Vyrmoraak 2. – Az első próba

A hajnal első fényei még alig érték el a hegycsúcsokat, amikor két fiatal sárkány emelkedett a levegőbe. A hideg, tiszta reggeli szél végigsimított a pikkelyeiken, a világ alattuk lassan zsugorodni kezdett.

Vyrmoraak volt az első, aki elrugaszkodott a sziklaperemről. Azúrkék pikkelyei halványan csillogtak a felkelő nap fényében, szárnyai szélesen feszültek ki, és apró jégkristályok szóródtak le róluk.

Selwyne követte. Rubinvörös pikkelyei úgy ragyogtak, mintha a nap maga költözött volna a testébe. A szárnyai alatt a levegő felizzott, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha lángnyelvek táncolnának a repülése nyomában.

A két fiatal sárkány spirálban emelkedett egyre magasabbra. A hegyek eltűntek alattuk, a fák zöldje összefolyt, a folyók ezüstszalagként kanyarogtak a távolban. A levegő egyre ritkább lett, a szél egyre élesebb, de egyikük sem lassított.

Ez volt az ő játékuk. Az ő titkos versenyük. Az ő szerelmük nyelve.

Selwyne előreszökkent, szárnyai alatt vörös fény villant. Vyrmoraak utána tört, a hideg, kék örvényeket húzva maga után.

Egyre magasabbra emelkedtek. Olyan magasságba, ahol a levegő már nem akarta megtartani őket. Olyan magasságba, ahol a sárkánytüdő is küzdött minden lélegzetért.

Selwyne megállt, Vyrmoraak mellé siklott, és a két sárkány egy pillanatra egymásra nézett. Szárnyaikat egymás köré fonták, és hagyták, hogy a gravitáció elragadja őket.

A zuhanás egyre gyorsabbá vált. Vad volt, szédítő, szabadsággal teli. A szél süvített a fülük mellett, a felhők szétnyíltak körülöttük. A két fiatal sárkány játékosan harapdálta egymás nyakát, vállát, szárnyát. A fák koronája egyre közeledett. A zuhanás sebessége már-már őrült volt. És amikor már csak néhány szárnycsapásnyi távolságra voltak a földtől, egyszerre engedték el egymást.

Selwyne balra tört ki, Vyrmoraak jobbra. A két sárkány szélesen terpesztette ki a szárnyait, és a levegő hirtelen megtartotta őket. A zuhanásból sima, elegáns vitorlázás lett. Egymás mellé siklottak. A fák fölött suhantak, szárnyuk hegye néha összeért.

Aztán egy mély, öreg hang hasított végig a völgyön:

„Vyrmoraak. Selwyne! A barlanghoz!”

A két fiatal sárkány egyszerre torpant meg a levegőben. Ha Nhyros hív, akkor a játék véget ért. Lassan a hang irányába fordultak, és megindultak a mester barlangja felé.

***

Bár minden sárkány hordoz magában valamennyi természetes mágiát, az igazi mágus még köztük is ritkaságnak számít. Nhyros ezen kevesek egyike volt. Hosszú évszázadok során számtalan sárkány áhította, hogy a tanítványává válhasson, ám a legöregebbek sem emlékeztek rá, hogy valaha is érdemesnek tartott volna bárkit arra, hogy beavassa mestersége titkaiba.

Éppen ezért keltett akkora megdöbbenést, amikor néhány évvel ezelőtt egyszerűen megjelent Selwyne és Vyrmoraak előtt. Nem mondott hosszú beszédet, nem adott magyarázatot. Csak végigmérte őket azzal a hideg, ezüstös tekintetével, majd ennyit szólt: „Gyertek!” És ők mentek. Mert Nhyrosnak nem lehetett nemet mondani.

A két fiatal sárkány földet ért. Nhyros előlépett a barlang a félhomályából. Nem szólt azonnal, – Nhyros sosem sietett.

– Eljött az idő – szólalt meg végül. – Az eddig gyakorolt varázslatokhoz én kölcsönöztem nektek a mágiámból. Mostantól ideje, hogy magatoknak szerezzétek meg.

