Egy futballista vesszőzése

„Száz dolláros bírság; kétszázötven dollár kártérítést kell fizetni, és négy botütést a csupasz fenekére. Vigyék el. Jöhet a következő eset.”

A huszonnyolc éves futballista keserűen nehezményezte, hogy ebben az isten háta mögötti afrikai országban van. Tony Jeffries fontos név volt az európai futballban, és egy topklubban is játszott, de mégis kénytelen volt világkörüli útra kelni ezekre a vidékekre, csak azért, hogy a klub ismert legyen az egész világon.

Mindez olyan gyorsan történt. Tegnap este ő és a klub néhány sráca ellógott a szállodájukból, hogy megnézzenek egy kis éjszakai életet. Ez nagy hiba volt, a város egy szeméttelep volt, és nem volt mit tenni. Találtak egy lepukkant bárt, és ittak néhány italt, de nem túl sokat. Aztán néhány helyi felismerte, hogy ki ő, és közbeléptek. Nem hagyták békén, szavak hangzottak el, ütések repültek, asztalok borultak fel, poharak törtek össze, kihívták a rendőrséget, és végül a bíróságon kötött ki. A vádak erőszakos viselkedés, rongálás és rendzavarás voltak, és ezért ebben az országban megbotozzák az embert. A bírói testi fenyítés megszokott volt itt, a törvény szerint a negyven év alatti férfiakat meg lehet vesszőzni.

Jeffriesnek két másik ügyet is végig kellett várnia, mielőtt a sajátját tárgyalták volna. Az elsőben egy huszonnyolc éves férfi pénzbírságot és három botütést kapott büntetésként a csupasz fenekére, mert mogyorót lopott egy boltból. A másodikban egy férfinek öt ütést állapítottak meg, mert megpróbált csókolózni egy nővel, aki nem fogadta szívesen a közeledését. A testi fenyítés a gyarmati időkből maradt fenn, amikor az uralkodó hatalom bőkezűen használta a botot az őslakosok ellen. Úgy bántak a helyiekkel, mintha gyerekek lennének, függetlenül attól, hogy valójában hány évesek voltak, és úgy hitték, hogy a „fenekeléssel” lehet rávenni őket, hogy azt tegyék, amit mondanak nekik.

Ma az emberek azt hitték, hogy a testi fenyítés jó módszer a lakosság ellenőrzésére, és ez olcsóbb, mint börtönbe küldeni. Szóval Jeffries így várta a sorát, hogy meglátogassa a bíróság fenyítő szobáját. Az éjszakát egy rendőrségi zárkában töltötte, de nem panaszkodhatott. Lehetőséget kapott, hogy felhívja a klubját, aki kapcsolatba lépett egy ügyvéddel és hazája nagykövetségével, és ugyanazt a választ kapta: Jeffries bűnös (ezt elismerte), és meg kellett fenyíteni. Ez volt a törvény, és csak ennyit lehetett róla mondani.

Egy orvos megvizsgálta Jeffries-t, hogy megbizonyosodjon arról, alkalmas-e a verésre. Először sztetoszkópot tett a mellkasához, megmérte a pulzusát. Természetesen Jeffries fitt volt,elvégre világklasszis sportoló. Egy időben a veréseket a rendőrkapitányság vizsgálótermében tartották, de később átvitték a jelenlegi helyiségbe, amikor kiderült, hogy a rendőrőrs mennyezete túl alacsony volt ahhoz, hogy lehetővé tegye a vesszú teljes lendítését.

A fenyítő szobában két rendőr tartotta Jeffriest egy asztal fölé hajolva, lehúzták a nadrágját, egy harmadik rendőr pedig vesszővel verte a meztelen fenekét. Olyan nagy volt a fenyítés okozta fájdalom, hogy egy zsebkendőt tömtek a szájába, nehogy a jelenlévők meghallják szánalmas kiáltásait. Ez azt is megakadályozhatja, hogy leharapja a nyelvét.

A főtiszt kiadta az utasítást: „Egy!” Kollégája felemelte a vesszőt, és a fiú csupasz fenekére hasított.

Az első ütés kicsit lefelé irányuló csíkot hagyott a fenék felső részén. A rendőr nem sietett. A főtiszt órájának másodpercmutatója lassan mozgott. A büntetést nem szabad elsietni. Öt másodperc után, ami egy örökkévalóságnak tűnt, felkiáltott: „Kettő!” Shhhhhfffffff!!!!! Ez most a fenék alsó részét célozta, szép vízszintes, de az előzőnél markánsabb csíkot hagyva. Az orvos felfigyelt Jeffries arcára, ami szürke volt. De az orvost nem érdekelte. Nem az volt a feladata, hogy megállítsa a fájdalom okozását. Jeffries egész tudatát a következő ütés gondolata uralta – amíg a kínzás véget nem ért, vagy az orvos megálljt nem rendelt el. „Három!” Ahogy a harmadik ütés célba ért, a focista teljesen elvesztette a jelenlétét. A fájdalom érzete öntötte el egész lényét. Ekkorra már nem tudta követni az időt. „Négy!” Hhhsssssshfffffffff! A negyedik ütés keresztezte a másik hármat, ezért ez volt a legdurvább befejezés, a fenekén már kisebb vérzést is okozott. A férfiak elengedték a kezét és a lábát, kipirult arccal és gyanúsan csillogó szemekkel egyenesen felugrott. A feneke égett, mintha csupasz seggét egy forró serpenyőre tette volna. Egy rendőr kikísérte Jeffriest a szobából, hogy előkészítse a következő delikvensnek.

Jeffries nem tudott leülni, és kénytelen volt hason feküdni egy kisteherautó hátuljában, hogy visszajusson a szállodájába. Szobája magányában óvatosan lehúzta a nadrágját és az alsónadrágját, és megvizsgálta a fenekén díszítő négy égő fájdalomcsíkot. Egy teljes napba telt, mire a feneke kevésbé lett fájdalmas megérinteni. Másnap keményen kellett dolgoznia, hogy ne fészkelődjön a repülőgépen, miközben a csapat hazarepült, és további két napba telt, mire úgy tudott ülni, hogy ne emlékezzen az egészre.