Lövőház 21.

Térdelek előtted csengős boltocskában, eladónő arcán kis megdöbbenés. Mint verdeső angyal szárnya-tollát, lúdtollból lett pennát emelek eléd. Angyal könnye, vérem csöppje tintáddá nemesül.

Ródd fel kevély pergamenre jövendő ítéletem, mert pénteken elmaradt a kínzás. Szerdán pedig négyszáz csapásban vetted véremet, könnyektől megvakítván kínok kínja nem láthatni téged.

Pénteken elmaradt a kínzás: gondok hálójában kegyelmes jóság az élvezet. Szabad lélekben vágyak szabadsága: gyönyörködöl, mert szenvedek.

Térdelek előtted antik boltocskában, kétszáz évem bölcső emlékei. Gyönyörű kalamáris az, mit kezedbe tettem: tolltartója kecses hüvely, dédelgetni megfáradt pennát. Világ gömböcskében tenger tinta kékje. Kihajóztak rajt a csillaghalászok.

Rezegve jár kezedben a toll, őrödként lesem rezdülésedet. Bűneid rovod rácsos rettenetben a Tower börtönében? Ródd fel, ha volt, van, vagy tervezed, tested megóvd a kínok sebétől! Erős vagy vallani bölcsen és tisztán, hatalmad nem bűnben fogant: Istennővé teremtett az Isten, mert megteremtett és beléd szeretett.
Őrződ, bírád, hóhérod leszek a Tower ölében, hogy rabodként őriztessek, elítéltessek és megkínoztassak és kivégeztessek gyönyörű foglyom által, általad. Finom kezedtől, mit térden állva az antik boltocskában arcomra húzok, csók után alá temetkezem: barbár, nagy álmok selyem szemfedője. Ódon illatok közt bilincses szerelmem rabnője leszel.

Maradni kell a cseppnyi boltocskában esti záróráig. Térdelve, ölelve, bújva, rabnőm rabjaként vén órák láncain. De szaladunk tovább kéz a kézben.

Pénteken elmaradt a kínzás, szombaton nagy napodra kelsz. Ragyogsz sikerben, repülsz ragyogásban, édeni fényben fürdik életed. Istennő vagy ott is.

Megroppant a Tower, feldőlt kalamárisod, elvérzik durva, szálkás asztalon.
Angyal illeszti tollad fekete szárnyába, egy hétig nem látlak: kitépi szívemet.