Barokk

"Drága Szolgácskám!
Szeretnék olvasni tőled egy újabb írást. Képzeld el, hogy a királyi udvarban aljas cselszövés és gonosz intrika ássa alá a királynő főtanácsadójának hűségét, s ez a hír a királynő fülébe jut. A királynő kegyetlen módon kivallatja a főtanácsadóját, aki amúgy legközelebbi bizalmasa, de mivel a kétely igen erős benne, muszáj bizonyságot nyerni a hírek igazság alapjáról."

Királynőm barokk szófán hever a rejtekszobában, apró lábait kényeztetem, Perzsiából hozatott tenger szőnyegen hasalva félmeztelen.
- Úgy hallottam, fő tanácsnokom, titkos utakon jársz ellenemben. Ideje lenne hűséget esküdnöd irántam!
- Királynőm, téged szolgáló hűségemre fel nem esküdtem hivatalból soha, mert bármely pecsétes iratban foglalt eskünél ezerszer jobban köt hozzád a bizalom, amivel megosztod velem gondjaid, örömöd.
Eskünél jobban köt hozzád a páratlan, istennői kegy, hogy szolgádból tanácsnokoddá emeltél. Szolgádként arcra borulva lábaid csókoltam, lovadra segítve csizmád orrát.

- Amikor lóháton ülve pálcámmal arcon suhintottalak, pálcámmal megemeltem állad, akkor láttam meg szemedben a hűség és szeretet olyan sugarát, amit megalázott szolgától sosem láttam még. Dühvel kevert sunyi alázat fényét igen; hűség és szeretet lobogó férfi vágy delejes árnyékából, azt csak tőled láttam én.
- Tanácsnokodként, az udvar előtt féltérden állok trónusod lépcsőinél, hűségem jeléül jobbomat a szívem fölé teszem, balomban zörgő tekercsekre rótt kartográfiák, plánumok, pondera questurae rerum. Köntösöm alatt tőr, veszélyben életem árán megmenthesselek.

Most lábaid előtt fekve és imádva őket, felnézek rád, lopva gyönyörködöm élvezetben simult, szépséges arcodon, lehunyt szemed pilláinak finom rezdülésében.
- Szolgámként élvezettel kínoztalak, tanácsnokként még nagyobb gyönyör lesz kínpadomra feszíteni téged. Hallani akarom ellenségeim névsorát, hogy elrettentő kínhaláluk borzalmas híre megfékezze utódaikat! Ha bármelyikkel titkos egyezségben vagy, végignézed mind, mielőtt te következel!

Feltérdelvén bizalomvesztés szülte szomorú rettegésben, megfogom kezét:
- Irigyet, ellenséget mindenki a saját polcán talál. Téged, Királynőm, úrnők és uralkodók irigyelnek, mert birodalmad csodálatos, fiatalságod hét fátyla mögött erős, okos, uralkodásra teremtett, káprázatosan szép NŐ lakozik. Feláldoznának az irigység ocsmány oltárkövén, hogy szemedben megöljék a büszkeség arany fényeit, hatalmad ezüst lángjait, a női csáberőt, mely lovagokat, nemeseket és királyokat terített lábaid elé. Juan de Pelafox y Mendosa rólad festett portréját karaván kincsért megvásárolván Ahramad Szultánja hetvenhét ágyasát végeztette ki, üzenvén: világon egyedül a te kegyeidre vágyik. Most háborút akar, hogy háreme ékköveként rabnője legyél.
- Vesztes háború lenne az és a Szultán rabszolgámként fűzné láncra a kegyetlen időt. Férfiként arra sem méltó, hogy megkorbácsoljam!

Királynőm félkönyékre ereszkedett a szófán:
- Jó neked, szolgámból lett tanácsnokom, ellenséged legfeljebb én leszek, ha titkos utaidról bebizonyosodik a hír.
- Engem a szolgalétben rekedtek gyűlölnek, akiket arra sem méltattál, hogy tüzes bélyeggel vállukon tulajdonoddá lehessenek, hogy neved apró tőröddel bőrükre mesd. Akiket arra sem méltattál, hogy magad korbácsoljad bűnben vagy bűntelen. Akiket kínpadodon áldó kezeiddel meg nem érintettél, kegyetlen hóhérodra bíztad szenvedésüket.
És közülük egyet megbélyegeztél magad, rámetszetted neved a testére és kiemelted a falkából, előbb veremből a föld színéig, cipőd talpáig, majd magadhoz itt, a rejtekszobában: minden érinthetésed ára tíz korbácsütés a szöges hétágúval, majd nyelével felemelted az állam, mint azelőtt a lovagló pálcával; terveket szőttél és hangosan megosztottad velem. Tanácsnokként szolgád minden gondolatom, tudományom, tapasztalásom, ötvenhat év féregnyi lét a sivatagban, nyolc hónap pokolban és a Paradicsomban veled.

