Gábor és Anna története (2.)

Anna olyannyira meglepődött a férfi kérdésén, hogy zavarában csak nézett, de egy hang sem jött ki a torkán.
- Ezt vehetem IGEN-nek? - kérdezte nevetve Gábor.
- Azt hiszem. - válaszolta a lány még mindig zavartan.
- Rendben, akkor holnap reggel 9-kor ott vagyok Magáért. Most hazamehet.

Ezzel Anna hullafáradtan elindult hazafelé, de alig aludt valamit azon az éjszakán. Sejtelme nem volt, mi vár rá, de azt tudta, nem lesz könnyű szembenéznie saját emlékeivel és valószínűleg a férfiével sem.

Reggel amint magához tért, gyorsan felöltözött és csak ült várakozón. Talán másfél óra is eltelt, mikor merengéséből dudaszó ébresztette. Gyorsan felkapta a táskáját és elindult le a lépcsőn.

- Jó reggelt! Örülök, hogy látom! - köszöntötte a férfi, mikor Anna beszállt az autójába.
- Önnek is jó reggelt!
- Jól aludt? - tette fel a kérdést Gábor kíváncsian, vajon mennyire volt izgatott a lány.
- Igen köszönöm jól, csak pár perce ébredtem. - füllentette Anna, nem akarta, hogy kiderüljön már most, mennyire várta a reggelt.

Az autó elindult, útközben keveset beszéltek. A férfi betette kedvenc CD-jét és egész úton zenét hallgattak. Anna nem tudta, hogy ez most mire jó, de tulajdonképp hálás volt, hogy most még nem kell sokat beszélnie. Elég szoknia főnökét ebben az új közegben. Olyannyira megnyugtatta a zene, hogy lassan álomba is merült.

Az autó csakhamar megállt, erre ébredt.
- Remélem, kipihente magát! Ahhoz képest, hogy csak nemrég ébredt, elég fáradtnak tűnik.- mosolygott Gábor, Anna pedig nem is válaszolt, érezte, hogy a férfi átlátott korábbi füllentésén.

- Jöjjön, mutatok Magának valamit! - azzal bevezette Annát az istállóba. Sorra megmutatta neki a lovait, elmesélte valamennyi történetét.
- Volna kedve ki is lovagolni velem?- kérdezte hirtelen.
Anna bólintott. Mert bár egy ideje nem ült lovon, de mielőtt a fővárosba költözött, Urával is egy farmon élt és ott gyakran lovagoltak. Persze erről mindjárt eszébe is jutottak azok az emlékek. De nem szólt róluk. Még nem...

De amint elindultak, Anna rövidesen olyan vágtázásba fogott, hogy Gábor azonnal észrevette, hogy a lány nem először ül nyeregben, sőt. Meglehetősen rutinos.
A férfi utána iramodott lovával, aztán intett, hogy álljanak meg.
Egy kis tó partján kötötték ki a lovakat és ott leheveredtek a fűben.
- Nos, meséljen, hol tanult meg ilyen jól lovagolni? - kérdezte Gábor.
És Anna nekifogott és elmesélte a történetet Uráról és a farmról, ahol éltek.
Mikor befejezte,a férfi így szólt:
- Örülök, hogy nem idegen Magának ez a környezet. -aztán rövid hallgatás után így folytatta: - Nézzen a szemembe!
A lány alig merte felemelni a tekintetét. De Gábor folytatta, mert látta a lány szemében, hogy pont annyira vágyik rá, hogy maga mögött tudja a múltját, mint ő és épp annyira vágyik újra élni azt a csodát, amit csak egy efféle kapcsolat adhat.
Hát folytatta:
- Vetkőzzön le!
Anna beleremegett ebbe a rövid mondatba. Szeme már nem a férfin, hanem a tájon pásztázott, vajon ki láthatja őket. Gábor látva tétovaságát, igyekezett őt megnyugtatni:
- Ne féljen, csak ketten vagyunk. A farm körbekerítve, nem jár erre senki. Vigyázok Magára!
A lány levette a blúzát, de aztán megállt. Nem volt képes folytatni a vetkőzést.
- Nem megy? Nos jó, akkor segítek. - mondta a férfi. Azzal levette a lány melltartóját, majd megfogva a kezét, odavezette az egyik tóparti fához.
- Emelje fel a kezét!
Anna már nem tudta, mi történik. A szégyenérzet és az izgalom olyan mértékben öntötte el agyát és lelkét, hogy szó nélkül engedelmeskedett. A férfi előhúzott valamit a zsebéből és egy gyors mozdulattal egy nem túl magasan lévő faághoz kötözte Anna kezeit, úgy, hogy félig előredőlve kellett állnia. A nap sütötte meztelen melleit és hátát, alulról viszont még teljesen felöltözve állt.
A férfi nem győzött betelni a látvánnyal. Csak járatta a szemét a lány gyönyörű mellein, aki azonban fel sem merte emelni a tekintetét.
Aztán a férfi odalépett a lány mögé, felemelve a szoknyáját rácsapott finoman a lány fenekére. Majd újra és újra. És a legváratlanabb pillanatban benyúlt a lány bugyijába és azonnal két ujját süllyesztette a forró barlangba.
- Hmmm...ez aztán könnyen ment. - mondta, amivel csak tovább növelte a lány zavarát. - No lássuk, hány ujjam fér még ide?
Azzal már be is dugta a harmadikat, majd rövidesen a negyediket. Aztán megállt. Nem csinált semmit, egyszerűen csak bent tartotta az ujjait a lány hüvelyében. Anna alig várta, hogy történjen végre valami....de nem történt. A férfi nem mozdult.
- Kéééééééérem!- szaladt ki Anna száján önkéntelenül.
- Mit kér? - kérdezett vissza a férfi.
- Kérem, folytassa!
- Nem hallom!
- Kééééérem, folytassa!- fogta kissé könyörgőre a lány.
- Még mindig nem hallom jól. Kérje szebben!
Ekkor már Anna folyamatosan "táncolt" és próbált ő maga valami örömhöz jutni azzal, hogy csípőjét mozgatja, ha már a férfi nem mozdul.
A férfi azonban másik kezével rácsapott a lány fenekére.
- Állj! Nem mozdulhatsz! Azt mondtam, kérd szebben, Ribanc! Akkor élvezel, mikor én akarom!
Anna agyát hirtelen elborították a szavak. A férfi már tegezte és ribancnak nevezte, így szinte magától szaladt ki az ő száján is:
- Könyörgöm Uram, folytassa!
- Na ez így már rendben van. - mondta a férfi, azzal egyik kezével megragadta - még mindig a lány mögött állva- annak bal mellét, két ujja közé csípve mellbimbóját, jobb kezének ujjait pedig erőteljesen mozgatni kezdte a lány igen csak nedves puncijában, aki néhány pillanat alatt hatalmasat spriccelve élvezett.
Néhány pillanatnyi csönd után a lányból felszakadt valami könnyes nevetés-féle és az önkéntelen mondat:
- Imááááádom a kezét, Uram!

:)




(Tovább is van, mondjam még?:) Vagy elég volt ebből ennyi?)