Átadás 9.

Hetek teltek el monotóniában, végeztem a dolgomat, Lydia mindent átadott amit szükségesnek érzett. Egyre több időt töltött velem, szinte minden lépésemet ellenőrizte. A testemen a hegek elmúltak, a hófehér bőröm szinte szikrázott odakint a napfényben. Egy reggel így szólt hozzám...:

- Úgy érzed, hogy felkészültél arra testben és lélekben, hogy Urad elé vezesselek? -s közben rám emelte súlyos tekintetét....., meredten néztem magam elé....rég erre vártam, most mégis nehéz kilépni az ismeretlenbe, a biztos árnyékából.
- Úrnőm tudja legjobban, megértem-e a megmérettetésre. Lydia kedvesen elmosolyodott, magához vont ,és homlokon csókolt. -Sosem felejtelek el, ....nekem itt véget ért a küldetésem, nem találkozunk többé...most eredj a fürdőházba..fel kell készülnöd a találkozásra, végre a helyedre kerülsz. A szeme fátyolosan csillogott, a hangjában büszkeség és fájdalom csengett egyszerre. Önkéntelenül is átfontam a derekán a karjaimat, és szorosan odabújtam hozzá. Ekkor hatalmas pofont kaptam tőle, a lendülettől majdnem a szőnyegen végeztem....alig tudtam visszanyerni az egyensúlyomat, riadtan meredtem rá..... - Menj a dolgodra!,- förmedt rám, és a hajamnál fogva tuszkolt magaelőtt, a fürdő irányába. Néma ,percekig tartó menetelés után beléptünk a hatalmas oszlopokkal szegélyezett csarnokba. Több szolgalány serénykedett, kancsókat , olajakat készítettek az akantuszmintás csempére. Az egyik odajött hozzám, és ügyesen lesegítette rólam a sárga tunikámat, majd a kezemet fogva a vízbe vezetett. Az arcomon még mindig ott vöröslött Lydia kézlenyomata, szinte szédültem az értetlenségtől. Gyors, rövid utasításokat adott a szolgáknak, akik körülöttem kezdtek el tüsténkedni. Tiszta libabőr lettem, amint beledugtam a lábamat a vízbe, pedig kellemesen meleg volt. Hosszasan mosdattak, miközben Úrnőm félszemmel rám sandítva üldögélt a két oszlop közé elhelyezett szófán. A fejemre egy turbán került, és a vízből kiérve a kőből épített masszírozóasztalra feküdtem. Ügyes kezekkel a talpamtól, a fejem búbjáig szaladgáltak rajtam, könnyed, de határozott ujjacskák. Volt vmi zavaró az egészben, nem értettem mi az..láthatólag Lydia is kényszeredetten viselkedett, a düh már elsuhant a szemeiből. Súlyos terhet éreztem magamon...mintha figyelnének..de akármerre fordítottam a buksim, sehol nem láttam senkit sem, aki oda nem illett volna. A bizsergés ideoda futkározott a testemen, akaratlanul is kis nyögdécselések szaladtak ki az ajkaimon. Úrnőm egy határozott lépéssel mellettem termett, és az ellenkezésre időt sem hagyva befogta a számat. A másik kezével eltolta a szolgalányt, és ő fejezte be a végső munkálatokat rajtam. Egy könnyű, selyemből készült, szinte pókhálófinomságú , és átláthatóságú ruhát adott rám, a hajamat mindhiába próbálta vmi rendezett forámba szedni, az időközben vállig érővé növekedett rakoncátlan tincseim, akaratuk szerint tekeredtek csigákba. Kis kacajt eresztett el, majd feladva a próbálkozást maga elé állított, és megrajzolta az arcomat. Önkéntelenül is megrezzent, ahogyan hozzám ért , és szinte sikítani tudtam volna egy csókjáért. -Kész vagy............úgy fogadtalak, mintha a gyermekem lennél, most úgyis bocsájtalak utadra...rám már vár a hajó a kikötőben..hamarosan útnak indulok............-Menj, és add át magad a sorsodnak..............hisz erre készültél, gyermekem! majd hirtelen elfelhősödöt t arccal kilibegett a csarnokból..mire feleszméltem egyedül voltam...a szolgalányok is mind eltűntek. Úgy éreztem beszív a magány........

Egy szolga érkezett ekkor, és némán intett, hogy menjek utána.

