A lány a szomszédból IV. rész

Sok idő telt el így, már alig éreztem végtagjaimat, egyszerűen nem találtam kényelmes testhelyzetet. Enikő elég rég elvonult pihenni, aludni. A vizes palack a látóteremben emlékeztetett kiszolgáltatott helyzetemre. A számban a tampon már ízetlen volt. Ekkor nyílt a garázsajtó. Lehajtottam a fejem, nehogy megint bámulásért kapjak ki. Az illatát éreztem meg előbb. Megállt mellettem és elkezdett eloldozni.
- Úgy döntöttem, füvet fogsz nyírni. Valami hasznod is kell legyen. De ne örülj nagyon. Egy órát kapsz a munkára, ha nem végzel, megbüntetlek. Miután végzel ideállsz ugyanebben a helyzetben, amíg jövök és kikötlek. Lássam a tampont! - Megmutattam. - Rendben, oda dobd el. Most megihatod a víz felét. Ha időben végzel, megihatod a másik felét is. Rajta!
Úgy fogtam meg a palackot, mintha most érkeztem volna a Szaharából. Egy hajtásra kiittam volna az egészet, de kb. felénél letettem. Már csak ezért is igyekeznem kell a fűnyírással. A víz most az életemet jelentette.
- A garázsban megtalálsz mindent - mutatta Enikő - fűnyíró, hosszabbító, zsákok a fűnek. Egy órán belül mindent tegyél vissza, a füves zsákokat is ide hozd be. Óra indul!
Ezzel elment és csak most mertem lopva ránézni. Gyönyörű lány, modell alkattal, rövidnadrágban és rövid topban vadítóan nézett ki. Legalább annyira kegyetlen, mint amennyire szép. Tudtam, hogy a maximumot kell kihozzam magamból, ha nem akarok kegyetlenségének túlságosan teret adni. Nem volt órám, ezért annyit tehettem, hogy futólépésben kezdtem el a munkát. A nap még mindig forrón sütött, bár délután volt. Csak egy gatya volt rajtam és a frissen nyírt fű szúrta a talpamat. Szomjas voltam, éhes és fáradt is. De legalább mozoghattam. Gyorsan haladtam, szépen gyűltek a zsákok, közben nem tudom mennyi idő telt el. A sarkokban kézzel téptem le a füvet. Végre elkészültem és úgy tűnt időben, sehol sem láttam Enikőt. Gyorsan elpakoltam mindent és visszaálltam a helyemre, lábujjhegyen, ahogy parancsolta. Bár nem láthatott, de tudtam, hogy nem tudnék hazudni ha megkérdezné. A vízhez nem mertem hozzányúlni. Egy perc sem telt el és Enikő odajött.
- Ügyes vagy, nem gondoltam volna. Úgy látom használható vagy, megihatod a maradék vizet.
- Köszönöm Enikő. - Egy pillanat alatt kiittam a maradékot és egyből jobban éreztem magam.
- Jól van, most kikötlek, ahogy voltál. Ne mozogj. - Könnyedén bánt a kötéllel, de nem vigyázott annyira, hogy ne legyen szoros. Azért rendben volt, nem szorította meg túlságosan. Egy kissé magasabbra állított mint korábban, de nem mertem reklamálni.
- Végeztem veled, de még találkozunk, ne félj. Egyszer megszerezlek hosszabb időre, akkor kezelésbe veszlek ahogy kell. Reménykedj, hogy hamar jöjjenek anyámék. Na csá!
Elment és leoltotta a villanyt is, ajtókat becsukta, megint úgy volt minden ahogy Izáék hagytak. Igen hamar fájni kezdett mindenem, magamban mondogattam, hogy jöjjenek már. De még eléggé magasan járt a nap, legfeljebb öt óra lehetett. A strandok pedig hétig, vagy nyolcig vannak nyitva. És mi van, ha nem is jönnek egyenesen haza? Ma alig ettem valamit, ez a másfél liter víz alig volt valami, a testhelyzetem nagyon kényelmetlen volt, lábujjhegyen álltam, még éreztem a pofonok nyomait is. Teljesen magamba roskadva töltöttem az időt, felváltva hallgatva a madárcsicsergést, az autók hangját és azon kaptam magam, hogy az utcai kapu hangjára figyelek, mint a házőrző kutyák gazdájukra várva. Azzal a különbséggel, hogy a kutyánál rosszabb dolgom volt. A sötétben elvesztettem időérzékemet, úgy tűnt, már be is sötétedett odakint. Valahogy sikerült gépiesen eltölteni az időt, egyszerűen csak léteztem.
