kiküldetés után

Egy hosszú és fárasztó, munkával és stresszel zsúfolt hét végén kollégám, aki beosztottam is egyben, odalépett hozzám az irodaház liftjében, a falhoz szorítva emlékeztetett rá, hogy legutóbbi találkozásunkkor rólam készített (tudtam: igen kmpromittáló) képeit képeit szeretné nekem megmutatni a hétvégén, de ha nem érek rá, akkor felteszi a vállalati szerverre, hadd nézzenek a munkatársak meztelenül, bilincsekbe verve...

Ezek után természetesen nem volt más választásom, pénteken délután egy vállalati összejövetelre hivatkozva beültem kocsijába, ahol rögtön hátrabilincselte kezem, szememre egy nagy, belülről ragtapasszal leragasztott napszemöveget tett, majd így bekötött a biztonsági övvel.

Viszonylag röviden autóztunk, szemem sarkából próbáltam megállapítani, merre járunk, annyit meg is tudtam állapítani, valahová Zsámbék felé megyünk. Beszélgetés nemigen volt útközben, néhány erős csípést kaptam combomba, közben halkaln duruzsolt a rádió... izgultam, ideges és bizonytalan voltam, nem tudtam, mi vár rám.

Így telt az idő a kocsiban, majd földútra fordultunk, lassan mentünk pár percig. Barátom hamarosan kiszállt, én nem tudtam, kezem hátul volt összebilincselve, de nem is kellett, mert hallottam, amint egy kaput nyit, majd betolattunk egy szűk kocsibeállóba.



A leragasztott napszemöveg mellett is láttam, hogy egy pincesortól picit távolabb álló présház előtt állunk. Kollégám színpadias mozdulattal kintárta a kocsi ajtaját és így szólt:
- parancsolj főnök, megérkeztünk, fáradj be!

De mielőtt kikászálódtam volna, szorosan a nyakamba tekert egy elég vastg láncot, lakattal gyorsan lezárta, a lánc másik végét pedig kifeszítve bokáimra tekerte és oda is egy lakatot rakott.

így ülő helyzetből csak nagyon meggörnyedve tudtam kikecmeregni az autóból, nagy óvatosan kászálódtam kifele (alig láttam és kezem is szorosan hátra volt bilincselve), de máris erősen megragadta a karom és betaszigált a közvetlen előttem álló erős faajtón, amely a házba vezetett. A kis házikó egy belépőből, felszerelt egyszerű konyhasarokból és egy kényelmes szobából állt, de ezekre csak egy pillantást vethettem, mert a számomra kijelölt út egy kis, hátra vezető folyosó volt, végén pinceajtóval.

Ez előtt meg kellett állnom, összeláncolt kezem hátul felhúzta és a bilincsem valamilyen láncra akasztotta, melyet nem láttam bejövetelemkor. Így előre hajolva, felkötve, teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem.

A folytatás nem is maradt el, a szájamba egy zablát kaptam, beszélni ezután már nem tudtam, barátom lehúzta cipőm, zoknim, nadrágom (alsónadrágom is), bokámat pillantra eloldotta a lehúzáshoz, de utána rögön visszalakatolta. Ezután elégedetten levette rólam a napszemüveget és elkezdte felsőruháim is lerángatni rólam. Próbáltam nyögve kérdezni, mit tervez velem (elfogott a félelem is), de csak nevetett, fájdalmasan hajamba markolva felemelte fejem és így szólt:
- azt teszek veled, amit akarok!
Ez sajnos így is volt, bokám szorosan összeláncolva, kezem hátul összebilincselve és felkötve valóban nem tette lehetővé az ellenkezést. Így tűrnöm kellett, hogy ingem, trikóm áthúzza fejemen, majd nyakamom lévő láncon is áthúzta ruháim..