A két tanítvány egymásra nézett. Nem gondolták, hogy ilyen hamar eljön ez a pillanat.

– Mint tudjátok, a mágiának mindig ára van. Mindig áldozatot követel. Van aki a vérével fizet érte, van aki a fizikai erejével, van aki a napjai számával, és volt már olyan is, aki az ép elméjét áldozta fel a mágiáért. Mindegyik áldozattal más-más mágiát tudtok magatokba szívni, mindegyikkel más varázslatokat tudtok megvalósítani.

– És melyiket ajánlod nekünk? – kérdezett rá Selwyne?

– Én csak egyfajtát ismerek behatóan, csak erre tudlak tanítani benneteket. A mi mágiánk a spankomágia, a torturomágiák egy ritka ága. A torturomágiához a szükséges energiát emberi lények megkínzásából lehet megszerezni. A spankomágia esetén kizárólag fenekelésből.

– Szóval emberi lényeket kell elfenekelnünk, hogy varázsolni tudjunk?

– Pontosan. De vannak szabályok, és vannak ajánlások, amiket érdemes betartanotok. Az embereket sárkányként kell elrabolnotok, de a fenekelésükhöz emberi alakot kell felvennetek. Minél keményebben fenekelitek el őket, annál több mágiát tudtok magatokba szívni. A nőstény sárkányoknak férfiakat, a hím sárkányoknak nőket kell rabolniuk. Javaslom, hogy mindig ereje teljében lévő példányokat válasszatok, azok jobban bírják, mint a fiatalok, vagy a satnyák és az idősek. Ha vigyáztok rájuk, felgyógyítjátok, és ajándékkal megrakodva viszitek haza őket, akkor jó híretek lehet, és kevésbé fognak vadászni rátok. Ennek ellenére is érdemes váltogatni, honnan ragadtok el embereket, egy faluba se térjetek vissza 10 évnél gyakrabban.

– Mikor kell indulnunk? – érdeklődött Vyrmoraak.

– Este induljatok, amikor a földekről hazafelé tartanak. A leszálló sötétben nem látják majd, merre mentek. Természetesen soha ne egyenesen repüljetek a célhoz, és hazafelé se egyenes vonalban gyertek.

A két fiatal sárkány feszült csendben állt a mester előtt.

– Emlékezzetek arra, amit tanultatok. A rablás nem játék. A karmaitok erősebbek, mint gondoljátok. Ha megszorítjátok őket, összeroppannak. Ha elejtitek őket, halálra zúzzák magukat. Ha túl magasra viszitek őket, megfulladnak. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert előbb-utóbb ellenünk indulnának. Gyakoroljatok még estig a bábokkal – intett a barlang mögötti tisztás felé. – Az erőtök megvan hozzá, legyen meg a technikátok is!

Nhyros ekkor felemelte a fejét, és a hangja mélyebb lett.

– És még valami. Amikor emberi alakot öltötök, ne feledjétek: az emberi alakban is sokkal erősebbek vagytok, mint egy ember. Legyetek óvatosak, legyetek fokozatosak.

***

A nap már a hegyek mögé bukott, és a völgyet lassan lilás‑arany félhomály töltötte meg. A falusiak ilyenkor indultak haza a földekről, vállukon zsákokkal, hátukon a nap fáradtságával.

Vyrmoraak és Selwyne a tisztás szélén állt, ahol egész délután gyakoroltak. A bábok még ott hevertek a fűben: szalmával tömött emberformák, amelyeket már százszor felemeltek, elengedtek, megfogtak, újra és újra, amíg a mozdulatok ösztönössé nem váltak.

Nhyros a barlang bejáratából figyelt. Mozdulatlanul állt, mint egy ezüstszínű szobor. Mikor elérkezettnek látta az időt, intett a fejével, és a két fiatal sárkány a levegőbe emelkedett.

***

A falu már látszott a távolban: apró házak, füstölgő kémények, lassan hazafelé tartó emberek. A mezőkön még néhány alak mozgott, a nap utolsó munkáit végezve.Selwyne közelebb húzódott Vyrmoraakhoz:

– Készen állsz? – kérdezte, hangjában játékos magabiztossággal.

