Pygmalion effect

Dominám gyönyörű így is, felhúzva csuklóinál fogva a haránt gerendára, általam szerkesztett hurkon, csigán; pokoli kín oly mód függeni, hogy az imádott talpacskák húsz centivel a parketta felett lebegnek, de lehet, hogy csak az én száz kilómmal kín, negyvennel csekélyebb gyötrelem, nem is akarom ám, hogy nagyon szenvedjen pusztítóvá erjedt szerelmem sárkányindulatában, szeme bekötve fátyolos selyemmel, nehogy tekintetével megölje szándékomat, ami arra irányul persze, hogy száz korbácsolás után, kegyelmi kérvény gyanánt elnyerjem a Domina Csókját!

Nem így képzeltem, nem így akartam, gyönyörű Istennő, ezért csókolgatom most is lábacskáidat húsz centivel a parketta felett.

Az én csülkömre csüggeteg helyzetemben szöges satut préselt áldott kis kezed, ha a szögek mély talpi idegeket nyomtak, mintha cápa rágódna rajtam, egyszer vér is serkent közben, de az a kínpadon történt.

Telefonok elnémítva mind, megölöm, aki megzavar szenvedésünk misztériumában, van erre karcsú Kínzókirálynőm kezébe illő karcsú szamuráj-penge, eddig három ízben végeztettem ki általa(d) lefejezés formájában.

Jutalmul vártam a Domina Csókját, ezért még sokat kell szenvednem , mondta, kínzókeréken összetört testem lába elé vonszolva, könyörögve vártam kegyet, jutalmat, nyolcadik hónapja kínoz fényes gyönyörűségben, talán kilenc hónap itt is a vajúdás: tiszavirágnyi érintés születik vagy lélekforrasztó örökös bélyeg?
Szívemet préselte szöges satujába, ezért mondom, hogy szenvedünk, de nem szenvednem, kínoznom kell az ezerszer könyörgött csókért, meggyötört szívem kegyetlen megtaposta, mert tudja: erre képtelen vagyok és ha képtelen vagyok, elvesztem örökre az életadó csók álmait.

Reverz Piétaként ölelem az imádott Korpusz lábait, könnyem, nyálam búvópatakként fénylik ujjai bársonyos árkában.

Korbácsai közt válogatok, rajtam már eljárt mind sátánkeringőt, pokoli polkát, véres matador tangót, a hunting whip pedig megölt. Öntudatlan kan sikolyok után tudatvesztés, rövidke halál, felülről látlak, mint az halálközeli élményből tudható: jobbodban a kínok bőrviperája, bal kezed hátamra simul, "nem akarsz inkább vallani, szolgácskám?" Hűvös tenyered újraéleszt.
Válogatok, mintha meg bírnám tenni.
Válogatok, nem bírom megtenni.

Dominám mezítelen lóg a kötélen, egy lépés a gardrób, ajtaját feltépve szólítom vállfák keresztjén megfeszült ruháit, illatukat mámorig szíva, mintha ázsiai álmok füstölőiből eredne, templomok, bordélyok fűszerkeveréke.
Hátához illesztem Macskanő mezét, majd arcomra hajtogatva azt kettéhasít a kín és a kéj: vallató szavak jege, láncra vert vágyam máglyamelege.
Lábad elé hullik fekete jelmezed, édes Boszorkány, talpad alatt égő hasábok fényes szenesedése.

Gerincén csepp verejték gyöngye, mielőtt eltűnik a Gyönyörök Völgyében, szomjas nyelvem nedvesítem vele.

Ó, Gothic Princess varázslóruhája! Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz, lebegtél benne földre szegezett testem felett, nehéz királykékben könnyű kínzásra ítéltél, hasítékából villanó lábad alatt lánctalan feszített meg varázserőd könnyed mágiája.

Teli még a szekrény, a legszebb fűzőt óvatosan ráadom, lábaira húzom a legdominább csizmát, annak sarka a parketta felett öt centire van; körbejárlak , mint Pygmalion az ő életre kelt szobrát, talapzata öt centi űr a sarkaid alatt. Nyirkos homlokodra csókot illesztvén önelégült mester köszönti a múzsát, kit maga teremtett nyolc hónap gyönyörűségben: talpad ha arcomra nyomtad, koponyámba szorult a zanza világ, lábujjaid gyönyöröd pánsípjává lettek, megkorbácsolt, vén faun sóhajt sóhajodban.

Felhúztam csuklóinál fogva, hogy kegyelmi zálogként kizsaroljam csókját.
Rabszolga-létem börtönfedele összeroppant a megtűrt szerelem sziklás nehezében.

Őrület múltán sajgó józanodás: ágyra fektetve csókolom csuklóid kötelek rágta lángvörös árkait.

Kendőd levettem, lehunyt szemed katedrálisában esztelen bűnöm árva pislákolása.
Pygmalion szobra összetört, magamat öltem meg benne. Halom porrá lettem csizmáid alatt.

Istennőm, könyörülj!
Nem, nincs feloldozás...