Cs. története XXIII.

Édes látvány volt és szívemnek felettébb kedves. Hagytam egy kicsit nyafizni, közben gondolkodtam. Ha most kegyetlennek mutatkozom és kiosztom az egyébként jól megérdemelt büntetését teljes mértékben, az valószínűleg azzal fog járni, hogy megközelítjük, vagy elérjük a fizikai határait.

Csábító lehetőségnek tűnt, de úgy éreztem, ehhez még nem érett meg a helyzet. Így aztán fájó szívvel visszafogtam magam, bár ez sem volt azért annyira egyszerű feladat. Ha minden nyifi-nyafi hatására elállok a büntetéstől, az valósággal felhívás keringőre:

- Nyugodtan bűnözzön, Kedves, ha sokallja a büntit, csak nyafognia kell …
Ez az út tehát járhatatlannak bizonyult. Más megoldást kellett keresnem, anélkül, hogy a Kedves túlterhelését kockáztatnám, ám a saját szavahihetőségemet sem veszíthettem el.
Szküllák és Kharübdiszek … csak ne lennék a fürdőkádban is tengeri beteg …!

- Csak nyafizzon, Kedves, ne zavartassa magát … de ez a büntin nem változtat! – zord arc, érdes hang, meleg szív …
- Kérem, Uram, ez NAGYON fáj! Legyen egy kicsit kíméletesebb!
- Nem! Büntiben van és most meg is kapja! – mordultam rá és a mordulásnak egy újabb korbácsütéssel szolgáltattam nyomatékot.
- Íííííííí … ááááááúúúúúúúúú … brühühü!

Valójában kifejezetten nehezemre esett ennyire kegyetlennek lenni vele – ugyanakkor mámorító érzés volt közvetlenül átérezni azt, hogy ilyen mértékben a hatalmamban áll ez a gyönyörűség.
Hogy a kegyetlen, szadista dom „imídzse” (image) ne sérüljön végzetesen, kiosztottam még egy harmadik csapást is, aztán átadtam magam az élvezeteknek.

- Ha lenne kedves a hátára fordulni!
- A hátamraaa?
- Miért, Kedves, nem rendelkezik olyannal?
- De, Uram, csak a korbács …
- Nos, AZT nem mondtam, hogy kizárólag a hátsója jöhet szóba korbácsolásnál … vagy tévednék?
- Nem, Uram, csakugyan nem mondta … - látta be, aztán némi mocorgás kíséretében hanyatt helyezkedett az asztalon.

Itt volt az ideje annak, hogy bevessem a titkos fegyvert. Némi fejtörés után úgy döntöttem, hogy a fegyver hatását a meglepetés erejével is fokozom.
Elővettem a szemtakarót és felhelyeztem, aztán az arzenálhoz léptem és kiválasztottam a titkos fegyvert.
Ez egy vékony gumiszálakból álló korbács volt, rövid, kb. 25-30 cm hosszú, de a guminak van egy sajátos csípése a bőrön.
Sajnos a konstruktőr arra nem gondolt, hogy a gumi szálak tapadása egymáshoz kissé más, mint a bőrszíjaké, így, ha változtatás nélkül használatba vettem volna az eszközt, olyasfajta hatást értem volna el, mintha egy gumibottal csépeltem volna szegényt.
Emiatt először le kellett negyedelni a szálakat, - oly módon, hogy a szükségtelennek ítélt háromnegyed részt egyszerűen hozzáfogtam a markolathoz – viszont a megmaradt egynegyednyi szál pompásan szétvált, amikor megsuhogtattam a levegőben.
Kedvesem kéjbarlangja épp a megfelelő magasságba esett. Széttártam a combjait – és lecsaptam. Ha azt mondom, hogy nem egészen erre várt, azt hiszem, nem túlzok.
Viszont a csodafegyver hatékonyságát dicséri, hogy a hangjából ítélve kellemes meglepetés érte.

- Úúúúúúúú …
Ismét lecsaptam, majd harmadszor, negyedszer és ötödször is, aztán nem bírtam tovább és tövig beléhatoltam.
- Ááááááááh!!!

Hogy a Szandál se maradjon élvezet nélkül, a csodafegyvert ezúttal a mellbimbóin vetettem be. Hihetetlen eredménnyel. Olyan intenzív orgazmust produkált, hogy már a látvány is elég lett volna egy kisebb ejakulációhoz … de így, hogy a Félszemű éppen barlangászott …!
A robbanás egyszerre ért el mindkettőnket. (folyt. köv.)