– Azt hiszem – felelte Vyrmoraak, bár a hangja elárulta, hogy nem teljesen biztos benne. Selwyne elmosolyodott.

A két sárkány lassan ereszkedni kezdett. Selwyne hirtelen megállt a levegőben, szárnyai szélesen kifeszültek.

– Ott – mutatott a fejével. – A fiú. Egyedül megy. Erősnek tűnik. Jó lesz.

Vyrmoraak követte a tekintetét. A mező szélén egy fiatal férfi haladt hazafelé, vállán szerszámokkal, lépteiben fáradtság, de nem gyengeség.

Selwyne szeme felragyogott.

– Megyek érte.

És már zuhant is.

Vyrmoraak egyedül maradt a magasban. A szíve a torkában dobogott. Aztán meglátta a lányt. A patak mellett állt, egy vödörrel a kezében, épp vizet mert. Egyedül volt. A mező és az erdő között, a szürkületben.

A lány csak akkor nézett fel, amikor az árnyék ráborult. Vyrmoraak a vállai alatt fogta meg, ahogy gyakorolta. A karmait csak zárta, nem szorította. Egyetlen erőteljes csapással felemelte a levegőbe. Még két csapás, és Selwyne mellé siklott.

A két fiatal sárkány egymás mellett emelkedett a hegy felé, mindkettőjük karmaiban egy-egy emberrel. A falusiak kiáltozása már messze maradt mögöttük, a völgy lassan eltűnt a sötétben.

***

Nhyros barlangjának egy kisebb termében Jorek és Brina döbbenten álltak szemben a három, nemrégiben emberi alakúvá változott sárkánnyal. Nem értették, hogy miért élnek még. Nem értették, miért nem falták fel őket a sárkányok. Nem értették, hogyan és miért vettek fel emberi formát.

– Erősek, egészségesek. Jó munkát végeztetek. – dicsérte meg Nhyros a tanítványait. A két fiatal sárkány szinte ragyogott az elismeréstől.

– Mit akartok tőlünk? – kérdezte Jorek, önkéntelenül is Brina elé állva, mint ha képes lenne a testével megvédeni.

– Nyugodjatok meg – mondta csendesen Nhyros. – Túl fogjátok élni. A tanítványaim visszavisznek majd benneteket a falutokba. Sőt… ajándékot is kaptok tőlünk. De előbb még… lesz néhány kellemetlen percetek.

– Fájni fog? – kérdezte riadtan Brina.

– Igen, fájni fog, és a nyomai is megmaradnak néhány napig. De nem elviselhetetlen. Túlélitek, mint már sokan előttetek.

– Kezdjünk is hozzá, hogy mihamarabb túl legyetek rajta – folytatta. – Vetkőzzetek le, és hasaljatok rá egy-egy padra. Selwyne és Vylmoraak szorosan oda fog szíjazni benneteket, hogy ne tudjatok elmozdulni. Ne ellenkezzetek velük, emberi alakban is sokkal erősebbek nálatok.

A két ember megdermedt Nhyros utasítására. Brina arca elvörösödött, Jorek pedig úgy állt ott, mint akit most készül elnyelni a föld. A szégyen és a félelem egyszerre csapott át rajtuk.

– Muszáj…? – kérdezte Brina, alig hallhatóan. – Én… még soha… senki előtt…

– Csak így tudunk mágiát nyerni belőletek – válaszolta Selwyne. – Ha ellenkeztek, tovább tart. És nehezebb lesz.

Brina lassan bólintott. A keze remegett, amikor a ruhájához nyúlt. Közben Jorek tűzvörös arccal oldotta meg a nadrágkorcát. Mikor mindketten a padra hasaltak Selwyne és Vyrmoraak szíjakkal rögzítette őket. Nhyros ellenőrizte, hogy egyik szíj sem legyen laza, de ne is szorítson indokolatlanul.

– Rendben – szólt oda a tanítványainak – a bal oldali szikla mögött rengeteg eszközt találtok. Mivel még kezdők vagytok, ezért a rövid, puha bőrszíjak közül válasszatok magatoknak. Azok közül is inkább a széleseket javaslom.