Ezután zacskóm következett, lakatot szorított rá (közben többször be is jól csípte bőtömet), a lakatra ismét láncot, melyet szorosan a pinceajtó kilincsére tekert. Ekkor megoldotta kezemen a bilincset, hogy lehúzhassa ingem-trikóm. Természetsen próbáltam ellenállni, de nyakamon előre, zacskómon felfelé húzott a lánc, így csak annyit értem el, hogy kaptam néhány jó nagy pofont a képemre és pár ütést a fenekemre, amelyektől megjuhászodtam és csndben tűrtem, hoyg ismét összebilincselje kezem, immár elől, de a nyakamról a lábamhoz vezető láncot a csuklómon lévő lakaton keresztül vezette, így kezem mozgása még korlátozottabbá vált, de így is egész megváltásnak tűnt az eddigi, hosszú ideig hátrafeszített helyzet után.

Ezután kinyitotta pinceajtót, ahová a félelemtől és a hidegtől borzongva léptem, illetve bokaláncaim miatt inkább tipegtem be előregörnyeszettt testhelyzetemben. Egy hosszabb, sötét folyosón álltam, oldalt üres boroshordók, az egyik sarokban asztal 2 lócával, kellemes, kicsit népies hangulat. De nem telepedtünk le, hanem egy keresztben nyíló, szűk kis átjárón egy az előzővel párhuzamos és hasonló méretű, de kijárattal nem rendelkező pincébe, annak is a közepébe jutottunk.

Ez korábban nyílván önálló pince volt, de kívűl elfalazták valamikor. Balra a boltívek vége ráccsal le volt választva, amolyan ketrec-formában, belül éppen elfér deszkalap, mely priccsként szolgál, a hátsó falnál alul és felül a falba épített nagy vaskarikákkal. Az egész elől pokróccal eltakarható ráccsos ajtóval.

Ezen lökött be barátom, de inkább már gazdám, hiszen teljesen ki voltam szolgáltatva neki. Lekuporodtam a deszkalapra, nagyon fáztam és teljesen bizonytalan voltam. A zacskómom lévő lánc végét egy, a magasban lévő karikára akasztotta, így csak a sarokban, földön tudtam kuporogni (leakasztani nem tudtam, mivel összebilincselt kezem csak föl-le tudtam csúsztatni a nyakam és a bokám között lévő láncon.

Szerencsére gazdám közben egy hősugárzót hozott, amit a rácson kívülről felém irányított, így elviselhetőbb lett a hideg, de egyik oldalról forróság, másik oldalról hideg jött rám, forognom kellett, ami sok kényelmetlenséggel és lánccsörgéssel járt.

Közben próbáltam felmérni a pince többi részét is, elborzadva láttam, hogy a másik végében a falban vaskarikák, kaloda, deres és hasonló dolgok állnak, nyilván nem véletlenül...

Aggódva nézegettem kifelé, ekkor újdonsült gazdám egy pokrócot húzott ketrecem elé, így kicsi temperáltabb lett a hőmérséklet, ám teljes sötétségbe kerültem. Mivel a zabla még mindig a lassan teljesen elgémberedő számban volt, csak nyögdécselni tudtam, de senki sem törődött velem... persze a föld alatt akár ordíthattam volna, senki sem hallotta volna meg... elvesztettem az időérzékem, úgy tűnt, nagyon sokáig voltam összeláncolva és a sötétben magamra hagyva...

Megváltásnak tűnt, mikor egykori beosztottam, immár uram ismét megjelent, majd ketrecemből a szemközti falon levő erős karikákhoz vezetett, ahol széles terpeszben térdelve, kezem a magasba emelve fellógatott, combom feszült, térdemről a bőr lejött folyamatosan szétcsúszkáló lábaim miatt. Ellenálásra megláncolt, elgémberedett, fájó tagjaimmal nem is gondolhattam, engedelmesen tűrtem mindent, csak nyögni és időnként jajgatni tudtam. Gazdám szorosan bekötötte szemem, így nemláthattam, honnan jön az újabb és újabb csapás, ütés - ezek aztán a legváratlanabb helyekről érkeztek is.

