Bugyik, bajok, barackmagok 14. – Párban a pácban

Már az ajtó előtt hallom a kiabálást. Bántó, sértő, durva mondatok. Odabent forr a levegő. Lilácska és Nóri ott állnak egymással szemeben, mint két támadásra kész, dühös harci kakas. Az arcuk vörösen lángol, a tekintetük szikrákat szór. Kígyót-békát ordítanak egymásra, mintha most robbanna ki belőlük minden sérelem.

Azonnal közéjük, lépek és kétfelé tolom őket.

– Lányok, elég! – csattan fel a hangom. – Észnél vagytok? Mit műveltek?

A veszekedés azonnal leáll, de a szemük még mindig villámokat szór.

Nem kérdezem. Nem érdekel, ki kezdte és miért.

– Vetkőzzetek! Most azonnal! Semmi sem maradhat.

Mindketten tudják, mit jelent ez. Nekiállnak végrehajtani a parancsot, de még mindig ugrásra készen méregetik egymást.

– Lilácska, te ebbe a sarokba. Nóri, te oda.

Az engedelmesség átveszi az irányítást a testük felett. Mindketten beállnak a számukra kijelölt sarokba, a fal felé fordulva, nagy terpeszben, kezüket a tarkójukra téve. Egyikük sem mer hátrapillantani, nem látják egymást.

Mindkettőjüket láttam már meztelenül, de még sohasem egyszerre. Tetszik a látvány. Tekintetem hol egyikük, hol másikuk testét járja végig. Megvárom, amíg lenyugszanak.

– Lilus, veled kezdek – mondom halkan, de határozottan.

Nem kérdez semmit, csak csendben elindul a komód felé. A pálcát két kézzel veszi le, mintha súlya lenne. Megáll előttem, és a tenyerein felém nyújtja. Nem néz a szemembe, csak a padlóra.

– Széles terpesz, bokafogás – töri meg a hangom a csendet.

Lilácska megfordul, lehajol. A lábai széttartva, a tenyerei a bokáját markolják. A feszülő feneke készen áll előttem, várja az elkerülhetetlent.

Nóri a sarokban áll, háttal nekünk. Nem lát semmit, csak hallja a mozdulatokat. Hallja, ahogy a pálca sivítva szeli át a levegőt, és hallja a három éles csattanást. Ő még soha nem kapott a pálcával, de egyszer már látta, milyen nyomokat tud maga után hagyni.

– Vissza a sarokba – utasítom Lilácskát. – Nóri, te jössz!

Nem kell mondanom semmit, pontosan tudja mit kell tennie. Elém lép, és felveszi a kívánt pozíciót. A teste egyetlen tökéletes ívbe simul, és ennek az ívnek a legkitettebb pontja a megfeszülő feneke.

A pálca új eszköz a számára, de mint minden alkalommal, most is teljes kontroll alatt tartja a testét. Csak a bokáit szorosan szorító ujjai jelzik, hogy neki sem könnyű a három csapás. Mozdulatlanul várja, hogy őt is visszaküldjem a sarokba.

– Rendben, lányok – mondom halkan, de határozottan. – Ha ennyire gondotok van egymással, akkor rendezzétek le egymás közt. A pálca segíteni fog.

– Lilácska, gyere ide, te kapsz először. Nóri, kezdjed! Három ütés.

Nóri nem finomkodik. Fegyelmezett lány, és pontosan tudja, mit várok tőle. Mind a három ütése pontos és erős. Lilácska fenekén három újabb vörös hurka igazolja, hogy komolyan vette a feladatot.

– Csere – mondom.

Lilácska kezébe veszi a pálcát. Csak nézi egy pillanatig, aztán Nóri felé fordul. A mozdulatai tétovák. Az első ütése gyenge. A második sem sokkal jobb. A harmadiknál már nyilvánvaló, hogy nem akar igazán fájdalmat okozni.

– Mi van, mégsem haragszol rá eléggé? – kérdezem.

– Én voltam a hülye – néz rám könnyes szemekkel. – Ne őt büntesd érte.

A pálcát leteszi, megfordul és előre hajol. Széles terpeszben, bokafogással.

Nóri mellette áll, mint a tükörképe.

– Dehogy te – mondja. – Én voltam egy hülye picsa. Sajnálom.

– Örülök, hogy megbeszéltétek – szólok közbe. – De a büntetést nem ússzátok meg. Még 5-5 ütés. Kezdem is, ha nincs ellenvetés.

Felváltva osztom ki az ütéseket. Közben látom, ahogy az arcuk egyre gyakrabban egymás felé fordul. Már nem harag van a szemükben, hanem összetartozás. Amikor megadom az engedélyt a felegyenesedésre olyan szinkronban mozdulnak, mintha ikrek lennének.

– Mutassátok a tenyereteket – mondom halkan.

Mindkét lány kinyújtja a kezét. A tenyerükbe bőven adagolom a hűsítő, mentolos krémet – az illata máris betölti a levegőt.”

– Krémezzétek be egymást!

– Fordulj meg – mondja halkan Nóri.

– Te fordulj – feleli Lilácska zavartan.

Csak nézik egymást, kezükben a hűsítő krémmel, és egyikük sem akar első lenni.

Lilácska jön rá a megoldásra:

– Öleljük meg egymást…

Karjuk egymás köré fonódik. A testük összeér, a krémes tenyerük finoman dolgozik: lassú, mozdulatokkal simítják egymás fenekére az enyhülést.

Nórinak hirtelen eszébe jut valami:

– Most adják a moziban azt a filmet, amiről tegnap meséltem. Ha gyorsan felöltözünk, még elérjük. Van kedved?

– Ezzel a fenékkel akarsz két órát végigülni? – kacag fel Lilácska, és közben sietősen húzza magára a bugyiját.

(folyt. köv.)

A „Bugyik, bajok, barackmagok” sorozatban rövidesen megjelenik:

15.) Jé, ez nem J!

16.) A megértett szimbólum

17.) Átitatva