A bizalom

Leülünk csendben, tisztázzuk a szót,

Elhagyjuk végleg a kinti valót.

A néma bizalom vezet minket át,

Így lépjük át majd az éjszaka kapuját.

Sötét kendő hull a fénylő szemedre,

Nem látsz most rá a formálódó rendre.

Várja a bőröd a borzongató csodát,

Minden halk léptem a mélybe navigál.

Kattan a béklyó, fém feszül a csuklón,

Elindulsz végleg a tehetetlen úton.

Nincs több döntés, és nincsen felelősség,

A megadásod a legfényesebb szentség.

Tollpihe vibrál, hűvös penge érint,

Játszom a testeddel vágyaink szerint.

Forró és fagyos ingerek a bőrön,

Édesen csábít a választott börtön.

Csattan az ostor, a ritmus most mélyül,

A kezdeti fájdalom kéjelegve szépül.

A tested a csapások súlyától reszket,

Míg a józan ész a ködbe veszhet.

Vége a harcnak, a lánc lassan enged,

Puha takaróval takarom be tested.

Átölel karom, míg megnyugszik a lábad,

S a csendes biztonság védelmet ad nálad.