Látogatás 4/4. rész

Látogatás 4/4. rész

(Kitalált történet fiktív eseményekkel és szereplőkkel.)

-         Volt egy páciensem – emlékezett a doktor. – Őt is gyakran injekcióztam, és a sokadiknál már terpeszben, bokafogással lehajolt, és úgy kapta meg. Nehezen hangolódott rá az új pózra, és utóbb mindig megugrándoztatta, mindenki nevetett rajta, hogy egy kis injekciótól ennyire ugrándozik. Végül kitaláltuk, hogy széken hajoljon hát, és így már könnyebben szúrható volt. Mindig, amikor megérezte, hogy teleszaladt a lyuka a tűvel, felnyögött, és ahogy itattam, végig nyögdécselt. Sohasem bírta ki csendben. Évekig kapta a farszuriját, pár havonta tíz napos kúrát tartottunk, mert ha elmúlt a hatás, meg kellett ismételni. Megesett, hogy már a fecskendő látványától ugrott párat, és csak aztán hajolt át a széktámlán. A hetedik vagy nyolcadik kúra során már férfiasan, halkan nyögdelt, miközben megkapta az injekcióját. Ő is a botra esküdött, és miután kiugrándozta magát, vonakodva bár, de ráhasalt a deresre. Itt már elemében érezte magát. Tisztelte a botot, de tartott is tőle. Egy-egy ütéstől viccesen rázta a seggét, ezzel mindig megnevettette a közönségét. Általában huszonötöt mértek rá, azonban, ha nehezen hangolódott rá, akkor megrepetáztatták öt vagy tíz ütéssel. Ám olyan is előfordult, hogy ő maga kérte, amikor a huszonöt után felkönyökölt a deresen, hogy lesz szíves még ötöt kimérni, mert megérdemli. Amikor ezt is megkapta, és kioldozták a szíjait, elégedetten tapogatta a fenekét, és kijelentette, hogy ez jólesett. Szabályosan jobban bírta a botot, mint előtte az injekcióját.

-         Érdekes történet – felelte a pribék, majd könnyedén a fenekem alsó felére vágott, amitől megráztam a seggem, és felnyögtem.

-         Sikerült ráhangolódni? – érdeklődött a doktor, és törölgetni kezdte szemüvegét.

-         Ezzel a bottal már többször is kaptam – feleltem, és kivártam a következő botütést. – Aúúú, ez igen! – dicsértem a pribéket. – Még sohasem okozott csalódást.

-         Már csak hét ütés maradt – összegezte a pribék. – Kívánja, hogy a segge valamelyik részét jobban elverjem?

Eltűnődtem a kérdésén, majd így feleltem:

-         Úgy vélem, a seggem alsó részére még elfér néhány ütés. A lyukam magasságába próbálja, és kicsivel felette és alatta.

-         Igen, itt még van hely, ez az előnye, a hájas fenéknek – ezzel megérintette a lyukam felett a fenekemet a bottal, majd könnyedén megcsapott vele. 

-          Aúúúú, ez az! – dicsértem újra. – Remek ez a bot!

-         Ennyire ízlik? – csodálkozott a doktor. – Mióta is nélkülözte?

-         Csak pár hónapja – lihegtem. – Már igen esedékes volt. Aúúúúú, ezt jól megkaptam!

-         A következő hetekben gyakrabban találkozunk – merengett a doktor. – Tíznaponta eljövök megszúrni, és egyúttal botot is kóstol majd a feneke. Régen mennyi időnként csapatta?

-         Eleinte havonta, aztán… aúúúú, lejjebb, kérem szépen – nyögtem. – Utána már elhanyagoltam, és…

-         Most jön az utolsó – szólt közbe a pribék, és megérintgette remegő fenekemet néhány helyen a bottal.

-         Ohhh, ez nagyszerű – lihegtem. – Kérem… kissé lejjebb, mint az előzőt… Aúúúúú!

-         Büszke lehet a seggére – lépett oda a doktor. – Olyan ötvenet kapott, mint a középkori parasztok vagy nemesek, és jól kinyögdelte.

-         Szükségem volt már erre – vallottam be vöröslő fejjel, mely egyrészt a kiállott verésnek, másrészt annak volt köszönhető, hogy valljuk be, megizzasztott. – Ilyen alaposan már régen vertek el.

-         Jól is néz ki a feneke – csatlakozott a pribék, aki közben kioldotta a szíjaimat. – Szépen látszanak az ütések nyomai.

-         Mindig is kényes voltam a fenekemre, de az utóbbi időben ritkábban hasaltam meg a derest – feleltem, és lassú, vontatott mozdulatokkal lekászálódtam a deresről.

Hol voltak már azok az idők, amikor egy könnyű huszonöt után szinte felpattantam, és hálásan megköszöntem a kapott ütleget?

-         A közeljövőben tíznaponta megkapja a magáét – ismételte a doktor. – Ne essen újra abba a hibába, hogy elhanyagolja.

-         Így lesz, doktor úr – helyeseltem, majd felegyenesedve megtapogattam a fenekemet.

-         Hogy ízlett? – kérdezte a pribék büszkén kidüllesztve mellét.

-         Meglehetősen… jólesett – feleltem. – Ennek a botnak máskor is lehasalok, főleg, ha maga veszi a kezébe.

Még ittunk egyet a bárpultnál a jól sikerült este emlékére, és megbeszéltük a továbbiakat. Ezután vendégeim elbúcsúztak.

Sokáig forgolódtam az ágyban, borogattam a fenekemet hideg ronggyal, de végül felhívtam egy másik orvost. Azt, akit éjjel is fel lehetett hívni, és már jól ismertem a múltból.

-         Jól megcsapatta – foglalta össze véleményét, amikor megnézte a fenekemet. – Hoztam rá gyógykenőcsöt, és javaslom, hogy néhány kúppal is egészítsük ki a kezelést.

-         Úgyis rég kaptam kúpot – feleltem beletörődően.

-         Ejnye, hiszen már szinte megszerette – vonta fel a szemöldökét.

-         Így az előcsarnokból felmentünk a hálószobámba, ahol levéve rövid házkabátomat, kihúztam az egyik széket, és áthajoltam rajta, lekönyökölve vártam a sorsomat.

-         Öt finom kúp leviszi a testhőmérsékletét és fájdalomcsillapítót is tartalmaz. Lazítson!

Egymás után ötször kúpolt meg, mint egy hisztis dramaqueent, aki nem tud aludni, mert elpáholták. Annyira szégyelltem a dolgot, hogy néhány sóhajon kívül nem panaszkodtam, pedig elég durván nyomta fel mindet.

Ezután lekente valami hűsítő kenőccsel a forró, fájdalmas nyomokat, és magamra hagyott.

Azzal a gondolattal aludtam el, hogy vasárnap estig, mire a személyzet visszatér, rendbe fogok jönni.

Vége