Fenséges Istennő 6.

- Imádom, ha térdelnek előttem - jelentette ki Istennőm, ahogy lenézett rám. Én áhítatos tekintettel néztem igéző kék szemeibe. - Természetes is, hiszem az emberek térdeljenek Istennőjük előtt.
- Igen, Úrnőm, természetes, hogy térdelünk Ön előtt. Ön fenséges, csodálatos és hatalmas. - Megcsókoltam a lábát mondatvégi írásjelként. Aztán megcsókoltam újra és újra engedély nélkül. Ezúttal azonban Úrnőm csak elmosolyodott.

Valóban nem túlzott ezzel. Imádta, ha térdelnek előtte. Épp ezért minden napra beosztott két szolgát, akiknek egyetlen feladatuk az volt, hogy térdeljenek Istennőjük mellett.
A két térdelőnek a lakáson belül mindig az Úrnő két oldalánál kellett térdelniük, amikor a Nagyságos Hercegnő ült. Amikor sétált valahova éppen, akkor egyiküknek kutyaként kellett mellette lépdelnie, a másik pedig minden lábnyomát megcsókolva követte őt két lépés távolsággal.
Ezen felül minden napra be volt osztva két másik szolga, akik szintén az Úrnő mellett térdeltek, csak nekik legyező volt a kezükben. Erre a posztra mindig csak kigyúrt egyedeket osztott be.

Főleg a próbaidős szolgáit utasította térdelőnek, illetve legyezőnek. Én is próbaidős lettem, így az első pár hétben több napot is végigtérdeltem Istennőm mellett. Ilyenkor hajnalban, még a Királynő ébredése előtt meg kellett érkeznem, hogy ébredésekor már hálószobájának ajtaja előtt térdelhessek.
Igazából megvan az előnye és a hátránya egyaránt ennek a szolgálatnak. Persze alapból minden, amit Istennőnkért tehetünk csodálatos ajándék számunkra, de ami különösen jó az egész napos térdelésben, hogy végig imádott Úrnőm közelében lehetek, láthatom Őt, csodálhatom.
A borzalmas pedig az egész napos térdelés... Nagyon fáj. Ráadásul unalmas is. Istennőm igazából ránk se hederít. Megszokta, hogy ott térdel mellette két csicskája, ezért nem izgatja különösebben. Tárgyként tekint ránk szerintem.
A farkunk felállhat, ami a Királynő mellett gyakran előfordul, de nem érhetünk hozzá. A kezünket végig a hátunk mögött kell tartanunk, kivéve persze, amikor sétálunk a lakásban.
- Egyáltalán nem érdekel a farkatok - jelentette ki Istennőm egyik alkalommal, amikor ott térdeltem mellette. - Meredezzen csak, ez is azt mutatja, mennyire odavagytok értem.
Így azonban egész nap meredezünk kb. Ami nagyon le tud fárasztani és rossz érzés a szüntelen vágyakozás és kielégítetlenség.
- Ezt az áldozatot meg kell tennetek értem. Sőt, örülnötök kell, hogy szenvedhettek az Én szórakoztatásomra.
De a legeslegrosszabb az az időszak volt, amikor elment otthonról. Olyankor az ajtó előtt kellett térdelnünk a kilincset bámulva és epekedve várni, hogy Gazdánk hazatérjen.
Természetesen nem beszélgethettünk, nem nézhettünk egymásra feleslegesen, de igazából ezt egyikünk sem bánta, hiszen mégis csak egy ajtó előtt térdeltünk ilyenkor tök meztelen egy 19 éves nő parancsára.

Egy végigtérdelt nap után persze hazaérve mindig elgondolkozik az ember, hogy miért is csinálja ezt? Végigtérdelni egy napot egy fiatal nő kedvéért, hogy jót szórakozzon rajtam... És igazából semmi értelme nem volt. Unalmas volt és fájt. Ráadásul az imádott nő kb. rám se hederített. És három nap múlva újra szolgálatra kell jelentkeznem és valószínűleg ugyanez lesz a beosztás...
És mégis... Eszembe se jutott kiszállni.
- Bármit megtennétek értem - mondta egyszer Istennőm. - Bármit, pedig én igazából leszarlak titeket. Semmibe veszlek, lenézlek, ti mégis imádtok, és minden szavamra, apró csettintésemre ugrotok.
De miért? Miért vagyunk ennyire szánalmasak és Ő miért van ránk ilyen hatással? Természetesen erre is elmondta már a választ.
- Mert Én vagyok az Istennőtök. Felsőbbrendű lénynek születtem, ti pedig arra, hogy szolgáljatok.
Ez a mondat eleinte felizgatott, főleg abban a szituációban, amikor Királynőm mondta. De idővel valóban beépült a tudatomba. Elfogadtam.
Ahogy teltek a hetek valóban örömömmé vált a sok szenvedés, amit Istennőmért elszenvedhettem.