Egy egyszerű terembe értem, az ódon kőfalak és padló a természet adta nyersességében köszönt vissza rám, szerettem ezt az érzést..időutazás......ekkor 4 drabális férfiszolga láncokat helyezett a csuklóimra,és a bokáimra,majd tovább vezettek az épületegyüttes külső perifériáján található műhelybe. A meleg elviselhetetlen volt,tűz lobog a nagy áthatószagú térben, riadtan figyeltem amint egy kovácsmester a nyakörvemnél fogva a földre húz. Szorosan kötöztek oda a nagy gerendához, ami belső állványzatként szolgált. Minden tagomban reszketek, undorodva próbálom elfordítani a tekintetem az őrök kutakodó tekintete elől. A testem vadul ráng a kötelek fogságában, így a fejemet is visszavonhatatlanul rögzítik, majd egy zablát érzek az ajkaim között. -Billogot kapsz, hogy el ne feledd Gazdád kilétét!-mondta foghegyről odavetve a mester, majd a tűzhöz lépett, és meglengette kezében az izzóvégű billognyomót.
Pontosan tudom mi vár rám, menekülni esélyem sincs, de tudom, hogy viselni akarom. Őt. Az Ő áldott jelét .Mindörökre. Szükségem van rá, nélküle senki vagyok.
Terpeszben állok, a combjaim szorosan rögzítve az oszlophoz, a derekamnál széles bőröv feszül keresztül , a melleimben lévő karikákon kis fémlánc szalad át, a végük a zablához akasztva, mintegy megakadályozva mozgásomat. Pattog a tűz, hátulról még két durva kéz tapad rám, az orrfacsaró emberi bűztől próbálnám elfordítani az arcom, de a bimbóimban feszülő karika megakadályoz ebben. Megkezdődik.
A bilincsek vágják a bokáimat, és a csuklóimat. Rég vágytam erre igen......egy olyan jel ez, amit mindig viselni fogok, le nem mosható, le nem törölhető, fájóan édes, Új Gazdámtól. Birtokjel..............birtokba vesz igazán, és visszavonhatatlanul. Innéttől kezdve soha másé...vmi hihetetlen izgalom és félelem fogott el, hallottam amint szikrázik a tűz, amiben hevül a fém , minden egyes kis neszre az egész testem megrándul.. Érzem, hogy minden tekintet rám szegeződik, különös büszkeség ül a szemeimben, miközben minden idegszálam megfeszül a várakozástól.
- A billognyomó készen áll, uram! -sziszegte hiányos fogsora közül a kovácsmester...
Különös illatot érzek, ezer közül megismerném, de nem láthatom Őt, az imádottat.......itt van tőlem pár lépésre, szinte izzik a levegő tőle.
Egy kezet érzek a tarkómon...határozott, kíméletlen, szigorú kéz.......jól esik ahogyan hozzám ér,beleremegek a mozdulatba, soha nem akarom, hogy elengedje........de lesiklik rólam, már a kerek csípőmet simogatja, a popsim felé haladva. lassan peregnek rólam az izzadtságcseppek...egy rakoncátlanul az orromon szánkázik, ahogyan a számhoz ér, érzem amint marja a sós lé. -Felkészültél! .....mától kizárólagos jogot formálok rád. A rabszolganőmmé teszlek, élethosszigtartó jog ez...felelősséggel tartozom érted, ha már nem tartok is rád igényt, kényelmesen élhetsz majd...de sohatöbbé más ffié nem leszel,megvettem a testedet a lelkedet, és nem engedem ki a kezemből.
Ekkor kezébe vette a billognyomót és a szeméremdombomra sütötte bélyegét. Hihetetlen , töredezett sikítás szakadt ki a torkomból a zabla ellenére is ,amint az izzó fém a bőrömbe vájódott......érzetem az égett hús szagát, vmi nagyon távoli fájdalmat, az elmém égett a bőrömmel együtt, egy idő után már csak néma sikoly hagyta el az ajkaimat.....félájultan szabadítottak meg a bilincseimtől, szíjaimtól. Gazdám az ölébe vett, és úgy vitt magával egy sosem látott épületszárnyba. Nem éreztem semmit, néha ahogy haladtunk félig ki -kinyíltak a szemeim, de szinte azonnal be is záródtak....félhomály ült mindenen, különös örömmelteli zsibbadtsággal a testemben, lelkemben, szívemben.