Térdeltem a szófa mellett, Királynőm szemét lehunyva pihent, megcsókolni vágyom szemhéja szent kupoláit.

- Folytasd csak, szeretem hallgatni bölcs locsogásod!
- Mindkettőnkre más sors várna, ha a rabszolga-falka vagy az irigyek támadnának vicsorgó dühvel. A szolgák széttépnek engem azonnal, hogy mielőbb nyoma vesszen annak, akit magadhoz, a mennyországba emeltél. Téged nem bántatnának, magasabban vagy tőlük, mint bamba isteneik, jóllakott röfögés, elégedettség csak másnapig lenne, aztán a csupasz rettenet: mire ítéli őket ezért az elérhetetlen, isteneik pária testén járó Isten-Királynő.
Irigyeid nem ölnének meg téged: kínoznának, hogy megtörjenek, szolgáik trónus elé vetnének megkínozva, megkötözve, de te fejed felemelvén oly tekintettel mártod szívükbe hatalmad, megtörhetetlen büszkeséged sugarát, hogy köteleid eloldoztatnának, láncaid levétetnének s magasra emelt fővel hagynád el a gonoszság, irigység fekete várait. Orvosodként szerelem gyolcsával rejtem sebeid.
Ahramad Szultánja háborúra készül, hogy rabnőjévé tegyen. Kheira császárnő lefejezett indiai rabnők hajából font korbácsot küldött neked. Belefonná barbár kéjjel derekad alá érő hajadat is!

- Tudom, drága főtanácsnokom, de hosszú elmélkedésed sem feledtette velem azt az átkozott gyanút!

Királynőm gyönyörű, ha vallat. Lassú, szép mozgásában várakoztatásom lelki kínjai.
Kínzópince középső kövén vasgyűrű, szenvedésem szívcsakrája, rövid lánc közte s nyakörvem között, feltérdelni sem lehet.
Szöges korbácsa kegyetlen.
- A Szultán, vagy Kheira felé vittek a titkos utak?! Túl jól ismered terveiket!- Elevenen égek egy horpadt kemencében.
- Nem...nem...nem...az Öreg Boszorkány kastélyában jártam...
- Miért?!- meglepődött, nyúlánk combja mellett elernyedt a korbács,- Megkínoztam, megégettem máglyán!
- Sátáni lánya, démon unokája máglya szenes hasábjából, szélbe szórt porából feltámasztotta, hetvenhetedik születése-napján kastélyába csábították bál ürügyén fiaimat. Szökött rabszolga fiaiból rabszolgát nevelni lányának, leány unokának.

Ájulásom határán leguggolt mellém, sebeim véréből szívem fölé kis "L" betűt festett.
- Eladtad magad megint neki?!- Elevenen nyúznak a bőrbe font szegek. Sikolyom talán a boszorkány-kastély legkisebb ablakát bezúzta.
- Ártatlan vagyok! Fiaim megszöktek nagy szerencsével.
- Esküdj!
- Neem! Neeem! Eskümmel árulnálak el...sokkal több köt hozzád, mint egy kínzásban kiszenvedett eskü...
Nyálam, verítékem, kínban kicsordult könnyem, vérem vasában vergődő vad vagyok. Kínok dagonyája. Kínzóm fölém áll, gyönyörű! Vallok Királynőmnek:
- Hozzád való hűségem a létezés egyetlen formája nekem...kimondhatatlan szerelmem erősebb minden kimondott eskünél.
Barokk csipkében imádott teste, cipellőjén masni, párna homlokomnak:
- Királynőm, könyörülj...eskümmel ne árazd le a szerelmemet...

"Drága Szolgácskám! Eléggé ismerlek már ahhoz, hogy tudjam, hogyan tudlak megihletni. Tudom azt is, hogy a történeteid nem csak nekem, de neked is örömet okoznak."