A két ifjú sárkány kiválasztott egy-egy szíjat, és odaállt a lekötözött emberek mellé. Ők is remegtek az izgalomtól.

– Lassan kezdjétek, óvatos csapásokkal – folytatta a tanítást Nhyros. – Figyeljetek a színekre, a hangokra, és időnként érdemes tapintással is ellenőriznetek, hogy haladtok. A cél az, hogy az egész fenekük olyan színű legyen, mint Selwyne pikkelyei. Ha nem vigyáztok, sebeket ejthettek rajtuk, és akkor gyógyvarázsra kell pazarolni az értékes mágiát.

A tanítványok nekiálltak követni a mesterük utasításait. Rövidesen panaszos kiáltások, és zokogás hangja töltötte be a barlangtermet.

Vylmoraak visszafogta magát. Túlságosan is. Nhyros figyelte, és halkan megjegyezte:

– Nem fogsz kárt tenni benne. Engedd, hogy a mágia áramoljon. Ha túl óvatos vagy, nem történik semmi.

Selwyne más volt. A mágia, ami az első csapása után kiáramlott, meleg volt, erős, és élő. Selwyne úgy szívta magába, mintha évek óta szomjazott volna rá, és nem bírt betelni vele. Egyre erősebb csapásokkal ütötte a szíjait tépő Jorek fenekét, combját, hátát.

– Elég! – dörrent Nhyros hangja, amit ezúttal a parancsvarázs is segített.

– Sokat kell még gyakorolnotok. Selwyne, te sok mágiát gyűjtöttél magadba, de már kezdheted is azonnal elhasználni. Használnod kell egy gyógyvarázst, és embert gyógyítani jóval nehezebb, mint sárkányt.

Selwyne engedelmesen használta a tanult varázslatot. Jorek sebei összezárultak, a fájdalma is elmúlt. Nyoma sem látszott rajta az elmúlt perceknek.

– Látod, most annyi mágiád is alig maradt, mint Vyrmoraaknak, pedig az óvatossága miatt ő sem gyűjtött valami sokat. Nézzétek a lány fenekét, látszik rajta pár sötétebb csík, de összefüggő mélyvörösnek kellene lennie. Add ide a szíjat Vyrmoraak, megmutatom, hogyan kell kinéznie. Ha már elraboltad, ne herdáljuk el a lehetőséget.

Nhyros lassú, kimért, precíz mozdulatokkal használta a szíjat. A lány feneke néhány perc múlva egyenletes mélyvörös színűre változott.

– Nézzétek meg, és jegyezzétek meg. – szólt Nhyros. – Ezt kell elérnetek. Se többet, se kevesebbet. Most pedig oldozzátok fel őket, válasszatok nekik valami olyan ajándékot, hogy a történtek ellenére is hálásak legyenek, és vigyétek vissza őket a faluba még virradat előtt.

***

Jorek és Brina hajnalban sétáltak be a faluba. Pillanatok alatt körülvették őket a falusiak.

– Nem faltak fel benneteket? Hogy éltétek túl? Mi lett a sárkányokkal? – özönlöttek feléjük a kérdések.

– Mi sem tudjuk. Nemrég tértünk magunkhoz az erdő szélénél. A sárkányok eltűntek. – mondta Jorek a Brianával megbeszélt történetet.

– És fura módon mindkettőnk nyakában volt egy nyaklánc. Az enyémen egy apró, azúrból kifaragott sárkány van. Pont olyan, mint amelyik elrabolt. Jorek nyakláncán meg egy rubinból kifaragott – folytatta Brina.

– Ki tudja, mi történt – morogta az öreg Thoren – sok minden van a hegyek között, hatalmas erők, amiknek még a sárkányok is fejet hajtanak.

– Lehet, hogy Rhewana, a völgy őrzője óvott meg benneteket – mondta Eldra, a falu gyógyítója.

– A lényeg, hogy éltek – mondta valaki hátulról. – A többit jobb, ha nem bolygatjuk.

(folyt köv.)