Nagyszombat

Istennőm ma fotózás fényében ragyog. Nyirkos pince ölén lencsék glóriája.
Mostanában rézkeretes ágyon kínoz, hatalma feszít ki, nem bilincsei.

Nekem ma kezemre fókuszált a fény, véres sebben csillanó műszerek, szökésben lévő élet sápadt szövete finom csipeszemben.
- Rosszkedvűnek látlak, nem vagy te ilyen...,-Madame Keller kórlapot pakol, mosolyában hologram a gyönyörű fiatal lány képe, amit csak ő láthatott.
- Felborult a szerda-szombat isteni rendje. Egy hétig nem láthatom. Felborult a világ.

Rézkeretes ágyon kínoz szörnyű eszközökkel, mellettem ül, csípőnk összefeszül:
- A bouillabaisse receptje érdekel! Megígértem a kínvallatást.
Durva csipeszek rágják mellbimbóimat, vékony láncon vékony, kegyetlen ujja feszül. Fáj nagyon, nem vártam volna, hogy ennyire. Mondhatnám persze:
- Sziklahal...ördöghal... languszta...,- de ha mondom, feláll, hogy másképp tortúrázzon, csípőnk szétválik, mint kikötőbe ért karcsú uszály és böhöm tolóhajó.
Szabad jobb karommal combját ölelem, nem engedem még kínok kövével rakott, mégis könnyű kis uszályomat.

Százhetven kilométer a telefonzsinór.
- Jaj, szolgácskám, nagyon fáradt vagyok! Küldök képet, amint lehet.-
Siker és boldogság. Hangja nyári nap fénye az áprilisi őszben.

Lépvarrat jól tart, két rétegben zárjuk a hasat. Szürke, tompa rutin-siker: sírnom kell, annyira hiányzik.
- You are always on my mind,- Pet Shop Boys a hátsó ülésen, hazafelé;- you are always on my mind.
Idióta dalban kurva nagy igazság, rongyos falvédő, zanzásított szerelmi líra; félúton ez is hat a szemekre, mint konyhagőzben a hagyma.

Ez most játék valóban: kegyetlen ostor tépi szét véresre karmolt hátam egy receptért!
- Póréhagyma...narancshéj...sáfrány...
Rettentő kínokban főbenjáró bűnt kéne bevallani: rabszolga-lázadás tervét, kereszten vonagló gyönyörű Úrnő perverz abszurditását.
Nálánál idősb fiak feledésbe hantolt feledhetetlen latorkodását.
Kínzáskor lelkem kifordult zsákjából halak, zöldségek potyognak; mikor s milyen vallatásban fogom felöklendezni gyermekem bűneit?
Istennőm lába előtt vergődő én, Ábrahám.

Bent gyertyafény, húsvéti sós kalács, sonka, bor. Kint fekete zápor, kutyám sírja felette virágzó cseresznyefa hózuhatagában. Mentem volna vele póráz nélkül, mint mindig a parton tovább, mennybéli sétányok felé. De nem: Istennőm szerelmem láncaira fűzött, gyönyörű szavak arany hálójába font. Aznap elmaradt a kínzás.

Szemem lehunyva látom gyertyalángon át: már alszik sikerben sarjadt, boldog fáradtságában. Álmát meg nem zavarva csókolgatom bársony talpait. Ágya felett bolgár ikon pravoszláv szentje fohászkodik:
- Bozse moj! Bozse moj!

Még vannak be nem gyógyult sebek, ingem hátán vérem makulái.

Nagyon hiányzol.
Távolléted megölt.
Nélküled nincs Feltámadás.