Petike története 1
2012. 04. 15. 19:35 | Megjelent: 1701x
Pénteken este, hat előtt két perccel megszólalt a kaputelefon. Úgy látszik, Peti a múlt heti kemény fenekelésből megtanulta, hogy időben kell érkeznie - gondoltam, majd megnyomtam a gombot, ami a kaput nyitja. Mikor felért, beengedtem az ajtón. Amint belépett a szobába elkezdett vetkőzni. Az volt ugyansi a megállapodásunk, hogy ha más utasítást nem kap, akkor rögtön érkezés után alsónadrágra kell vetkőznie. Ha erről a szabályról megfeledkezett, azért természetesen büntetés járt. De szerencsére az elmúlt hónapkban sikerült annyira megnevelni, hogy ezt már ne felejtse el. A ruhadarabokat szép lassan, egyeséve, szinte vetkőzőshow szerűen vette le magáról. Bármennyiszer is volt már nálam, még mindig nem tudtam betelni a gondolattal, hogy egy 20 éves, szép arcú, szőke hajú, világosbarna szemű srác odaadóan követi az utasításaimat. Amikor az ingét már végig kigombolta, és látszott a szőrtelen, enyhén izmos felsőteste, én máris teljesen fel voltam izgulva. Ezután már csak az alsónadrág maradt rajta. Ezt szerettem én lehúzni róla, illetve néha az együttlétek első részében le sem került, hiszen a testének többir részével is szerettem foglalkozni, és amíg Peti nálam volt addig a farkához úgy is csak az én engedélyemmel érhetett hozzá. Most azonban nem akartam ezzel is várni, ezrét rászóltam, hogy vegye le az alsót is és így már teljesen meztelenül feküdjön fel hanyattfekve az ágyra. A kezeit és a lábait az ágy végéhez kötöztem, majd feltettem a szokásos kérdést:
- Na Petike, a múlt hét óta hányszor verted ki magadnak?
- Négyszer. - Tudtam, hogy igazat mond, mert már alávetettem néhányszor kínvallatásnak, amikor gyanúsan kevés orgazmust vallotta be, tehát már nem mert hazudni.
- És hány volt megengedve?
- Csak egy… Tudom, gyenge vagyok. Büntess meg, kérlek, megérdemlem!
Alig vártam, hogy ez a mondat elhangozzon, és nem is késlekedtem. Fogtam Peti herezacskóját és a golyóit megemelve, azok alatt szorosan átkötöztem egy madzaggal, a madzagot pedig egy, a plafonból lógó kampóhoz kötöttem, így Peti golyói felfelé húzódtak. A kampó nagyjából Peti mellkasa felett volt, ide még egy gyertyát is kötöttem, aminek mindkét végén volt kanóc, és ezeket meg is gyújtottam. Az elkötözött herék húzódása és a gyertyákból szép lassan csöpögő viasz talán már önmagában is elég bünntetés lett volna, de nem értem be ennyivel. Egy vonalzóval elkezdtem ütögetni először gyengéden, majd egyre erősebben Peti golyóit. A fájdalomtól persze ficánkolni próbált - már amennyire a kötelek engedték - és ezáltal a kampóra kötött gyertyát is mozgásba hozta, amiből így egyre változatosabb helyekre csöpgött a viasz.
- Könyörgöm ezt ne, ez így nagyon fáj! - kérlelt Peti.
- Te mondtad, hogy büntesselek meg, mert megérdemled, akkor most csak tűrj. Nem kellett volna annyiszor engedély nélkül kiverni magadnak, akkor most nem kéne ennyit szenvedned.
- De ne, nem bírooom… - mondta Peti sírva, miközben a heréjére mért ütéseim egyre erősödtek.
- Nem szeretem, ha ennyit jajgatsz - mondtam, és elhallgattatam egy szájpecket rakva a szájába. Majd visszatértem a heréihez, amiket megint elkezdtem ütögetni először gyengéden, majd egyre erősebben.
Mikor úgy láttam, hogy Peti kellően meg van már büntetve és a gyertya is csaknem teljesen elégett, elkezdtem játszani a már régóta ágaskodó farkával. Persze csak szép lassan, mert néha még megálltam, és ismét a golyóit ütögettem, de végül hagytam, hogy elélvezzen.
- Most pendig én jövök - mondtam, és az ágyra térdelve, Peti felsőtestét a két lábam közé véve a farkam a szájába nyomtam, ahonnan persze kivettem előtte a szájpecket. Peti pedig engedelmesen, azö összes spermát lenyelve leszopott, amitől hatalmasat élveztem, hiszen a szenvedésének látványától már rendesen fel voltam izgulva.
- Ugye most tudod mi következik?
- Meg kell ennem a saját spermámat is.
- Így van.
Fogtam és a hasáról elkezdtem kis adagokban feltörölni a spermáját, amit az ujjamról lenyalattam vele. Ezzel eltelt némi idő, mert a viasz közül nem volt könnyű az összes spermát kiválogatni. Végül eloldoztam Petit az ágytól, aki addigra már teljesen ki volt merülve, majd így szóltam hozzá.
- A büntetésed további része, hogy a jövő heti találkozásunkig egy orgazmus sem engedélyezek. Szerinted ki fogod bírni?
- Igyekszem majd, de tudod, hogy gyenge vagyok… és általában rászolgálok a büntetésre.
- Nos, én tudom, hogy ki fogod bírni. Ugyanis nem lesz más választásod: megjött az erényöv, amit rendeltünk neked az interneten. Itt van, menj ki a fürdőbe, mosakodj le, és tedd föl magadra. Van rá tíz perced. Ha tovább tart, nagyon megbánod!
Láttam, hogy rémület fut át Peti arcán:
- Biztos, hogy ezt nekem…?
- Biztos! Nem azért adtunk ki rá ennyi pénzt, hogy elrakjuk a fiókba; és siess mert már csak kilenc perced maradt.
Peti pontosan kilenc perc múlva megmosakodva és persze meztelenül visszaérkezett a szobába, csak az erényöv volt rajta. Ellenőriztem, hogy a lakatot rendesen rázárta-e, de szerencséjére igen. A kulcsot természetesen már Peti érkezése előtt jól eldugtam.
- Jól van, ezentúl az lesz a szabály, hogy egy héten egyszer, mikor itt vagy nálam, lekerül rólad az erényöv. - mondtam, majd elmentem én is zuhanyozni. Aztán lefeküdtünk és Petivel egymást átölelve aludtunk. Reggel pedig kipihenten elindultunk a dolgunkra. És bár eddig is rendszeresen találkoztunk, mostmár az erényöv is garantálta, hogy Peti jövő pénteken is jönni fog.
Hozzászólások (1)