Az Úrnő karmai közt 2.

Könnyek folynak az arcodon és szűkölsz folyamatosan.
- Szorítsd össze a segged! Ha egy csepp is kijön nagyon megbánod! – érkezik a parancs és te igyekszel engedelmeskedni.
A csövet kihúzza, de szinte azonnal egy análdugó cuppan beléd.

Nagy vízzel telt bálnának érzed magad. Bensőd feszül és morog, a wc-re vágysz minden kívánságod ez, bármit megadnál érte. Fejrészed felemeli és ez épp csak hajszálnyit enyhít a helyzeteden.
Úrnőd egy kényelmes kereveten melléd heveredik szinte. Gyönyörű hosszú lábai fejed mellett pihennek. Egyik lábát fejed felett rakja át és tekinteted ha akarod, ha nem a vöröslő nedves pinájára tapad.
Az érzés hirtelen ér el. Hasad bőrének egy pontjára jéghideg valami kerül, majd még egy és még egy. Oda pillantasz, nem mást rakosgat rád, mint jégkockákat. A gyomrodtól a farkad tövéig pakolja őket sűrű egymásutánban.
- Tizennégy van rajtad. Ahány leesik, annyi napig nem elégülhetsz ki miután innen elmentél. – közli kíméletlenül.
A belső meleg és a külső hideg, elviselhetetlenné teszi a már amúgy is pokoli helyzeted.
- És most mesélek neked. – mondja szinte anyai szeretettel, miközben karcsú ujjai az ajkadnak oly annyira vágyott pinájára siklanak. A szemed láttára részesíti magát a kéj örömében.
Légvételed gyorsul, Mellkasod hirtelen emelkedik. A jég olvadva rajtad és hoppsz, kettő máris a földök koppan.
- Ej ej kincsem hol az önuralmad? – korhol kedvesen Úrnőd, miközben két ujja magába csusszant. Sírós sóhajoddal mit sem törődik.
- Talán ott maradt tegnap Liliannál – folytatja kíméletlenül, s beléd villám hasít..Mindent tud!!!!! A lélegzeted bent szorul pár másodpercre, a világ megfordul körötted, veled.
- Úgy van! Bizony! Lilian! – körmei farkadon siklanak fájdalmasan.
- Rögződjön csak a kín a névhez! Lilian..Lilian..Lilian.. – mondogatja éneklősen, ám minden szavánál karmai marnak beléd. Már nem törődsz a jégkockákkal. Nem számolod hány koppant a padlón.
- Tegnap éjjel vele háltál..! IGAZ ????!!!! – dörren rád, és tudod nincs mese a továbbiakban
- Igen Úrnőm..de..- folytatnád, ám a fájdalom beléd szakasztja a szót.
- Nincs de! Hogy esküdöztél, hogy nincs más, hogy nem lesz más egy évig! Még alig pár hét telt el azóta és lám!!! – karistol végig a részben elolvadt részben lehullott kockácskák helyén az öt éles karom. A tested megfeszül, s a belső kín újra éledve támad.
- Kérlek bocsáss meg Úrnőm! – könyörögsz sírva. A beosztottaid most látnának, oda lenne a Vaskéz gúnyneved rögtön.
- Hazavitted a kis gazdasági igazgatódat a színház után és egy kávé ürügyén bementél hozzá! Nekem ne meséld, hogy a kávéfőző négy órán keresztül alkotta meg a keserű nedűt! – tépik hasad nedves bőrét a karmok, vörös mélyszántást hagyva maguk után.

- Úrnőm kérlek engedj ki a mosdóba könyörgöm, nagyon feszít a bensőm!!! – könyörögsz szinte magadon kívül.
- Majd mehetsz, ha megtanultad a leckét! Lilian..Lilian..Lilian..- ismétli újabb karmolásokat hagyva és finoman át is nyomogatja a hasfalad, hogy a kín nehogy lanyhuljon. Bensőd hangosan tiltakozik az inzultus ellen. Kisgyerek módjára zokogsz és kötelékeid rángatod.
- Halljam mi tartott négy órán át! – parancsol rád.
- Be…beszélgettünk…Úrnőm! – kezded gyámoltalanul, tán még mindig remélve hogy megúszod.
- Hát hogyne! – veszi ki a kezét a lucskos pinájából s felvéve a fecskendőt újabb adag folyadékot juttat a hólyagodba szenvtelen arccal.
- Neeeeee! Kérlek neeee! – üvöltöd hiába. Látod újabb adagot szív fel, telítve a fecskendőt.
- Meg..megdugtam..megdugtam mindenhol! – sikoltod rémülten.
A fecskendő a keze ügyében elfekszik.. egyenlőre. A fenyegetés ott remeg a levegőben. Izzadsz. Verejtéked alád csurog, nem tudod mitől reszketsz, a jégkockák levétől, vagy saját testnedvedtől.
- Hogyan?! Részletesen! – simítanak ujjai a fecskendőre játszi elgondolkodással.
- Fel..felmentünk.. ígért egy kávét! Majd magára öntötte … véletlenül és levetkőzött előttem! Nem… nem bírtam ki! – nyöszörgöd könyörgőre véve a dolgot.

folyt. köv.