Találkozás Mónika Úrnővel 1. rész - avagy, akár lehetett volna így is!

Búgás hallatszott a vonal végén, miután megszakították a hívást… 

…zakatolt az agyam, egyszerre fáztam és vert a veríték, visszhangoztak fejemben a beszélgetés szavai, különösen az utolsó mondat, mielőtt bontották a vonalat. 

“Negyven perced van, ha nem leszel itt, tiltalak, mert nem engedem a magad fajtának lopni a drága időmet!” - izgatottságomban azt sem tudtam, mihez kezdjek, szinte bénán ültem a kanapén. 

Egyszerre vágytam és ugyanakkor rettegtem is a helyzetet, mert tinédzser fantáziám válhatna valóra, de mi van, ha… ?! Mi van, ha átvernek, mégsem lesznek ott? Szerteszét foszlik az álom. Vége lesz és lehet, hogy soha nem tudom megélni a hetedikes történelemkönyv izgalmas lapjait, a végtelenül megkínzott ellenség, az elrabolt és rabszolgának eladott emberek - másnak irtózatos, számomra izgalmas - sanyarú sorsával kapcsolatban… 

Lesz-e még más, akivel újra át tudom beszélni és (aki mellett gondolatban újra meg tudom) élni az izgalmat, hogy “elrabolt” és “fogvatartott” rabszolgaként, anyaszült meztelen, láncon élve életem, mint annak idején… 

…mi lesz, ha senki, ha soha többet?! 

…normális ember ilyet nem tesz! 

…ez a vágyad, éld meg! 

…ha mindez kiderül, mi lesz?! 

…vállald fel! Enélkül úgysem tudsz élni! 

…senki nem lesz, aki elfogadja, ha… 

…most is erre vágysz! 

…zsarolhatnak vele! 

Tíz perc eltelt a telefon óta, fél órám maradt, mikor elindultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Gyors zuhanyzás, melyből a hajmosás és a kétszeri szappanozás miatt hosszabb fürdés lett, de mégsem mehetek izzadtan, dupla fogmosás, izzadsággátló deo, dezodor. Vizesen kapkodtam magamra a telefonban meghatározott tornanadrágot-, rövidujjú pólót és papucsot, majdnem el is pereceltem kapkodásban, ahogy csúszott a műanyag flip-flopban a vizes talpam. 

Telefon zsebre, ajtó bezár, indulás. 

Nem volt messze a buszmegálló, ahová mennem kellett, mégis szinte futnom kellett, hogy időben érjek, az öt-hat perc úton azonnal levert a veríték, izzadtam mint egy ló, arról nem is beszélve, úgy éreztem, hogy megmerevedett lábaim nem engedelmeskednek, inkább akadályozzák a sietést, mint fürgén pörögnének. A papucs is keresztbe állt a lábujja közt a talpamon, mintha minden összeesküdött volna! A fejemben százszámra tódultak a gondolatok, 

…állj meg! 

…fordulj vissza! 

…még nem késő! 

…igazi balfasz vagy, hogy eddig is elmentél! 

A következő pillanatban ott voltam a megbeszélt helyen. 

Sehol senki! 

Ránéztem a telefonomra, három percet késtem. Egy világ omlott össze bennem! Nem hiszem el! Itt vagyok/- voltam a kapuban és elbasztam. Elkúrtam ezt is… 

Remegtem. Így tartottam kezemben a telefont, gondolkodva, mit tegyek. 

Telefonálnom kellene, de biztos haragszanak, nem veszik fel! Felveszik, de biztos dühösek és elküldenek a picsába, igazuk van, de akkor vége… 

Híváselőzmények, név kijelöl, törlés… 

De akkor… 

…úgyis vége! Nem leszel zsarolható, úgysem tudják, ki vagy! 

…a sors akarta, hogy így legyen, örülj b+, légy normális! Otthon az asszony, meg a gyerek, takarodj haza és bújj hozzájuk! 

És a törlés gomb helyett ekkor véletlenül, a remegő kezem, remegő ujja a tárcsázást nyomta meg… 

- halló! Halló! Te vagy az?! Miért nem szólsz bele, szórakozol? 

Jézuuus! Mekkora egy balfasz vagyok, most mi legyen?! 

- én vagyok az Úrnőm, kalandra szolga, Andor Szabolcs! - dadogtam kiszáradt torokkal, szinte kisfiús-, remegő hangon

- Mit mondtam?! Mire legyél ott, köcsög?! 

- Huszonötre Úrnőm! 

- És most mennyi az idő?! - ránéztem a telefonra és megdöbbenten láttam, hogy 

- Negyvenhárom Úrnőm! 

- Igen. Több mint negyed órát késtél szolga! 

- Kérem bocsásson meg Úrnőm! Könyörgöm! Utoljára, még egyszer… 

- Kussolsz! Nincs bocsánat! 

- Úrn… 

- MONDOM KUSSOLSZ!!! - üvöltött rám az Úrnő, hogy szerintem a túloldalon is hallották! - Öt perced van, hogy ideérj, P@g.ny utca …! 

Google térképek, P@g.ny utca, 8 perc séta… 

Baszki, már csak 4 perc 12 másodpercem van, már annyi sem! 

Futottam! Persze, hogy 7 másodpercet késtem… 

Becsengettem. 

Semmi. 

- Mónit keresed? - kérdezte egy hang mögöttem, szinte sokkolt a pillanat, megfordulni is alig mertem, mintha felismerhetnének, vagy tudnák, hogy egy szub-, egy rabszolga-jelölt vagyok, aki szolgálni-, szenvedni jött… 

…úgy remegtem, mint egy falevél, de félig a hátam mögé nézve (mintha ezzel el tudtam volna bújni) válaszoltam. 