Gazdám ezt ngyon élvezte, biztatott:
- gyerünk kicsi főnök, mutasd meg, te is tudsz szenvedni! Eddig másokat gyötörtél, most te vagy soron! És vert és ütött a pálcával fájdalmasan.

Szembekötve, pálcával váratlanul és kiszámítathatlanul csípős-fájdalmas ütések, mellbimbómra és zacskómra csipeszek, ezeken súlyok egészen az elviselhetőség határáig - de szólni nem, csak nyögn és vonaglani tudtam - gazdám legnagyobb elégedettségére. A csipeszeket szorongatta, húzogatta, minden módon igyekezett fájdalmat okozni, szemmel láthatóan nagyon élvezte, ahogy tehetetlenül vonaglottam a lába előtt.

Egy idő után megelégelte a kínzásom, közvetlenül elém állt és rámparancsolt, kényeztesem a farkát.
- szivattál, szopattál már elég beosztottad, próbáld ki te is!

Mivel látta, már alig tudtam terpeszben térdelni, leoldott a karikákról (ekkor végtelen hálát éreztem iránta, bármit meg is tettem volna, hogy előző helyzetemből kiszbadulhassak), odavezetett a dereshez, hason ráfektetett és nyakam-csuklóm-derekam-bokám ehhez rögzítette. Közben egy pillanatra sem oldotta el láncaim, semmi esélyem sem lett volna bármilyen ellenállásra.

-Na, most megpihenhetsz kicsit! - mondta, de ezzel egyidejűleg egy szíjjal ütni kezdte fenekem, hátam, így nem sok relaxálás lett belőle... először kisebbeket, utána egyre nagyobbakat csapott rám, cak úgy csattogott! Amikor már nagyon vonaglottam, letette a szíjat, kivette a zablát szájamból (ó, micsoda megkönnyebbülés volt!), szorosan eléám ült a deresre és rámparancsolt, vegyem a számba golyóit, szopogassam, csókolgassam, kényeztessem.

Igyekeztem mindenben kedvére tenni, egyre hangosabban lihegett, szorította fejem, majd erősen kilövelve arcomba élvezett...

Lassan felállt, eloldozott a deresről, de egyetlen láncomat sem vette le, visszavezetett a pince túlsó végén álló ketrecembe, zacskóm az előzőekhez hasonló módon kikötötte, rámzárta az ajtót és ismét magamra hagyott.

A teljes földalatti sötétségben az időről mit sem tudva vártam, mikor tér vissza.

Ez be is következett -bár érzésem szerint egy örökkévalóság telt el közben- ismételten kivezetett ketrecemből, most függőleges helyzetben, kezem felhúzva a magasba, összebilincselt lábamon ágaskodva. Nem szólt, nem tett semmit, leült újságot olvasni. Egy idő után kérlelni kezdtem, engedjen el, fejezzük be, de hasztalan, sőt megdühödött, de láttam, visszafogta magát, ivott egy sört és átment az első pincébe, hallottam, amint megágyaz magának az asztalon, majd elcsendesedett. Én ottmaradtam lógva, (nekem) nagyon hosszú ideig. Próbáltam megosztani testsúlyom lábaim között, kapaszkodni a kezem felhúzó láncba, de csak ideig-óráig sikerült, a kimerültség nem engedett lazítást, szenvedésem egyre fokozódott, miközben pihenni sem tudtam, nemhogy aludni.

Hosszú-hosszú idő után ismét előjött uram és leoldott felfüggesztett helyzeteből, én mint a rongy estem össze lába elé... amely szemmel láthatóan nagy elégedettséggel töltötte el.
- na, mi van, egy kis túlóra is így kikészített?

Könyörögtem, engedjen szabadon, senkinek sem szólok, csak kegyelmezzen. Ezen jót nevetett és azt mondta:
- ha akarom, sosem mész ki innen, senki nem tudja, hogy velem jöttél, itt senki sem fog keresni. rabszolgám, saját akarat nélküli tulajdonom vagy, azt csinálok veled, amit akarok, még az életed is a kezemben van. Ha nem vagy engedelmes, a büntetéseken kívül sem enni, sem inni nem kapsz, majd meglátjuk, meddig bírod.

