Cs. története XXV.

Cs. nem lett volna Cs. ha simán elfogadja az „ítéletet”.
Komolyan meg kellett fontolnom, hogy beiktatok egy spam-szűrőt, a postafiókom ugyanis kezdett megtelni az

„Uram, nem gondolhatja komolyan, hogy a satukkal a cicimen menjek ki az utcára! Büntessen meg, ha akar, de ezt ne kívánja tőlem!”

típusú üzenetekkel.

Én azonban gonosz voltam, kemény és hajlíthatatlan. Ezeket a leveleket nemes egyszerűséggel válaszra sem méltattam.

Őszintén szólva, ha a helyében vagyok, simán meg tudtam volna oldani a problémát: nem kellett volna mást tennie, mint otthon kellő ideig viselni a „satukat”, aztán levenni, simán eljönni a lakásig, majd ott újra feltenni. A nyomokról az otthoni viselés gondoskodik, én pedig, hacsak nyomon nem követem – márpedig mi sem áll tőlem távolabb – nem jövök rá a csalafintaságra.

Érdekes módon ez a nagyon is egyszerű megoldás nem jutott ugyan eszébe, ám sok minden más igen.
Azzal kezdte, hogy úgy tett, mintha nem is akarna olyan nagyon találkozni velem. Kicsit kevesebbet írt, azt is semleges témákról. Ez első próbálkozásnak megtette ugyan, de egy elnéző mosolyon kívül mást nem nagyon tudott kicsiholni belőlem. Kaján vigyorral vártam, mikor vált át könyörgő üzemmódra.

Alábecsültem.

Ahelyett, hogy alázatos, jó szub módjára könyörgőre fogta volna, bekerítő hadműveletbe kezdett.
Amikor a kezdet kezdetén arról beszélt, hogy poligám, később részletesebben is kifejtette. Úgy értette a drágám, hogy egyszerre több kapcsolatra is képes – micsoda csoda, gondoltam magamban csendes mosollyal.
Aztán kiderült, hogy ennyire azért nem egyértelmű a helyzet számomra: Cs. nem szub volt, hanem switch és ezt a tulajdonságát mindkét nem képviselőin – halkan említem csak meg, rajtam is -igyekezett gyakorolni.
Ez természetesen nem olyan egyszerű azért, de ha hihettem neki, nem sokkal korábban sikerült egy férfi szubot beújítania. Ezt a „fegyvert” élesítette most be.
Persze nem direktben, de nehéz lett volna félreérteni a háttérben megbúvó sanda szándékot.

„Uram, még nem volt alkalmam említeni, de sikerült szert tennem egy férfi szubra. Biztosan emlékszik még, hogy erről beszéltünk kezdetben. Taylor alkalmas alanynak látszik arra, hogy kiéljem rajta a domináns hajlamaimat. Kérem, engedélyezze, hogy megtegyem!”

Magamban persze jót mosolyogtam, mikor engedélyt kért a szub használatba vételére: ez magyarról magyarra lefordítva annyit jelentett, „Ha Te, Uram, nem adod meg, amire vágyom, nos tudd, nem vagy egyedül a kéjvágyam frontján.”
Úgy tettem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rabnőm maga is rendelkezik egy szolgával és kegyesen engedélyeztem.

„Igen, emlékszem, csakugyan említette, Kedves. Nos, nem szeretnék konkolyt hinteni két szerető szív tiszta búzája közé, használja egészséggel!”

Máig sem tudom, vajon létezett-e ez a bizonyos szolga – annyi biztos, hogy nem ért meg túlzottan magas kort Kedvesem szolgálatában, ugyanis soha többé nem hallottam róla.

Pár nap múlva érkezett a következő felvonás, ezúttal egy női szubról szólt a fáma. Nem voltam annyira gonosz, hogy rákérdezzek, hogyan sikerült a szeánsz „Taylorral” – már csak azért sem, mert idő közben jártam a lakásban és ott semmi nem mutatta, hogy történt volna valami.
Így aztán rezignált mosollyal fogadtam a varázsütésre felbukkanó szolgalány hírét.

A meglepetés akkor ért, amikor Cs. nekem is felkínálta használatra … (folyt.köv.)