A kutyavásár III.

Tulajdonképpen nem is lett volna semmi gond a fentebb elképzelt szeánsszal, ha csak azt nem számítjuk, hogy ÉN – micsoda meglepetés - nem erre vágytam.
Tudom, nem szép dolog, de a múltkori történések nyomán én bizony a TOTÁLIS behódolására, az őszinte, mélyről fakadó könnyeire vágytam – és ha ezt el is akartam érni, sürgős stratégiaváltásra volt szükség.

Arccal a falnak fordítottam, leráncigáltam róla a szoknyát, – csak a gomb bánta – a falatnyi tangával már nem voltam ilyen kíméletes, az is a blúz sorsára jutott. A harisnyatartó és a necc harisnya viszont maradt, a tűsarkú cipővel együtt. A blúz sorsán egy pillanatot gondolkodtam, de úgy véltem, egyelőre maradhat – nyomatékosítja a zilált összképet.

- Térdre! – azonnal engedelmeskedett.
- Befelé a szobába!

Emlékeztem, hogy az írásában kiemelt szerep jutott egy hanyatt deresnek: „ … kifeszítve a kínnak és a kéjnek …” – nos, egy hölgy kívánsága számomra parancs!
Hanyatt deresem ugyan nem volt, volt viszont egy helyes kis dohányzó asztalom, ami épp megfelelőnek látszott a pót-hanyatt-deres szerepére.

Hanyatt fektettem B-t a dohányzó asztalra. A lábait térdnél és bokánál az asztal lábaihoz rögzítettem, – takaros kis terpeszt nyitott … hmmmmm … - a karjait pedig az asztalról lelógatva, az alatt kötöztem össze. Ez már magában sem volt egy kellemes pozitúra – a fejét nem tartotta semmi – de egy kicsit még fokoztam a helyzetet azzal, hogy a kezeit amennyire csak lehetett, közel húzattam a bokáihoz.

Mint már említettem, jelen állapotomban B mindent felülíró alázatára és őszinte szenvedésére vágytam. Igen ám, de ha most megfenyítem – kis eltéréssel pont az történik, amire számít. Először el kell bizonytalanítanom, aztán pedig ki kell csikarnom az ŐSZINTE könnyeit – méghozzá egész más módon, mint amire most vágyik (és minden bizonnyal fel is van készülve!). Feltettem a szemére a szemtakarót, aztán – start előtti utolsó ellenőrzés – végigsimítottam kitárulkozó punciját. Pontosan azt találtam, amit vártam is: ingerlően nedves volt és odaadó.

- Majd később, kedves! – gondoltam

Szándékosan, követhető zajokat keltve leültem a DVD elé és elkezdtem nézni valami filmet.

B persze átlátott a szándékomon - és úgy határozott, hogy ellenáll. Nagyon jó!
Stopperrel mértem az időt: pontosan négy perc, ötvenkét másodperc után törte meg először a csendet. Persze nem szavakkal, annál – egyelőre még - több volt benne a rátartiság; mocorogni kezdett.
Őszintén szólva azt is csodáltam, hogy eddig kibírta.
Mintha csak most venném észre, hogy ő is itt van, hozzáléptem és simogatni kezdtem a punciját. A türelmetlen, feszengő mocorgás persze egyből abbamaradt és a jól ismert nyögés és hátgörbítés vette át a helyét. Csakhogy az én elképzelésem szerint még nem jött el a kéjelgés ideje – és B is hamarosan meggondolta magát …
Tudom, nem szép dolog, de hát szerelemben és háborúban … egyszóval mielőtt hozzáléptem és simogatni kezdtem volna, alaposan bekentem az ujjaimat „Nikoflex” kenőccsel. Ez egy ártalmatlan izommelegítő- és lazító kenőcs némi nikotin tartalommal – csak hát nem kifejezetten nyálkahártyán való alkalmazásra tervezték. B pár pillanat után olyasmit érezhetett, mintha olvadt ólommal kentem volna be … ott …!

Én közben visszaültem a DVD elé – de közben erősen hegyeztem a fülemet, hogy idejében léphessek közbe. Nem igazán volt szükség feszült figyelemre. B eleinte még tartotta magát, de hamarosan kétségbeesetten nyüszíteni kezdett, aztán könyörgőre fogta.

- Kérlek, hadd öblítsem le!
- Hm! Kicsit pongyola a megszólítás. És mintha nem is lenne igazán alázatos …

Ezután némi – nyüszítéssel körített - habozás következett. Én kényelmesen hátradőltem a fotelben és vártam a fejleményeket. A papírforma hamarosan győzedelmeskedett.

- Uram! Kérem!
- KI kér?!
- A legalázatosabb rabnője … URAM! – eddigre B már valódi könnyeket sírt.

Levettem a szeméről a takarót, mélyen belenéztem.

- Alázatos rabnője vagy URADNAK és MINDEN parancsát teljesíted?!
- Igen! Igen! Csak hadd mossam már le!!! – a hangjából áradó, könyörgő sürgetés már-már megható volt.

Most eldől, mennyire volt komoly ez az „Igen”! Szándékosan úgy fordultam, hogy épp csak a látótere legszélére essek, háttal fordultam neki és jól hallható zajjal lehúztam a sliccemet. Elővettem egy fém tálkát (na jó, kutyatál volt, de isti-bizi teljesen új!) és félreérthetetlen zajjal FOLYADÉKOT csorgattam bele.
Tudom, ez a fajta intimitás – finoman szólva – korai egy ELSŐ randira, így hát a FOLYADÉK, amit olyan jól kivehető zajjal belecsorgattam a tálba, közönséges almalé volt egy kétdecis flakonból – de B ezt nem láthatta.

- Akkor EZT itt most az utolsó cseppig kiiszod, utána mehetsz mosakodni!

Nagy kár, hogy B arcáról nem készítettem videofelvételt, valószínűleg önmagában is piacképes filmalkotás lenne, olyan érzelmi hullámzás játszódott le rajta.
Egy ideig csak tátogott, mintha nem találná a szavakat, aztán … (folyt. köv.)