Elborzadtam, rettenetesen megijedtem és mindenben engedelmességet ígértem neki. Ez tetszett, láttam, de rajtam nem segített, sőt kínzásomra újabb eszközök kerültek elő. Lábláncaim megoldotta és egy kb egyméteres terpesztőrúd két végére lakatolta, a rúd közepén lévő kaikát zacskómhoz láncolta, csak térdben megroggyantva tudtam állni, különben elviselhetetlenül szorította zacskómat a lánc. Kezemel ugyanez történt, ezen a rúdon is volt középen egy plusz karika, az a nyakamhoz lakatolódott. így holtfáradtan roggyantva szétterpesztett lábbal, nyakamhoz feszített kézzel álltam mindenben parancsolóm előtt.

Letérdeltetett, ismét kényeztetést rendelt és ém a számmal minden tőlem telhetőt megtettem... iparkodásomnak meg is lett az eredménye, ismét arcomba, hajamra élvezett...

Ezután belökött ketrecembe, egy tálban pörköltet és galuskát tett elém, amit szétterpesztve, a földön térdelve, mint egy kutya kellett megennem - de nagyon éhes lévén, hamar végeztem vele.
Persze elképzelhető, hogyan néztem ki utána... Vizet ugyanígy kaptam, az összkomfortot még egy vödör kéápvislte, az volt a wc.

Evés után így kifeszítve is gyorsan elaludtam, de hamarosan dideregve felébredtem. gazdám is észrevette, ismét kivezetett ketrecemből, ahogy voltam szétterpesztve a deresre fektetett, de most hanyatt - és gyertyát gyújtva lassan becsöpögtette testemet, mellbimbómat, makkomat, zacskómat, hasamat, arcomat... Elgyötört és kisebesedett testem ismét vonaglott a forró csapás alatt, nyögtem, jajgattam, ziháltam.

Mivel most nem voltam a dereshez kötve, menekülni próbáltam, de hamar elestem, a földön kúsztam, de természetesen nem jutottam messzire... Engedetlenségemért nagy fenekelést kaptam, szíjjal és pálcával, hólyagos és teljesen vörös lett a fenekem. Kínjaim tetézte, hogy gazdám a verés után egy erős és durva csiszolóvásznak kötött fenekemre, mely minden mozdulatnál karmolt, mart, égetet, de gazdámnak nagyon tetszett a földön folytatott kergetőzés, így még jó ideig űzött, hajtott...

A végén ketrecembe terelt, ott a sarokban feltámasztotta fejem és ismételten hosszasan kellett kényeztetnem, csókolgatnom, szopogatnom... az eredmény nem maradt el, ismét arcomba, szemembe spriccelt...

Miután kielégült, zacskóm ismét felkötötte a magasba, én pedig holtfáradtan, fájó tagokkal a sarokbban kuporogva álomba merültem.

Arra ébredtem, hogy gazdám benyit ketrecembe, teljesen normális és szokott hangon azt mondja:
- szombat délután van, mennünk kell, vége a céges partinak! hazafelé menet majd megbeszéljük a folytatást!

Eloldozott láncaimból, kivezetett a pincéből (de én elgémberedett, sajgó tagjaimmal alig bírtam követni), fenn odadta ruháim és egy kis mosdósarokra mutatott:
- tedd rendbe magad!

Gyorsan megmosakodtam, felöltöztem, közben azon gondolkoztam, mit tegyek - de ezen nem sokat kellett elmélkednem, mert mikor újra "civilként" előbukkantam a mosdósarokból, az asztalon a laptopon megkínzatásom felvett képei mentek vetítésen... Majd elsüllyedtem szégyenemben és kiszolgáltatottságomban.

- Hát csak gondold meg, mit teszel, mit mondasz, mit mesélsz! mondta kollégám, mindenesetre hazafelé megbeszéljük a fizetésemelésem!