A hetedik fátyol

"Kedves szolgácskám!
Olvastam a történetet és mondhatom, igen jól sikerült. Következő találkozásunkkor ki foglak vallatni arról, hogy pontosan mi történt a boszorkány kastélyában és mit ajánlottál fel a fiaid szabadsága fejében." (L.)

Adelaide és Dorcia kifeszítettek kínzókamrájuk durva kövén. Királynőm pincéjében vaskarika van annak centrumában, Öreg Boszorkánynak négy annak szegletében.
- Anyám bosszúra éhes, mert ott voltál megkínzatásakor,- mondja Adelaide.
- Nagyanyám bosszúra szomjas, mert végignézted rettenetes halálát a máglya lassú tüzében,- mondja Dorcia.
- Mit tettetek fiaimmal, gyűlölt démonok?
- Anyám parancsára elfogtuk szerelmes párjaikat is,- mondja Adelaide.
- Szerelmüket kínoztuk a szemük láttára,- mondja Dorcia,- ettől nagyobb kín nem létezik. Királynőd iránti szerelmes vágyakozásod most kínzóeszközömmé nemesül.
- Most már, hogy megvagy, elengedtem fiaidat,- diadalban zúgó hangot hallani,- szép látvány az összetört dalia karjaiban csüngő, megkínzott szerető!

- Királynőm kezére adlak megint, vén Boszorkány, szabadulok innét szerelmes erővel, letépem gyatra láncaid!
Megáll felettem fekete palástban, ujjain arany gyűrűk vérző kövei ragyognak:
- Én vagyok a te királynőd, hetvenhetedik születésnapomon itt szenvedsz lábaim előtt! Hiába szöktél meg tizenöt év után rabszolga-sorodból, acél ketrecemből, Dorciámnál ifjabb Királynődtől elraboltalak, te híres főtanácsnok úr! Kezeink közt megint rabszolgám leszel és megkínzatásomért, kivégzésemért Királynődön is bosszút állok!
- Életem árán is megvédem Őt!- Gúnykacaja fájóbb, mint a korbácsolás.
- Életedet adod életéért? Reménykedsz, hogy kivégezlek s ezzel gyönyörű, kéjes bosszúmat letudtam? Bosszúm, mit rajta végbeviszek, neked lesz pokoli kín anélkül, hogy megérintenélek. Amikor megszöktél, rabszolga, Adelaide és Dorcia keresztet ácsolt, azóta ott fekszik alvadt pázsiton kertünk ékeként.
Adelaide kivágja vérző válladról Királynőd bélyegét, ami hozzá való örök kötődésed jele, Dorcia lenyúzza az eleven bőrt, ahol Királynőd neve piroslik és ordításod betölti palotámat, én Királynőd szöges korbácsával kínozlak kegyetlen, mit egy alantas szolgája baksis ellenében ellopott s lábaim elé tett, sőt -megtudván, kit fogok büntetni vele,- lábaimat hálás csókkal borította, mert Királynőd szolgái gyűlölnek téged, szolgából lett főtanácsnok úr.
És gyűlölnek a nemesség jogán lett, ostoba, hiú tanácsnokok és bölcsességed nélkül széthullik az udvari tanács, mint áldozataim csontvázai, ha porrá őrlöm őket varázsszereimhez.
Most nem tarthatod megkínzott tested vérző pajzsként láthatatlan, aljas repeszek elé, a Szultán janicsárjai hamarost elrabolják Úrnőd, hogy a szeráj boltívén vakon ragyogó arany karikákhoz kötve hájas heréltek korbácsolják, kikre nem hat fiatal teste sugárzó varázsa, sem mágikus stigmája, a Hóhér Könnye...
- Elég!!- csikorogva feszülnek a kurva láncok:
- ...mindaddig, míg Királynőd magát megadva a Szultán lába elé nem omlik.

Állnak felettem hárman boszorkányok, láncaimon vérem fakad vergődésemben.
- Lehet ám, hogy hogy Kheira amazonjai fürgébbek lesznek,- Adelaide keselyű, tépdesi tovább szerelmes lelkemet:
- Elmesélem, mi vár Királynődre Kheira várában. Nem hájas heréltek ostorcsapkodása: amazon császárnő hírhedt kegyetlenségei.
- Elég!!- üvöltésem paravánja mögé szorul Adelaide kéjelgő duruzsolása.

Dorcia mosolya kedves, talán mert ártatlan leányka korában begyógyítgattam sebecskéit, mit veszélyes, játékos csatákban szerzett.
- Könyörülj, Dorcia, emlékezz kezemtől meggyógyult sebeidre...
- A saját sebeidet is begyógyítod, te csodatevő?!
- Ó, én nem kínozlak, inkább örömet szerzek neked, mert megmutatom világszép testemet...
- Én Királynőm testét imádom, nála kívánatosabb nem létezik,- rá gondolva lazulnak láncaim, lehunyt szemmel elernyedek a kövön, mintha ágya öblében selyem hullámokra hullva horgonyozhatnék, karcsú uszály mellett böhöm tolóhajó.
- Nagyon szeretlek,- mondom még szolgaként, kínpadon.
- Tudom, kicsi szolgám, de még nem eresztelek.

- Engem fogsz imádni és ez nagyanyám bosszújának édes eszköze lesz.
Tölcsér feszül fogaim közé, szemem előtt arany gyűrűk gyilkos kövei szikráznak.
- Adelaide Indiában járt boszorkány főzetért, Dorcia a Zöld Szigeten gyűjtött kábító füvet, sosem élt állatok porladó csontjait. Kevercsükből hét cseppet elég lesz lenyelned. Édeskés, balzsamos, kívánni fogod máskor is!

Trónusom előtt Dorcia táncol fuvola zenére, dobok dobognak, csörgők csörögnek, csengettyű cseng csuklóin, csábos bokáin.
- Hét fátyol alá rejtettem gyönyörű testemet...
- Táncolj még, had gyönyörködjek benne!
- Ha nem teszik, megkorbácsolhatsz! Korbácsoltál már ilyen szépséges testet, mint az enyém?
- Hogy lennék rá képes?! Táncod varázslatos!
- Hetedik fátylam lehulltával teljesítened kell kívánságomat!
- Tejesítem...
- Esküdj!- meghalt a zene, csak a csengettyűk csengése hallik csuklóin, bokáin. A terem távoli sarkában három fekete párduc szeme világlik.
- Esküszöm...- vágytól izzó testem véres hóra zuhan.

A hetedik fátyollal szemem beköttetik, villámnyi csók perzsel, pecsétel:
- Hozd el nekem Királynőd fejét!


Királynőm előtt fekszem mezítelen a rejtekszobában.
- Elárultalak...
- Próbára tettelek. Mind hatalmamban vagytok. Öreg Boszorkány kiszenvedett azon a kereszten, mit neked ácsoltak büntetésedhez. Adelaide fejét elküldtem Kheirának. Dorciának megkegyelmezek, fiatal és szolgálatomra formálható.
Szöges korbácsa nyelével - tolvaja gyors, kegyes halálért reszket,- felemeli állam:
- Fél óra múlva tanácskozás a trónteremben. Sipirc!

"Szolgácskám.
Ne mondj le az álmaidról, de tudod a fokozatosság mindenek előtt, majd eljöhet annak is az ideje, de ne hidd, hogy könnyű elérni, ezerszer kell megjárnod a poklot és ezerszer áldozlak még addig fel." (L.)