Így alig lepődtem meg, amikor kinyílt az ajtó és ismét elvakított a fény. Iza szó nélkül eloldozott, csak annyit mondott:
- Nyomás, pakolj ki a kocsimból és készíts vacsorát!
- Igenis Iza!
De lábaim nem engedelmeskedtek, első lépésnél lerogytam. Iza nem törődött velem, már elment. Kissé megdörzsöltem lábaimat, hamarosan el tudtam indulni, de még fájt mindenem. A kocsi az udvaron állt, a hátsó ülés tele volt szatyrokkal, vizes rekeszekkel. Behordtam mindent, igyekeztem észrevétlen maradni egyelőre. Éppen lement a nap mire végeztem és megkérdeztem mit szolgálhatok vacsorára. Mindenki fáradt volt és kedvetlen. Salátát készítettem, sült krumplit, üdítőt és hideg sört szolgáltam fel. Enikő is lejött, elmondta, hogy jól lenyírtam a füvet, de lenne még munka dögivel. Iza bólogatott. Tamara rám nézett:
- Döntöttem. Jövő héten munka után mindennap szolgálni fogsz. Nálam, vagy itt, vagy ahol jónak látom. Ne félj, a munkádat tiszteletben tartom, éjfélig hazaérhetsz, ha másnap dolgoznod kell. Ma is. Munkádon kívül viszont egy perc szabadidőd sem lehet, legfeljebb negyedórát kapsz munka után hogy lezuhanyozz és átöltözz, majd jelentkezel nálam, vagy Izáéknál. Vagy telefonon kapsz utasítást napközben. Ezt mi eldöntjük. Megértetted?
- Igenis Tamara, elfogadom döntését, mindenben engedelmeskedem.
- Mi az, hogy elfogadod? Nem tehetsz mást, mostantól a szolgám vagy. Térdelj le és csókolgasd lábaimat!
Azonnal leborultam elé és hálásan csókolgatni kezdtem lábait. A strand íze még ott volt és kis homokszemek is voltak a lábujjai között. A nők most ügyet sem vetettek rám, úgy beszéltek rólam, mintha ott sem lennék. Elkezdték beosztani a délutánokat, estéket. Szórakozni is szeretnek eljárni, ezért nem minden este érnek rá velem foglalkozni. Már reménykedtem, hogy néha szabad is lehetek, de Zita és Andi neve is felmerült, a barátnők tegnapról. És Enikő is megjegyezte, hogy elkelne egy sofőr néha, úgysincs autója. Közben a nők elfogyasztották a vacsorát és kiültek a teraszra még egy kis beszélgetésre, iszogatásra. Én megehettem a maradékot és el kellett mosogassak. Nemsokára elindultunk Tamarával haza. Búcsúzáskor Iza a lábait nyújtotta csókra. Úton hazafele Tamara kedélyesen elbeszélgetett velem.
- Összességében meg voltam elégedve veled szolga. Jó hétvégém volt. Megtanulhattad mit kockáztatsz ha nem vagy engedelmes, remélem tanultál belőle.
- Igen Tamara és bocsásson meg, ezután sokkal figyelmesebb leszek.
- Persze. Meg kell tanulnod vakon engedelmeskedni. Ennyi az egész, akkor nem lesz gondod. Majd segítek, ne félj. És megbüntetlek, amikor kell. Néha jutalomra is számíthatsz, ha már sokáig jól viselkedtél. De erről még korai beszélni. Hány óra is van?
- Fél tíz.
- Rendben. Azt ígértem, éjfélig hazaérsz, ha másnap dolgoznod kell. Addig folytatod a takarítást nálam.
- Igenis Tamara.
Pedig reménykedtem, hogy hazaenged. Élveztem ugyan a hétvégi kegyetlenséget, ahogyan kihasznált, de fizikailag kikészültem. Talán pont ez a lényeg, kipróbálta mit bírok ki. Ez esetben helytálltam, csak én éreztem mekkora energiámba került. Ettől a gondolattól új erőre kaptam és meg sem kottyant az éjfélig tartó sikálás - ezúttal a konyhában. Az este eseménytelenül telt el, Tamara túl fáradt volt bármihez. Tv-zett és időnként kiszolgáltam itallal. Éjfélre pont befejeztem a konyhát, immár ragygott a hűtő, a tűzhely, a mikró és az összes polc. Búcsúzóul megcsókolhattam a lábait.
- Holnap munka után, ne felejtsd el!
- Igenis Tamara, jelentkezem.
- Telefonálj, amikor indulsz!
- Igenis.
- És ne számíts semmi jóra! Ezt már mosolyogva mondta, erre én is visszamosolyogtam. - Majd betámolyogtam a lakásomba és öt perc múlva már aludtam.

Folyt köv.