt. Ettől majd kívánatos leszel minden férfinak - Sándor nem akarta, valamiért mégis megtette. Minden bizonnyal ez is a varázsló műve. Az átváltozás gyorsan, de fájdalmasan ment végbe.
-No, most már jól nézel ki. De nem vagy elég engedelmes - s bekötözte az új Sándor száját.
-Előtte kellene találni egy új nevet. Hmmm. Legyen Sári. Igen, ez jó lesz. Szóval, mi is a neved?
-Sándor - mondta elcsukló hangon. Még szokatlan számára volt, hogy női hangon szólal meg.
-Rossz válasz - mosolygott az öreg, majd egy martinettel megalapozta Sándor, azaz új nevén, Sára bőrszínét arra az estére. Megcsapkodta a kezeit, a lábait, különös figyelmet fordított teste alsóbb tájékaira és kebleire. Sajnos Sándorként edzett volt, így különösebben nem zavarta meg.
-Szóval, mi is a neved?
-S... Sándor - csuklott el ismét hangja, bár valószínűbb az alsó területek csapkodása miatt és nem a szokatlan hang miatt.
-Lányom, te aztán nem hagyod magad. Akkor próbáljuk másképp - s pálcájával más pózba tette a pórul járt most már-leányt. Hátára fektette, hogy a két lika az égbe nézzen, lábait szorosan a testéhez kötözte.
-Most különösen jól sikerült a varázsfőzet. Igazán hajlékonyak lettek az ízületek - majd elő vett egy pálcát, s egy fagolyót nyomot a nyájába, amit a tarkóján össze is kötözött.
-Na akkor most addig fogom csapkodni az új szerszámod, amivel majdan a kenyered is keresni fogod, amíg el nem ismered a valódi neved. Akkor majd eltűnik magától a szájpecek - s egy hosszú, fájdalmas éjszaka vette kezdetét. Teltek az órák, csattantak az ütések és tucatszámra jutott az élvezetek csúcsára szegény Sán... pardon, Sára. Míg végül könnyeiben fuldokolva, a fáradtságtól és fájdalomtól megtörten, a golyó hirtelen eltűnt, s csupán ennyit halkan nyögdécselni:
-s-sári vagyok. én-én az vagyok, amit uram kíván. én s-sári vagyok...
-Nagyon helyes. Most elengedlek és menj hetedhét országon át, míg hétszer hetvenhét férfi magáévá nem tesz. De ha ismét rossz hírét hallom Sándornak, a hegyeket is ledöntöm, hogy megtaláljalak. Akkor aztán a poklot fogod kívánni.
Sári elmosolyodott és csak ennyit motyogott magában, csillogó szemekkel: igenis, mester.