Cikkek idő szerint
2023. 01. (53)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Gábor és Anna története

Törölt felhasználó
2012. 04. 22. 20:30 | Megjelent: 682x
Gábor és Anna hosszú évek óta voltak munkatársak. Noha Anna a beosztottja volt a férfinak, de soha nem nevezte őt sem a titkárnőjének, sem az asszisztensének. Mindenkinek úgy mutatta be: "a legközvetlenebb munkatársam". És ebben a megnevezésben minden benne volt. Anna közvetlensége, kettejük közvetlen - már-már baráti - viszonya és munkájuk összefonódása is. De a baráti viszony nem azt jelentette, hogy mindent megosztottak volna egymással. Magánéletről alig-alig esett szó közöttük. De mindketten érezték, hogy ha szükségük volna a másikra, az ott lenne. És ennyi elég is volt mindkettejüknek ahhoz, hogy bízzanak egymásban. És nem mellesleg az a néhány évvel korábbi időszak, amikor Gábor elvesztette a feleségét egy súlyos betegség következtében. A férfi akkor annyira maga alá került, hogy Anna akkoriban a cég minden ügyét egymaga intézte, amit főnöke soha nem felejtett el neki. De Anna számára magától értetődő volt, hogy segít. Még akkor is, mikor minden barátnője bolondnak nevezte ezért az önzetlenségért. A kollégák is mind duruzsoltak folyvást a fülébe, hogy legalább kérjen előléptetést, vagy fizetésemelést, bármit, de ne legyen hülye, hogy ennyit dolgozik a cégért - ugyanannyi bérért, mint korábban.

Anna csak mosolygott ezeken a jótanácsokon, hiszen ezek az emberek, de még legjobb barátnői sem tudták, hogy mennyire fontos neki a férfi. Még ő maga sem tudta ezt korábban, csak ekkor érezte meg, hogy bármit képes volna érte megtenni, ha kérné.

Évek teltek el azóta és nem beszéltek soha erről az időszakról. Bár a férfi nyilvánvalóan érezte munkatársa folyamatos gondoskodását, odafigyelését, de soha nem gondolkodott azon, hogy vajon a lány mit érezhet, mi motiválhatja. Vagyis de igen, néha eszébe jutott, de saját vesztesége miatt érzett fájdalma erősebb volt bárminél. Évek kellettek, míg ugyanaz az ember lett újra. Míg visszatért ereje.

Azon a péntek délutánon ugyan nem nagyon érezte már az erőt magában. Hosszú, zűrös hetük volt.
- Anna! Csinálna nekem egy jó erős kávét? Még sok dolgom volna! Aztán ha kész, Maga hazamehet!- kiabált ki irodájából a nyitott ajtón át.
Csak néhány perc és Anna már hozta is a kávét, ahogyan a férfi szerette.
Gábor mosolygott, mikor csukott szemmel ülve székében megérezte a kávé finom illatát. És amint megcsapta ez az illat, hirtelen mintha felébredt volna valami hosszú álomból és olyan gondolatok kezdtek cikázni fejében, hogy: vajon Annának új parfümje van? Vagy csak ő nem vette eddig észre, milyen finom illata van ennek a nőnek? És hogy mi is volna vele nélküle, hisz csak ő tudja évek óta még azt is, hogy hogyan issza a kávéját, ő segít nyakkendőt választani és külön kérés nélkül intéz el mindent neki a cégnél. És...akkor kinyitotta a szemét, és ahogy a kávé az asztalra került, a férfi Anna keze után nyúlt. És amint megragadta a kezet, önkéntelenül szaladt ki száján a kérdés?
- Mondja, miért csinálja ezt?
- Mire gondol?
- Miért ilyen jó hozzám?
A lány megrémült, hisz soha nem érintette meg korábban a férfi és végképp nem tett fel neki efféle kérdéseket. Így aztán fogalma sem volt, mit válaszoljon. Nem csak a felkészületlensége miatt, de azért sem, mert számára is csak ebben a pillanatban vált nyilvánvalóvá. Hát hallgatott, csak a szeme telt meg könnyekkel.
- Ne sírjon. Inkább jöjjön ide, hadd meséljek el Magának valamit. De csak ha ráér...
- Persze, hogy rá. - felelte a lány, olyannyira megtisztelőnek érezte, hogy főnöke most ilyen hangon szól hozzá. Érezte, hogy most nem munkáról lesz szó.
Nem tévedett. Mindjárt az első mondat szíve közepébe talált:
- Tudja, a feleségemnek és nekem különleges volt a viszonyunk. Hiányzik nekem ő is és az a fajta különleges kapcsolat is. Ő meg én nem egyszerűen házastársak voltunk, hanem sokkal több ennél. Ő Uramnak hívott és én valóban az voltam neki: Ura, aki vigyázza nője minden léptét. Tereli, irányítja, olykor parancsol is neki, sőt használja őt kedvére, de mindeközben féltve őrzi is ezt a nőt, aki egyszerre rabja és kincse is Urának. Érti, amiről beszélek?

Anna pontosan tudta, hogy mit jelentenek a szavak. És könnyei már annak szóltak, hogy mennyi év telt el úgy, hogy soha nem beszéltek erről a férfival. Sokáig hallgatott, míg végül ennyit szólt:
- Nekem is volt valaha egy Uram.

A férfi arcára kiült a döbbenet.
- Magánaaaak???? De hát miért nem beszélt erről soha?

Anna mosolyogva kérdezett vissza:
- Ezt most komolyan kérdezi?

- Persze-persze, miért is beszélt volna róla, hisz soha nem beszéltünk ilyesmiről. Na és mi lett az Urával?- kérdezte a férfi.

- Évekkel ezelőtt Ausztráliába költözött, oda szólította a munkája. Oda már nem követtem, hisz itt él a családom, ebben az országban. Akkor költöztem én is el a régi lakásból és vállaltam munkát itt a cégnél. Szükségem volt a váltásra minden téren, hogy ne folyton rá gondoljak.
- És azóta? Nem szolgált senkit?
- Nem. Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy képes volnék újra úgy szeretni, ragaszkodni, felnézni bárkire, ahogyan őrá. Így azóta - néhány futó kalandtól eltekintve - egyedül vagyok.
- Kérdezek valamit és válaszoljon kedve szerint és őszintén. Semmi kötelezettség! Rendben? Volna kedve a hétvégét a farmomon tölteni? Kettesben velem. Közben mesélhetne nekem és mesélnék én is Magának. Mit gondol?





(Talán elmesélem a végét is legközelebb:)

Hozzászólások (8)

A hozzászólások belépés után olvashatók.