A szobalány 3.

Élvezettel nézem, ahogy nyaldosod a pinád nedvétől csillogó bőrt, és a szádba nyomom, finoman mozgatva. Miután leszopogattad a saját nedveid, ismét hátradőlök a fotelban.
- Halljam milyen bűneid voltak az elmúlt három hét alatt?!
A fejedet lehajtva kezded sorolni a hibáidat, én pedig öntelt elégedettséggel hallgatom a felsorolást.
- Szép kis lista! Azt hiszem, együtt fogjuk tölteni a mai estét és éjszakát! Majd gondom lesz rá, hogy a büntetés is ilyen hosszú legyen! Hajnalig fogsz a szenvedéseiddel gyönyört szerezni nekem, te hülye kis liba! – mondom, nem kis élvezettel.
Mozdulni sem mersz, tudod bármit, szólnál, tennél, csak tovább fokozod vele a kegyetlenségem. A sorsodba beletörődve térdelsz előttem.
- Először is egy kis akarat próba! Emeld fel a kezeid a fejed fölé, és le ne merd engedni, míg nem engedélyezem! – utasítalak egyre fokozódó vággyal.
Felveszed a kívánt pózt, én pedig gonoszul mosolyogva nézlek. Tetszik a látvány. A melleid így még szebbek. És kívánatosabbak. Egy ideig csak nézlek, aztán a lovaglópálcával kezdem körberajzolni az egyik melled. Szép lassan mozgatom a finom bőrdarabkát a melled közvonalán, gondosan ügyelve rá, hogy egyetlen milliméter se hagyjak ki. Ugyanezt teszem a másik melleddel is, tovább gyönyörködve a látványban. Az arcodon látom, hogy kezded egyre kényelmetlenebbül érezni magad, de ügyet sem vetek rá, folytatom a melleiddel való játszadozást. Most a bimbóudvarod rajzolom körbe, nagyon aprólékosan, majd a bimbóid következnek. A sötétbarna málnaszemek egyre duzzadtabbak lesznek, ezzel tovább fokozzák a vágyaim. Csapkodni kezdem őket a pálca hegyével, de éppen csak ínnyira, hogy érezd az enyhe csípést, viszont tudatosuljon benned, hogy bármikor lecsaphatok erőből is.
A tested remeg, ha nem lennél ilyen pózban talán még élveznéd is, de a testtartásod egyre elviselhetetlenebb lesz a számodra, egyre sűrűbben kell korrigálnod a tartást, és egyre nehezebben megy.
Tisztában vagyok vele, hogy mit érzel, és tudom, hogy már nem sokáig bírod fenntartani a kezeid, de eszem ágában sincs, könnyíteni a helyzeteden, már vagy hat-hét perce térdelsz így előttem, a karjaid ólomsúlyúnak érzed, és minden erődre szükséged van, hogy fent tud tartani őket.
- Nem bírom tovább, uram! Kérem, kegyelmezzen! – szólalsz meg könyörgő hangon.
Gonoszan vigyorgok rád, az ágyékomat simogatva a köntösön keresztül, és a pálca végét a hasadon húzogatom.
- Ha lemered engedni a kezeid, mielőtt szólok, felkötlek, és megkorbácsolom a tested, különös figyelemmel a melleidre! – fenyegetlek meg, egyre jobban élvezve a küszködésed.
Egy pillanatra, az asztalon lévő korbácsra esik a tekintetted, és semmi kedved, közelebbről megismerkedni vele. Erőt merítve a félelemből fent tartod az elnehezedő karjaid.
Fölényesen mosolyogva dőlök hátra a fotelban, és élvezem a hatalmam.
Talán újabb két perc telik el mikor könnycseppek jelennek meg a szemeidben, a szép arcod eltorzul az erőlködéstől.
- Kérem uram! – szólalsz meg síros hangon.
Figyelmen kívül hagyom a könyörgésed, és felveszem a korbácsot. A tenyeremen húzogatom a szíjakat, miközben nézem a szép kívánatos tested.
Nem bírod tovább visszatartani a sírást a könny patakokban, indul el az arcodon, a tested remeg az erőlködéstől és a félelemtől.
A sírásod tovább fokozza az élvezetem. Előre hajlok, és megfogva a fejed, nyaldosom az arcodról a könnyeid, majd a szádat keresem. Megcsókollak, és a számban érzem a sós íze, érzem a remegésed. Nem mersz visszacsókolni, és talán erőd sincs már hozzá, de tűröd, hogy finoman harapdáljam az ajkaid a szádba, erőltessem a nyelvem.
A csók után visszadőlök a fotelban és folytatom a játszadozást a korbácsommal.
Még egy fél perc sem telik el, és a lábaim elé rogysz zokogva.
- Kegyelem uram! – zokogod, kétségbeesetten csókolgatva a lábfejeim.