Testamentum

Istennőm hóhérommá érett: kivégez holnap kerékbetöréssel. Lassú kínhalál az, míg a törött bordák vasszűz ölelése megroppantja a vergődő szívet.
De amíg láthatom Gyönyörűségemet, el nem bír velem a halál.
Míg hangját hallhatom, meg nem halhatok.
Míg szemében gyönyöre kéjes tüzét látom, jeges marokkal itt ragaszt az élet.
Ha minden elvész a végső ájulásban, csikorogva megáll a 6-os villamos.

Renddé lett köröttem minden. Füvem lenyírtam tavaszi ég kupolájában, mintha valaha is reményem lett volna ápolt pázsitom bársony talpai alá simogathatnom. Napozó ágyról nyújtja ajkaimhoz édes lábait, hogy pőre pázsiton heverve előttük imádhassam őket.
Hószín virágban cseresznyefám, mintha valaha is reményem lenne ízes gyümölcseit falusi zománcos tálban, térden állva neki ajánlanom.
Port töröltem végül a fenti gerendákról csillagos padláson, mintha remélhetném, hogy azokhoz játékból kikötve gyilkos korbáccsal századszor száz csapással százszorosan áldjon.
Kutyám hantját élő virággal díszítgetem, mintha valaha is remény lett volna rá, hogy Istennőmet megszerethesse hatalmas, sóvárgó szívével. Elfértünk volna ott ketten is. Kutyám szíve föld markában porlad, enyém élő aranyba mártva rejtekezik.
Két csepp vérem áldozó tőr hegyén, hűvös acélon szárad.
Pörkösödve sarjadó sebek szikével metszett betűk felett. Vérző hét betűből a név, őrjöngő imákba, halk könyörgésekbe szőtt Istennőm neve.
Vállamon a bélyeg tulajdonjogot jelöl. Örök jel az is. Pokoli kínban, vérgyöngyözésben fogant stigmám Teremtőm s Életem örökös jele. Tartalomjegyzék sorsom statútumában. Válogatott kín és séta kézen fogva. Vércseppek édeskés, gyötrelmes veríték tengersós szaga; nyálcseppek édes íze nyelvemen. Testfeszítő kínok, megváltó ölelés.
Távollét gyomorszorító émelygése, könnyek, jaj, a kínpadon sosem, csak álmatlan, dohos éjszakákon, nappal sérült állatként sarokba bújva:
- Doktor, alszik a beteged!
- Mindjárt, még telefonálok!
- Na jól van, szolgácskám, menj életet menteni! Sipirc!
- Doktor, te sírtál?
- Fenét, szemembe fröccsent a bemosakodó szer,- kézbe veszem a szikém, testemen izzik a hét betű.
Hét betű, hét stáció kínjaim s kegyelme fényes Golgotáján. Vonszolódván szöges satuval összetört lábakon, megterhelvén vágyaim álomkeresztjével. Taposásban megaláztatván, ölelésben mennybe emelvén. Szép borzongás onnan pokolba zuhanni ismét!

Istennőm hóhérommá érett, holnap kivégez kerékbetöréssel.
Testamentumomban gyönyörű felelősség holló palástját terítem vállára: rendelkezik az életem felett.

Áldozz fel bátran, mert nagyon szeretlek. Csókodban érik Feltámadásom.