Tavaszi zsongás

Kellemes idő volt aznap. Amolyan furcsán hűvös, de mégis meleg. Szeretem. Az jutott eszembe, hogy akár kirándulhatnánk is, de amikor felvetettem az ötletet, U. azt mondta, hogy más tervei vannak.
Azzal a tekintettel nézett rám, amitől mindig egyből megérzem szavak nélkül is, hogy játszani fogunk. Odalépett a szekrényhez, amiben titkos életünk kellékeit tartjuk. Amikor visszafordult felém, bőr bilincsek voltak a kezében.

- Vedd fel ezeket kedvesem! - mondta.

- Igen Uram! - válaszoltam kicsit megszeppenve.

Szeretem magam felvenni a bilincseket, olyan érzés, mintha ezzel is bizonyítanám, milyen készséges vagyok. Már rajtam voltak a karkötők, mire közelebb jött. Egy fekete selyemsál volt nála.

- Be fogom kötni a szemedet, de előbb vetkőzz le!

Engedelmesen letoltam a szoknyámat, majd kibújtam a topból. A melltartóm és a bugyim is odakerült a rögtönzött kis ruhakupac tetejére.
A sállal finoman bekötötte a szememet. Jó munkát végzett. Nem láttam ki semerre sem. Megfogta a bal mellbimbómat. Eltelt pár pillanat, mire felfogtam, hogy el kellene indulnom utána...ilyenkor mindig fájdalmas a késlekedés. A nappali és az előszoba közti ajtóig jutottunk, a bejárati ajtóval szemben.

- Emeld fel a kezeidet drágám! - mondta.

Az ajtó sarkaiban karikák vannak, ide rögzítette a bilincseket. A bokáimat is kikötötte az ajtófélfákhoz. Nagy terpesz, picit lábujjhegyen. Szeretem ezt a pózt, totálisan ki vagyok szolgáltatva. Ugyanakkor pont eléggé kényelmetlen ahhoz, hogy igazán a testemre koncentráljak. Nagyon intenzíven érzek minden hatást, ami így ér. Éppen ilyen intenzív volt a a cicimre rakott két csipesz keltette fájdalom is.
Hallottam, ahogy hátrébb lép néhány lépést. Arra gondoltam, biztos gyönyörködni akar a látványban. Jó érzés gyönyörködtető látványként létezni... Nem jutottam messzire a gondolatmenetemben, mert egészen meglepő dolog történt. Kinyílt velem szemben a bejárati ajtó! Cikáztak az agyamban a gondolatok, hogy vajon ki jöhetett be? Ekkor meghallottam kint a távolodó lépteket, és rájöttem, hogy U. ment ki. A léptei elhaltak, maradt a kínzó csend. Aztán arra is rájöttem, hogy nem zárta kulcsra az ajtót.
Izgatóan félelmetes érzés volt. Meztelenül, kifeszítve, csipeszekkel a cicimen, bekötött szemmel, kb. Három méterre egy ajtótól, aminek a másik oldalán csak le kell nyomnia valakinek a kilincset, és máris azt teheti velem, amit akar. Ráadásul én még azt sem látom, hogy ki az...