Mónika Úrnőnek!

Régi álmom élem újra,

Gazdám legyen s legyek szolga!

Ennyi, mit én akarok,

zengjenek a parancsok!

Vágyam szerint néma rab,

egy engedelmes húsdarab!

Ez lennék én semmi több,

a pondróknál épp nem különb!

Munkám szorgos, testem koszos,

rongyos ruhám mindig foltos!

De testem sokszor meztelen,

létezésem nesztelen!

Sorsom s kínom egybeforrt,

nyakörvem is sokszor fojt!

Sajognak a sebeim,

Bilincsben a kezeim!

Szégyenkezek, sorsom miatt,

tekintetem mindig riadt!

Félelemmel fekszek, kelek,

vágyom, hogy jobb szolga legyek!

Tudom, nekem nem jár semmi,

korbács ága bőröm sebzi!

Földet nyalva csicskulok,

mert mindig büntetést kapok!

Mégis szinte mindig vágyom,

rabszolgalét az én álmom!

Hiányzik az Úrnő nekem,

nem találom én a helyem!