Fenséges Istennő 7.

Istennőm próbaidős talpnyalója voltam. A Fenséges Tünemény négy kategóriába sorolta szolgálóit. Voltak csicskák, akik szó szerint a játékszerei voltak (bár igazából mind azok voltunk). Úgy is hívta őket, azok tartoztak a játékszerek közé, akik első pár alkalommal járultak az Úrnő színe elé. Ők még próbaidős csicskáknak sem számítottak.
Az, hogy ki mikor kerül át a próbaidős státuszba Istennőm döntésén múlott. Szeszélyesen kezelte a játékszereit, nem nagyon érdekelték őt, de erről még később mesélek.

Aztán ott voltak a próbaidős egyedek, mint én. A próbaidős szolgák három havonta egy értékelésen esnek át. Ott dől el, hogy állandó szolgákká válhatunk vagy sem. Annak, hogy valaki állandó szolgává válhasson rengeteg feltétele volt. Sok dolgon kellett átesni ahhoz, hogy valaki állandóvá válhasson: a legfontosabb természetesen Istennőnk elégedettsége volt. Az Ő szubjektív döntése végső soron, hogy kiket ruház fel az állandó szolga titulussal...
Egy próbaidősnek a három hónap alatt hetente legalább egyszer imádkoznia kell Istennőnkhöz. Ezt én már legelső napomon átélhettem. Egy kis kamrában kellett Királynőnk cipője előtt térdelni, s a földet csókolgatva fennhangon könyörögni az irgalmáért... És mindezt két órán keresztül.
A másik, amit egy próbaidősnek meg kell tennie a három hónap alatt, hogy egyszer 36 órát, tehát másfél napot el kell töltenie Istennőm egyik ketrecébe zárva.
Óh igen, volt egy szoba Hercegnőm luxuslakásában, ami tele volt kisebb nagyobb ketrecekkel egymásra pakolva. Amikor először megláttam teljesen meghűlt bennem a vér. Nem mind volt mindig bezárva, például azok a szolgák is, akik az éjszakát Úrnőjüknél töltötték ezekben a ketrecekben aludtak. Azonban mindig volt egykét egyszemélyes ketrec, ami kulcsra volt zárva. Ebben csak térden összegörnyedve lehetett elférni. Mivel rengeteg próbaidős szolga volt, mindig akadt néhány, aki épp teljesítette a 36 órás ketrecfogságot.
- Nem érdekel, ha összehugyozod, összeszarod magad, ha egyszer kattant a zár, 36 óra múlva nyílik ki... - mondta Istennőm, amikor először jártam a ketreces teremben. - Nem érdekel mennyire undorodsz, mennyire kellemetlen a bezártság. Az se, mennyire éhezel. Igazából te sem érdekelsz, nekem tök mindegy, hogy állandó szolgámmá válsz-e, ha nem, akkor is van több száz másik csicska, akik epekednek érte, hogy szolgálhassanak... Szóval nem kötelező.

Tehát a legalább heti egy imádkozás, illetve a 36 órás bezártság volt az előfeltétel. Ez után már minden csak az Istennőn múlott. Na de itt jön a csavar!!! Akit nem tüntetett ki állandó szolgájának, az vagy ki volt rúgva és soha többé nem láthatta Istennőjét, vagy pedig újra kezdte a három hónapos próbaidőt.
Amennyiben újrakezdte, nagyon meg kellett szenvednie a lehetőségért, amit kapott. Akiket az elbíráláson nem léptetett elő, nekik a következő három hónapos próbaidő alatt háromszor kellett vállalniuk a 36 órás bezárást (többek közt ez is belejátszott abba, hogy mindig voltak az egyszemélyes ketrecekben).
A másik büntetésük, hogy nekik minden szolgálat alkalmával kérniük kellett Istennőjüktől egy tökön rúgást. Terpeszállásban várták a fájdalmat, és ha akár egyetlen arcizmuk megrezdült a jogos büntetés után, vagy megmozdultak, akkor újabbat kaptak.
Tehát elbukni a próbaidőn nagyon nagy csapás volt, ezért tepert mindenki. Én akkoriban még nem féltem az elbírálástól, optimista voltam. Persze a bukottak is hálásak voltak Istennőjüknek, alázatosan köszöntek meg minden egyes tökön rúgást, és örültek, hogy kaptak még egy esélyt Királynőjüktől. A lányszolgák természetesen nem tökön rúgást kaptak.


A harmadik kategória természetesen az állandó szolgák kategóriája. Ők igazából azok az egyedek voltak, akikre az ember egyből asszociál a szolga szó kapcsán. Be voltak osztva műszakokra, hogy ki mikor járul Istennője színe elé, és milyen szolgálatot tesz.
Az ő privilégiumuk igazából az volt, hogy a próbaidő után is maradhattak Istennőjük kegyeiben anélkül, hogy mint a bukottak, plusz szenvedéseket kellett volna vállalniuk. Ezen felül ők talán pikánsabb feladatokat is kaptak egy kicsivel, mint a próbaidősök.

A negyedik kategóriába a veterán szolgák tartoztak. Veterán két év szolgálat után lett az ember. És voltak veteránok! Nem is kevesen.
- Ebből látszik, hogy belőlem nem lehet kiszeretni - magyarázta Istennőm egyszer, mikor mellette térdeltem egész nap. - Nem lesz olyan, hogy egyszer csak észhez térsz, rájössz milyen szánalmas vagy, és nem akarsz többé szolgálni engem. Ez egy egész életre szól, erre születtetek...
A veteránok legfőbb kiváltsága az volt, hogy köszöntésképpen a szokásos lábcsók után kicsit felemelkedve kezet is csókolhattak a Hercegnőnek. Mi csak álmodoztunk a kézcsókról... Az ő feladataik kicsit összetettebbek voltak, mint a mieink. Többek közt ők koordinálták a mi munkánkat: ők végezték a beosztásokat, ők tartották nyilván, ki mikor mit csinált, mennyit volt a ketrecben, meddig imádkozott, stb.

Tényleg durván sok veterán volt. Pedig Istennőm csupán 19 éves volt. 17 évesen még nem gyűjtötte úgy a talpnyalókat, mint az utóbbi egy évben, mióta beköltözött a luxuslakásába.
Tehát egyre több és több szolgája volt. A próbaidősekből még több, játékszerből pedig szinte minden napra jutott pár. Tehát az udvartartása folyamatosan növekedett.
- Ha ilyen ütemben nő a szolgák létszáma, lehet nemsoká megparancsolom, hogy mindig legyen valaki, aki imádkozik Hozzám a kamrában - tűnődött egyszer az Úrnő.
Tehát ez a gyors növekedés igazából nem volt baj, Istennőnk rengeteg ötlettel rendelkezett, hogy hogyan is fejezhetnék ki szolgái legjobban az alázatukat.
Ennél a parancsnál például a veteránok közül valaki gyorsan készítene egy beosztást, hogy melyik szolga mikor imádkozzon...

Amit még meg akartam osztani, az a pénz kérdése. Igazából sosem értettem, Istennőm hogy élhet ekkora pompában és luxusban. Az volt az igazság, hogy minden szolga meztelen volt a lakásában, azonban voltak szolgák, akik álarcot viseltek. Mint megtudtam a tehetősebb csicskák, akik mindenképp szerették volna elkerülni, hogy az arcukat lássuk (pl. mert híresek, közszereplők), ők havonta megvették az álarcviselés jogát, ami valami borzalmasan drága volt.