- Kit? 

- Mónit! Itthon van, az imént jött meg valahonnan. Csengess be még egyszer, lehet, hátul van az udvaron, nem hallotta! 

- Igenis Ura… - baszd meg, te hülye vagy! Ő egy idegen, mi van veled ember?! Szedd össze magad! És újra-, kissé hosszabban csengettem. 

Semmi… 

- Nem jön? - kérdezte immár közvetlen a hátam mögött a szembe-szomszéd, aztán egyből rányitott a kertkapura. - Soha nem zárja, pedig mindig mondom neki! -, majd nagy lendülettel belépett az udvarra. - Móni! Itthon vagy?! Móni? 

Isten se tudja miért beléptem én is. Szinte alig észrevehető módon (én is csak utólag realizáltam) az idegen ráfordította és levette a soha nem zárt kertkapuról a zárban hagyott kulcsot. 

- Móni! - belépett az idegen a lakásba, majd halk szófoszlányok szűrődtek ki, de olyan hangosak voltak fejemben a saját gondolataim és annyira valószínűtlen volt a szituáció, hogy fel sem fogtam, mi történik, amikor az idegen férfi kilépett és teljesen megváltozott hangon szólt: 

- Menjünk hátra! 

Határozottsága bénítólag hatott rám, remegő lábakkal, szinte majdnem összerogyva követtem. 

- Vetkőzz szolga! - szólt ismét, immár megváltozott hangnemben a férfi, mikor az udvar hátsó részében levő hidasba beléptem utána… - Gyorsan, ezt meg vedd fel! - hangzott az újabb utasítás, a poros földre dobott csukló- és bokabilincsek halk puffanása közepette, miközben előrehajolva kibújtam a rövidnadrágomból. - A pólódat! - szólt az újabb utasítás, majd lehajolt a papucsaimért és elvette azokat is - Ezekre sem lesz itt szükséged! 

Ott álltam egy idegen férfi előtt anyaszült meztelen, vacogva remegő-, libabőrös testtel, kiszáradt torkomból hang nem jött, csak engedelmeskedtem! 

- Gyorsabban! - csapott meg egy Isten se tudja, honnan vett ágszerű pálcával a fenekem és a hátsó combom tájékán, bal oldalon, ahogy előrehajoltam, hogy a bokáimra felcsatoljam a bilincseket. Amit utólag sem értek, olyan érdekes volt, az az, hogy az ütést akkor szinte fel sem fogtam, pedig sajgón fájt… 

- Kezeket fel! - szólt az újabb utasítás, melynek továbbra is szó nélkül engedelmeskedtem, miközben az idegen férfi meztelen testemhez simulva, szint átölelve engem a hidas tetőgerendájáról lógó lánchoz rögzítette a csuklóbilincseimet egy karabinerrel. 

Ott álltam a porban anyaszült meztelenül lábujjhegyen, a fejem felett kibilincselt karokkal egy vadidegen helyen… 

…te kurva élet nem vagy normális! - zakatolt továbbra is százszámra mindenféle gondolat a fejemben, annyira szürreális volt a helyzet, hogy önmagam, ki ott éltem meg a pillanatot, nem akartam elhinni, hogy lehettem ekkora hülye! Elképesztő régen és sokat leveleztünk, telefonáltunk, egyeztettünk, mindig mélyebbre süllyedve a BDSM bugyraiban, de otthon álmodozva hokizni és itt anyaszült meztelenül lógva lenni azért nagyon más! És ekkor kettő gondolat villámcsapásként sokkolt! Ahogy körbenéztem, az ajtó nélküli hidasra pont rá lehetett látni az utcafronti kerítés egy jó kétméteres szakaszáról, illetve a szomszéd telek hátsó harmadából… 

…Jézuuuuus! 

…Úr Isten! - hogy a picsába lehettem ekkora barom! - próbáltam a legjobban beleolvadni a környezetembe, hogy észrevétlen legyek, amikor a második gondolat belém hasított: 

Te igen nagyon hülye!!! Te alkudoztál, hogy mennyire be akarsz csicskulni! Hogy mindent szabad! Meg, hogy ne legyen tabu, meg menekülőszó! Meg, ha tiltakozol, az csak olaj legyen a tűzre! A hideg veríték vert le mikor a “mindenki alatt, a hierarchiában a legutolsó, még a szolgák is uralkodjanak felettem…” mondataim, miket egy telefonos beszélgetés során fantáziáltam, eszembe jutottak! 

- Szóval ideértél Szabolcs! Vagy nem így hívnak?! - karmolta végig gyengéden a könyököktől, a hónaljamon át az oldalamon keresztül a hátamon-, a tomporomig a testem Mónika az Úrnő! Nem vagyok biztos benne, hogy nem ájultam el rémületben egy pillanatra, az viszont biztos, hogy kúthideg vödör vízzel öntött nyakon a következő pillanatban a szomszéd! Szisszenve akartam felsikítani a borzongásom közepette, amikor olyan pofont kaptam Mónika Úrnőtől, hogy szikrákat hányt a szemem! Fülembe körömmel-, hajamba marokkal markova hátratépve a fejem, közvetlen közelről suttogta az Úrnő a fülembe, hogy

- Ha egy hangot hallok, addig verlek, míg el nem ájulsz, Szabi kutya! - de mindjárt megtudjuk mi s valódi neved! Ugye Szabolcs, vagy ki…?! 😉

“A történetben szereplő személyek (nem) a képzelet szüleményei! A sztori ennek ellenére a kép a valósággal való bármilyen hasonlóság csupán a véletlen műve!”😉 

Folyt. köv!