Az Úrnő karmai közt 10.

- Jah igen! Picit fájni fog! De valamit valamiért! – mondja szenvtelen hangon. A fecskendőről lehúzza a kupakot, tű csillan. Benned rémület szalad szerte és erőből rántanád magad előle. Ám kezed, lábad az ágyhoz kötve, tested „X” alakban kifeszítve. Victor nem törődik a hiábavaló vergődéseddel. Bal könyöke a gyomrodba furakszik, ujjaival szorosan megragadja farkad.
- Nyughass, mert kényes a művelet! – tartana mozdulatlan.
Aztán a tű a farkadba szalad, ordítás hagyja el ajkad. Akaratlan is homorítasz, de hiába. A fájdalom, ahogy jött megy is.
- Így ni! Most már csak várni kell! – áll fel mellőled Victor és a szemetesbe dobja a használt szereléket.

- Mostantól a holnapra készülünk fel! – közli színtelen hangon.
Térdeid közé terpesztő rudat rögzít. Majd herezacskódra kötelet köt és óvatos feszítéssel addig húzza a rúd felé a kötéllel, míg már könnyezel.
- Ez az! Az éjjel megnyúlik a bőr és a letapadt izom is enged kicsit. Szépen fog lengedezni! – paskolja meg a combod finoman.
- Egy félóra múlva visszajövök, addigra hat majd az injekció is!- hiába ordítasz utána, hiába könyörögsz, nem jön vissza.

Próbálod a kezed kiszabadítani, de se a pántok, se a kötél nem enged. A lábad is kikötve és minél inkább vergődsz, annál több fájdalmat okozol a herezacskódnak. Átkozódva pihensz el. Már nem hiszed, hogy visszajön, mikor mégis megtörténik.
Eddigre farkad feszesen áll a szer hatására. Az érzés roppant fura és kellemetlen is egyben. A gondolat felizgat, de mégsem annyira, mintha magától tette volna.
Victor finoman rászorít a duzzadt lényegedre és elégedetten ül le melléd. Az iménti kencét veszi elő, alaposan bekenegeti a farkad. Az érintés jóleső. Szinte meg is feledkezel a függelékeid kínjáról, ha nem moccansz.
Majd hogy bekente a krémmel, valami fehér anyagot ken rá, egyre vastagabban.
- Mit…mit művelsz? – kérdezed rémülten.
- Nyugi csak mintát veszek! A gipsz megköt és aztán egyszerűen lehúzom! Lehet, melegnek fogod érezni, ne aggódj, csak köt az anyag! – dolgozik rajtad serényen. S hogy elégnek ítéli a felhordott gipszet, vár egy kicsit és kimegy. Kis idő múlva mintha valami meleg, kellemes helyre tévedt volna a farkad. A gipsz átmelegszik, ám nem haladja meg a kellemes határát. Talán el is élveznél, ha a heréid nem lennének szorult helyzetben.

Fogvatartód visszatér, megfogdosva a gipszet. Jónak ítélve, finoman megmozgatja, majd óvatosan leemeli a farkadról. A krém segít, hogy ez könnyen menjen. Félre rakja a művet. Egy nedves törölközővel gondosan megtisztogat.
Halkan felnyögve fogadod a figyelmét. Sóhajtva simít végig a farkadon. Szinte kézzel fogható a vágyódása. Aprót moccanva törleszkednél ujjai közé.
- No nézd csak, a kéjenc jól érzi magát! - kuncog fel.
A következő pillanatban a terpesztő rúdon mozdít és a feszítő kötél rövidebb lesz. Zacskód nyúlik meg még jobban, mintha letépni akarnák. Beléd fájdalom hasít, üvöltve vergődsz ismét.
- Próbálj aludni! Közel a hajnal!- érkezik a jó tanács, amint felkapva a farkad negatívját távozik a szobádból.
Nem tudod meddig ordítasz, de végül berekedve sírod magad álomba.

Nedves törölköző simít szemedre, oldva a beszáradt könnyek okozta ragacsot. Lassan felszínre úszik a tudatod, de ébredéseddel a fájdalom is erősödik, mi lábaid közt jelentkezik. Mozdulnál, de a köteléked nem enged. Victor ül melletted. A halovány fény mit egyetlen villanykörte próbál erőlködve fenntartani a plafon alatt, csak derengő.
- Kérlek! Kérlek engedj el! Nem teheted ezt velem! Iszonyatosan fáj! – hangod sírásra hajló, életedben nem könyörögtél még így senkinek, főként nem egy férfinak.
- Ssss sss….halgass! – teszi ujját a szádra.
- Szép vagy mikor sírsz! – s szádra hajolva megcsókol.
- Oldozz el, kérlek! – suttogod nyüszítve.
- Meg lesz! De most szólok utoljára, hogy légy engedelmes, mert megbánod! – simít ujjával a szád szélére.
Majd feláll mellőled..
- Kérlek! Kérlek, oldozz el! – ordítasz fel rekedten, azt híve hogy újra csak kimegy és magadra hagy. Ám csak leteszi a csapra a nedves törölközőt és a kis szekrényben matat. Egy kis üvegampullával tér vissza, leteszi melléd. Majd lassú óvatos mozdulatokkal leoldja zacsidról a feszítő köteléket. A fájdalom elemi erővel söpör át rajtad, ahogy az ágyhoz érnek golyóid. Tekinteted az ampullán.
- Neeeee! – ordítasz fel a fájdalomtól hangosabban, mint szeretnéd.

Victor sóhajtva fog a farkadra és keményen megcsavarja. Most már valóban artikulátlan üvöltve homorítasz. Csattanva kapod az ütést a mellkasodra.
- Azt mondtam hallgass! Nem szeretem a nyámnyila alakokat! – mondja keményen.
- Még egy hang és betömöm a szád valamivel! – fenyeget meg.
Elhallgatsz és rémülten nézed, ahogy kézbe veszi az ampullát. Letöri a tetejét, tartalmát a tenyerébe önti, majd szétdörgöli két tenyere közt.
- Hangot se! – förmed rád és meggyötört heréid zacskóját veszi kezelésbe. Finom mozdulatokkal dörgöli bele a puha bőrbe az olajos anyagot. Szemed összeszorítva halkan nyüszítesz, akaratlan is homorítasz, a rád törő fájdalom szinte tűzbe borítja alfeled. Aztán percek múlva csökken a kín és marad egy szinte csak emlékeztető zsibongás. Elcsendesedsz, mire ő abbahagyja a masszírozást.
- Egy darabig segíteni fog! – mondja halkan, szinte sajnálva téged.

Feláll, kezet mos. Visszatérve hozzád elkezd kioldozni. Kiveszi a terpesztőrudat térdeid közül. Segít felülni. Ösztönösen lábaid közé nézel. Még a halovány fény is elég, hogy elkerekedő szemekkel döbbenj rá a változásra. Az eleddig farkad tövében rejtőző golyóid most távolabb kerültek a biztonságtól. Megnyúlt bőrzacskójuk alján tikitakiznak. Érintenéd, de Victor a csuklódra fog.
- Mostantól csak engedéllyel nyúlhatsz magadhoz! – közli szinte szerető figyelmeztetéssel.

folyt. köv.