Nem lesz hosszú levelezés, ezt megbeszéltük.
Inkább találkozzunk. Aztán derüljön ki. Hogy van-e, hogy érdemes-e egymással bármit is kezdeni.
Egy kávézóba ültünk be, röviden. Ott néztünk először egymás szemébe.
De nem akartuk hosszas beszéddel rabolni egymás idejét. Amit tudnunk kellett, arra a korábbi három-négy levélváltás éppen elég.
A kávézóban előkerült egy kis tömb post-it. Ott feküdt a fényes, sötétbarna asztalon a kávéscsészék mellett.
Nem sokáig. Tollat ragadtunk és mind a ketten elkezdtünk írni.
Egy-egy cselekvést, eszközt, tevékenységet, egy-egy megvalósítandó álmot vagy betartandó szabályt minden egyes cetlire.
Amit szeretnénk.
Mind a ketten.
Egymásnak természetesen nem mutattuk meg. A teleírt lapocskák két külön borítékba kerültek.
Megbeszéltük, hogy első alkalommal hármat-hármat húzunk. Mindenkinek lehet egy vétója, de ha él vele, akkor kettőt húz helyette.
Gyorsan fizettünk és a közeli címre, az ő lakására mentünk.
Letettük egy kis asztalra, egymás mellé a két borítékot, majd szertartásosan, enyhén remegve (ki a félelemtől, ki az izgalomtól) hármat-hármat húztunk.
Letettük egymás mellé a hat kis lapot.
Az enyémen, az elsőn ez állt: az első 10 percben nem beszélhetek, csak az utasításokat követem.
Az övén: tetszésem szerinti ruhadarabok fent hagyása vagy levétele. Előkészülés fenekeléshez.
A másodikon, nálam: szopás vagy szopatás, anélkül, hogy erről előtte beszélnénk.
Nála: két pofon. Közepes.
Végül a harmadikon, nálam: 15 pálca. Erősen.
Nála: fenekelés kézzel, majd eszközzel. Először szabadon, azután kikötözve.
Rám nézett és megkérdezte, cserélnék-e. Az első szabályt betartva némán nemet intettem.
Bólintott. És csak nézett. Leült a masszív asztal mögötti fotelbe.
- Gyere ide. Hajolj le. De előbb vetkőzz. A szoknya egyelőre maradhat, a melltartód vedd le. A blúzodat gombold ki végig és feküdj ide a térdemre. Gyorsan végrehajtjuk ezt a néhány feladatot, aztán még bónuszt is húzhatsz, ha ügyes leszel. Vedd le a bugyid, amíg kitalálom, mivel kezdjünk: egy jó kis szopással vagy a csattanós tenyeremmel...
Hozzászólások (0)