Szolgasors3

Eszter úrnő tényleg nem volt velem könyörületes. Negédesen mosolygott, ahogy végigmérte a padlót, és egyre másra mutatott rá apró foltokra. Lilla istennőm mindeközben a nappaliban tévézett, nem nagyon érdekelte, mi történik velünk.
- Itt egy újabb. Ezúttal szemrebbenés nélkül fogod tűrni a jogos büntetést.
Én jól tudtam a dolgom. A földön térdelve szétterpesztettem a lábam, hogy úrnőm egy könnyed mozdulatlanul pokoli kínokat okozhasson nekem. - A szemembe nézz! - utasított. Én engedelmeskedtem, alázatosan néztem a szemébe, reméltem, hogy az irgalom apró kis csíráját megláthatom benne, de erről szó sem volt. Jött a rúgás és az eszeveszett fájdalom.
Azonban erős maradtam, és szemrebbenés nélkül eltűrtem. Ő szélesen elmosolyodott.
- Köszönöm úrnőm! - hajoltam le, hogy megcsókolhassam gyönyörű lábfejét.
- Akarok egy ilyet, mint te otthonra is - pofozgatta gyengéden az arcomat. - Állj fel! - én haptákba vágtam magam. Tudtam, hogy vigyáznom kell. Amikor először vigyázz állásba parancsolt megítélése szerint nem álltam elég egyenesen, amit újabb tökönrúgással jutalmazott. Ezúttal kihúztam magam amennyire csak tudtam és szoborrá merevedtem előtte. Magasabb voltam nála fél fejjel.
Végigsimított meztelen testemen szinte mindenhol. Megpöckölgette a farkamat, amitől én nagyon megijedtem, ugyanis még mindig az előző rúgás hatása alatt álltam, de tudtam, hogy nem mozdulhatok meg.
- Térdre!
Én úgy ahogy voltam térdre vetettem magam. Eszter úrnőm azzal volt elégedett, ha ilyenkor csattant a térdem a kőpadlón, elvégre az bizonyítja, hogy tényleg a lehető leggyorsabban vetettem térdre magam nagysága előtt. Úrnőm elnevette magát.
- Annyira szánalmas vagy.
- És az a legjobb, - szólt közbe a nappaliból kilépő Lilla hercegnő - hogy neki kell mindenképp megfelelnie nekünk, ugyanis mi válogathatunk a csicskák közül, ő viszont talán soha nem talál ilyen fenséges úrnőket, mint mi. És még ha találna is, az is ugyanígy bánna vele, mert ő is válogathat. Ezért teljesít mindent ilyen alázatosan.

Sajnos tudtam, hogy igazuk van. Ha Lilla istennőm egyetlen parancsát nem teljesíteném, elküldene és egy másik szolgát hívatna magához, én pedig soha többé nem látnám Királynőmet.
Eszter úrnő a nap hátralevő részében sem lett könyörületesebb. A tizenötödik tökönrúgás után kitalálta, hogy nem elég hatásos ez a büntetés, és az egész felmosásom teljesen haszontalan volt.
- Szeretném, ha tanulnál a dologból, úgyhogy azt találtam ki, hogy amíg itt vagyok, a te két térdednek mindvégig érintenie kell a földet, és legalább az egyik alkarodnak is.
Én először értetlenül bámultam rá, aztán belém rúgott figyelmeztetésként. Letettem a földre a két alkaromat.
- Így. Egyszerre csak az egyik alkarod emelheted fel, és a térdeidet pedig egyáltalán nem emelheted fel. Most pedig gyere utánam - azzal elindult a nappali felé.
Én próbáltam követni. Az alkarommal a földön egy csúszómászó féregnek éreztem magam, s talán ez volt Eszter úrnő akarata is. Igazán gyötrelmes azonban az volt, hogy nem emelhettem fel a térdeimet. Ahogy megpróbáltam szép lassan csúsztatni őket, felhorzsolódott egy kicsit a bőr, és a közlekedés egyre fájdalmasabbá vált.

Lilla úrnő is jóízűt kacagott a szerencsétlenségemen. Igazából nem is vártam, hogy megessen rajtam a szíve. Eszter úrnő egy kicsit labdázott velem. Eldobálgatta a kis gumilabdáját, nekem pedig a számban vissza kellett vinnem neki. Aztán egy lábcsókkal meg kellett köszönnöm, hogy foglalkozik velem. Az esetlen, szánalmas mozgásom tette ezt a játékot élvezetessé számukra, számomra pedig kész gyötrelemmé. Eszter úrnő ördögien gonosz nő volt. Ez később vált számomra világossá.
- Most kimegyünk a konyhába. Kövess és csókold meg minden egyes lábnyomomat! - utasított. Én örömmel engedelmeskedtem. Gyönyörű nő volt, és kegyetlen. Teljesen oda voltam érte, örömmel csókolgattam a lábnyomait, bár ahogy próbáltam vele tartani az iramot, egyre jobban lehorzsolódtak a térdeim.
A konyhában egy teli kutyatál volt a kezében.
- Tudom, milyen éhes vagy kis csicska - mondta mosolyogva. - Lilla elmondta, hogy tegnap délután óta nem ettél, néha hallom is ahogy korog a gyomrod. És olyan kis ügyesen visszahoztad a labdákat - folytatta még mindig mosolyogva. Rosszat sejtettem. - Megérdemelsz egy jó nagy adag ebédet. És hogy lásd, mennyire emberszámba veszlek, akármilyen szánalmas is vagy, megengedem, hogy az asztalról egyél... - Azzal a kutyatálat letette az ebédlőasztalra. Elindult, de az ajtóban megállt és rám mosolygott.
Már tudtam, hol van a csavar. A büntetésemet nem oldotta föl. Hiába nyújtottam ki egyik kezemet, nem értem el az asztal tetején lévő tálat. Pedig már kopogtak a szemeim az éhségtől, és most már a szagát is éreztem...
Ott térdeltem és teltek a percek. Egyedül maradtam a konyhában. Nem mertem csalni, az úrnőm megtudná, és soha többé nem szolgálhatnám. Ott térdeltem és bámultam vágyakozva a kajára, néha próbáltam nyújtózni, de esélytelen volt...

Nagyjából egy óra múlva jött vissza Eszter úrnőm. Hatalmasat röhögött rajtam.
- Na mi van? Még sem vagy éhes? Hm, ezek szerint tévedtem - gúnyolódott.
- Eszter úrnő. könyörgök, hagy egyek egy kicsit - kérleltem alázatosan.
- Hihetetlen, mennyire szánalmas vagy. Egy felnőtt férfi vagy elvileg. Nehogy már nekem kelljen téged megetetnem... - gúnyolódott. - Mert akkor bizony éhen maradsz. - Azzal fogta a kutyatál tartalmát, és kiöntötte a kukába...